MANNINGER JENŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, és elnézést. Az 1985-ben épült berlini Kulturforumba 2013-ban közel 290 ezer vendég látogatott el, a chicagói Millennium Parkba a 2004-es megnyitása után két évvel a fajlagos lakásárak megduplázódtak a környéken, illetve számos nagyszabású lakóingatlan-projekt indult ezen a vidéken. Látható tehát, az ilyen jellegű komplexumok mind gazdasági, mind társadalmi hatásukat tekintve pozitívak.

Az előzőeket azért is említettem, mert természetesen, mint minden városfejlesztési projekt, vitákra adhat lehetőséget. Én azt gondolom, vannak értelmes viták, és vannak persze politikai jellegű felvetések, hiszen van olyan fejlesztés, amit támadni kell, úgy érzik. Környezetvédelmi szempontból azt gondolom, az elmondottak megnyugtathatják azokat, akik aggódtak a Városliget jövőjéért.

Igen nagy projektről van szó, mégis alapos környezetvédelmi tervezéssel és körültekintéssel készült, és a leglényegesebb, hogy a zöldfelületek területe nem csökken, hanem nő, mint ahogy ismertetésre került vagy ismertették, ismertettük; az új épületek is döntően, szinte kizárólag olyan területre kerülnek, ahol korábban épületek álltak, vagy aszfaltos területek, beépítetlen területek találhatók.

Ha a másik szempontból nézzük a városfejlesztést, akkor természetesen felvethető az, hogy egy ilyen múzeumi negyed milyen szerepet játszik a városfejlesztésben. Azt gondolom, hogy az előbb említett példák is és a városfejlesztés, nemcsak a múzeumi negyed, hanem az, hogy ez része a Liget-projektnek, része a városfejlesztésnek, a Városliget fejlesztésének, egyértelműen azt bizonyítja, hogy egy nagyon komoly, mindenre kiterjedő fejlesztésről van szó, amitől az egész történelmi városrész eredményeket láthat, nem beszélve az ott és a környéken lakókról is, hiszen nemcsak városfejlesztésről, hanem családi, családbarát Liget-fejlesztésről is beszél­hetünk.

Természetesen lehet vitatni bizonyos épületeket. Én azt gondolom, az, hogy nemzetközi nyílt pályázatot írtak ki, egyértelműen azt mutatja, hogy a kormányzat mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb művek szülessenek.

(15.50)

És természetesen az is tény, hogy minden város lehet múzeumi negyed nélkül is sikeres, van erre is példa: például Barcelona, ahol nincsen múzeumi negyed, de sikeres városról beszélhetünk. Azt gondolom, Budapest ötvözheti ezeket az előnyöket ‑ mind a múzeumi negyed, mind a Liget-projekt és más, nemrégen létrehozott kulturális helyszínek, akár a Várkert Bazár, akár más történetekre gondolok ‑, ezek együttesen növelhetik Budapest vonzerejét, ami minden kétséget kizáróan óriási lökést és lépést adhatna. Azt lehet mondani, hogy száz év vonatkozásában is jelentős beruházásról van szó, és nagyon örülök, hogy ennek részesei lehetünk mind előterjesztőként, mind véleményezőként is.

Természetesen a törvény az ehhez szükséges jogi garanciákat adja meg, és ezért azt kérem, ahhoz, hogy a beruházás minél olajozottabban valósulhasson meg, szükség van ezekre a megfelelő jogi garanciákra; ehhez kérem a tisztelt Ház támogatását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage