NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti energiastratégiáról szóló 77/2011-es országgyűlési határozat 4. pontjának v) alpontja alapján az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy legalább kétévenként készítsen tájékoztatót az energiapolitika megvalósulásáról, s annak 2. b) alpontjában meghatározott szakterületekkel történő összhangjáról az Országgyűlés feladatkörrel rendelkező bizottsága részére, és amennyiben az energiapolitika feltételrendszerében bekövetkezett változások indokolják, egyidejűleg tegyen javaslatokat az energiastratégia kiigazítására.

A tájékoztató elkészítéséhez szükséges áttekintés eredményeként szükséges a nemzeti energiastratégia előrejelzésének mielőbbi frissítése, hogy az megfelelő alapul szolgáljon a kormány energetikai vonatkozású tervezései, célszám-meghatározásai során. Tekintettel arra, hogy a nemzeti energiastratégia előrejelzései az országgyűlési határozat mellékletét képezik, azok frissítése az országgyűlési határozat módosítását teszi szükségessé. A jövőben a frissítések hatékonyabb végrehajtása és az új előrejelzések folyamatos alkalmazhatósága érdekében indokolt, hogy a frissített előrejelzéseket a jövőben a kormány határozatban tegye közzé. Az előrejelzések számadatainak módosítása önmagában nem indokolja a nemzeti energiastratégia cél- és eszközrendszerének módosítását, mint ahogy ebben a határozatban erre nem is teszünk javaslatot.

Mindezek alapján a nemzeti energiastratégiáról szóló országgyűlési határozat módosításának célja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása alapján a határozatban szereplő primerenergia-felhasználásra vonatkozó előrejelzések frissítését saját körben végezhesse el, és a határozat módosítására tegyen javaslatot a kormány.

A fentiek alapján arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen, elnök úr.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage