SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az előterjesztés terjedelmére tekintettel nem fogom a 30 percet kihasználni.

Nagyon röviden: talán képviselőtársaim mindegyike előtt ismert, hogy a parlament a tavalyi év végén elfogadta a 2014. évi törvényt a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról. Ennek célja az volt, hogy a kereskedelemben dolgozó több tízezer munkavállaló családja számára a vasárnapi pihenőnapot biztosítsa azon nyugat-európai példák alapján, amelyek működnek Németországtól Franciaországon keresztül jó néhány európai országban.

(18.30)

Értelemszerűen a törvényt úgy fogadta el az Országgyűlés, megpróbálta oly módon elfogadni a javaslatot, hogy a piaci szereplők mindegyikére ez a változás egyformán hasson, tehát piaci előnyhöz ne juthasson ezáltal senki. Ez alól talán csak a kis, független családi boltok képeznek kivételt, hiszen a korábbi törvény rendelkezései szerint csak a 200 négyzetméternél kisebb és segítő családtaggal bíró, a vasárnapi munkavégzést velük megoldani képes vállalkozások lehetnek a törvény hatálya alól felmentve.

Ami a törvény mostani benyújtását indokolta, az, hogy a 2005-ben elfogadott kereskedelemről szóló törvény definícióiban nem rendezett eléggé minden, a kereskedelemben lévő speciális területet, így a kis- és nagykereskedelmet egy helyen végző kereskedelmi egységek olyan piaci előnyhöz jutottak volna azáltal, hogy csak a kiskereskedelemre vonatkozott a tavalyi évi törvény, a nagykereskedelemre nem, amely, azt gondolom, a többi piaci szereplő számára, legyenek azok nemzetköziek vagy hazaiak, tisztességtelen versenyelőnyt biztosított volna. Ezért a benyújtott törvényjavaslat nagyon egyszerűen azt a definícióbeli különbséget teszi meg vagy vezeti be, amely a kis- és nagykereskedelmet egy helyen végző kereskedelmi egységekre vonatkozik, ezáltal értelemszerűen azok, akik a kiskereskedelmet egy helyen végzik a nagykereskedelemmel, a vasárnapi pihenőnapról szóló törvény rendelkezése tekintetében kiskereskedelmi egységnek kell hogy minősüljenek, tehát ezzel megszüntetjük bizonyos kereskedelmi egységek esetlegesen meglévő tisztességtelen piaci versenyelőnyét.

A benyújtott törvényjavaslat abból a szándékból született, hogy a bevezetett rendelkezés egyformán érintse a piac szereplőit, és hogy az eredeti célnak megfelelő mederbe terelje a törvényalkotást, ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage