BECSÓ ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvényjavaslat mindössze három paragrafusból áll. Tekintettel arra, hogy ebből csak kettő érdemi paragrafus, ezért viszonylag röviden össze lehet foglalni a lényeget.

Természetesen nem előzmény nélküli a törvényjavaslat. Az Országgyűlés 2014. december 16-ai ülésnapján fogadta el a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt, amely néhány nap múlva, március 15-én lép majd hatályba. Ezt a törvényt az a szándék vezérelte, hogy senkit se lehessen akarata ellenére vasárnapi munkavégzésre kényszeríteni. A cél az egyetemes pihenőnap megvalósítása volt, vagyis az, hogy mindenki legyen szabad, akinek a munkája nem igényel folyamatos munkavégzést. Szükséges, hogy legyen egy olyan nap, amit a család minden tagja közösen tölthet el.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy az európai gyakorlat igen színes képet mutat. Ausztriában talán a legsúlyosabb vagy legszigorúbb a szabályozás, szombat este 6 órától hétfő reggel 6 óráig kell zárva tartaniuk a kereskedelmi egységeknek. Belgiumban évente 9 vasárnap lehetnek nyitva az üzletek, Angliában pedig a 280 négyzetméternél nagyobb üzletek vasárnaponként legfeljebb 6 órán keresztül lehetnek nyitva. Németországban az egyes tartományok joga meghatározni, hány vasárnap lehet kinyitni az üzleteket; Svájcban fő szabály szerint zárva vannak az üzletek vasárnap; míg Lengyelországban, Svédországban, Szlovákiában nincs korlátozva az üzletek nyitva tartása. Az elfogadott javaslat nálunk kizárólag vasárnap és munkaszüneti napon tiltja meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben, így például szombaton is kizárólag időbeli korlátok közé szorítja, fő szabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon.

Fontos célkitűzése az elfogadott javaslatnak, hogy nem kívánja korlátozni a kis családi üzletek nyitva tartását akkor, ha ezek nem jelentős alapterületű kereskedelmi egységek, és az egyébként tiltott időszakokban az üzlet tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet.

A mai napon a tisztelt Ház elé került törvényjavaslat célja tisztázni a jogalkalmazás számára, hogy a vegyesen működő kis- és nagykereskedelmi üzletek a vasárnapi nyitvatartási tilalom szempontjából milyen szabályok alkalmazása mentén határozhatják meg nyitva tartásukat. Kérem képviselőtársaimat, hogy bizonyos módosításokkal, de támogassák a kezdeményezést.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage