BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Bárándy Úr! Én azt gondolom, hogy a demokráciának az is fokmérője ? több más mellett ?, hogy az ellenzéknek milyen jogai vannak, mert amikor még az önök elődei, az MSZP jogelődje, az MSZMP uralta ezt az országot, akkor ellenzék sem lehetett (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hűha! Helyben vagyunk!), s aki ellenzék akart lenni, azokat börtönbe csukták. Tehát az ellenzéknek ez is egy fokmérője, még hogyha a bukott pártelnökük, Mesterházy úr a fejét ütögeti, akkor is.

(18.40)

Ami pedig az adót illeti, ne haragudjon meg, de azt gondolom, hogy ezzel az adóval kapcsolatosan mi már meg is hallgattuk a tüntetőket, hiszen a benyújtott tervezethez képest máris változott ez. (Dr. Bárándy Gergely: Az még a tüntetés előtt volt.) Tehát ha valaki odafigyel az emberek szavára, akkor az a nemzeti együttműködés kormánya, és én azt gondolom, hogy ez eddig is így volt, és ezután is így lesz.

Az, hogy ez egyébként az önök elképzeléseivel találkozik, vagy nem találkozik, az egy másik kérdés. Még egyszer mondom, amit az elején mondtam, az ellenzéknek az a dolga, hogy bírálja a kormány által betett javaslatokat, a kormánypártoké meg, hogy megvédjék. Ez történt ma itt az adótörvények vitájában.

Az pedig, hogy november 17-én milyen formában fogadjuk el az adótörvényeket, fog-e a ma benyújtott változni, vagy nem fog, az még a jövő kérdése. Azt gondolom, hogy addig még nagyon sok idő van, és meg fogjuk látni november 17-én vagy a környékén, amikor szavazni fogunk, hogy ez hogyan lesz. Köszönöm szépen.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage