GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Révész Máriusz közben elment, az imént elmondtam neki, hogy remélem, az Ormánságba megy hirdetni azt az igét, amit itt előadott, hogy itt minden szép és jó, és minden rendben van. Én attól tartok, hogy az információit nem onnan szerzi be, ahonnan kell, hanem azokból a statisztikai számokból, amelyek minden valóságot eltüntetnek, olyan értelemben, hogy attól, hogy valaki kétszer ebédel, a másik meg egyszer sem, akkor az az átlag, hogy mind a ketten jóllaktak, csak a gyakorlatban ez persze nem így van. Erre hívtam fel a figyelmét, meg arra, hogy amikor azt mondja, hogy szerényebben, akkor én meg azt gondolom, hogy 3 ezer milliárd ellopásával indítani egy kormányzati ciklust, majd utána rosszabb helyzetet teremteni öt év után, mint ahogy indultak, azért az eléggé elképesztő.

Azt szeretném jelezni, hogy valótlan itt minden olyan mondás, ami a kiváló gazdaságpolitikáról szól. Csak két dolgot mondok, ami ellentmond ennek. Mennyi volt az euró, amikor átvették a kormányzást, és mennyi most? Mibe került ez több százezer családnak Magyarországon? Úgyhogy én nem lennék olyan büszke magunkra! Egyébként is látszik, hogy ez a zseniális gazdaságpolitika azt eredményezte, hogy Újpesten, Veszprémben és Tapolcán is elveszítették a választást. Ezen lehet lemérni egy kormányzat teljesítményét, és nem azon, hogy éppen ki milyen statisztikai adatokat hoz elénk, amiket persze ‑ Churchill mondására hagyatkozva ‑ ő maga hamisított.

Több olyan hozzászólás is volt, amelyekre egy-két mondatban reagálnom kell. Államtitkár úr említette itt a devecseri házakat. A mai napig nem tudtuk az energiatanúsítványokat megszerezni, államtitkár úr. Én azokra se lennék olyan nagyon büszke. El kell oda menni, aztán el kell beszélgetni azokkal, akik ott laknak, hogy miért fizetnek 70 ezer forintos rezsit egy 70 négyzetméteres házban. Így könnyű házakat építeni közpénzen! Az a bútortender pedig, amit ott lebonyolítottak, azt gondolom, hogy az mindennek a teteje. De nem akarok a vörösiszapba belemenni, nem lenne elegáns, mert én ott élek, és nem biztos, hogy tudnának mindenre válaszolni. Ha Kontrát Karcsi itt lenne, ő lehet, hogy tudna, de ő meg nyilván nem akarna. (Szilágyi György: Karesz!) Elnézést, de én már éppen negyven éve ismerem. Ennyi talán megengedhető ebben a műfajban is.

A másik: szóba került a Kárenyhítési Alap 8 milliárdja. Most elég komoly jégverések voltak. Azt szeretném mondani Simon Miklósnak, biztos, hogy mindent jól intéznek, csak azt nem tudom, akkor miért kapok én naponta harminc telefont ebben az ügyben. Mert ha minden rendben lenne, akkor engem nyilván nem keresnének az ország másik felén, hogy mi a probléma Szatmárban.

Az a probléma, képviselőtársam, és ezt mondom államtitkár úrnak is, hogy az a 8 milliárd sajnos annyi is marad, mert az utóbbi három évben gyakorlatilag szinte senki nem fér hozzá ehhez a Kárenyhítési Alaphoz, mert olyan bonyolult lett a rendszere, olyan eljárási szabályokat csináltak, hogy ha egy vállalkozás nemcsak abban az adott dologban végez tevékenységet, hanem másban is, akkor szinte kizárt, hogy hozzáférjen, mert az egész gazdaságára vagy gazdálkodására nézve számítják ki az elmúlt három évhez viszonyított adatait, és innentől kezdve ha valakinek az a néhány hektár gyümölcsöse vagy zöldségese van, de mellette szántóföldi tevékenységet is végez, akkor szinte kizárt, hogy ebből az alapból forrása legyen.

Ráadásul itt most gyors megoldás kellene, olyan értelemben, hogy minimum legalábbis valamilyen állami garanciás hitel azonnal, mert ebből pénz legkorábban jövő év tavaszán lehet. Azt hiszem, hogy ennél komolyabban kell venni ezt az ügyet. Nyilván azért is jelentkeznek nagyon sokan, mert nem hiszik el, hogy ebben bármi is történne, mert volt azért nagyon sok ilyen probléma, és általában mindenhol hoppon maradtak a gazdák. Annak idején pedig tényleg elég vehemensen követelték Nagykállóban azon a rendezvényen, ahol én voltam még ott, a kárenyhítést, csak az volt a különbség, hogy akkor azonnal kaptak is 5 milliárd forintot. Ennyi volt a különbség az akkori gondolkodás és a mostani között, meg az akkori Magosz és a mostani között. Ezt én is csak megerősíteni tudom.

Még egy dolog előkerült, az áfa, és ez már a költségvetés témája lenne; igaz, hogy a többi is, hiszen ennek mindnek költségvetési vonzata is van. Van Magyarországon egy elég perverz újraelosztási rendszer, ezt mi évek óta mondjuk, és úgy látszik, ez ebben az évben is folytatódik. Hat alkalommal nyújtottuk be az alapvető élelmiszerek áfacsökkentő javaslatát. Tudom, általában az a válasz, hogy igen, mi először levittük 20-ra, majd fölemeltük 25-re. Igen, utána a Fidesz meg 27-re, de a válaszokban ez soha nincs megemlítve. És az sincs, hogy közben csináltunk egy 18 százalékos kulcsot a tejnek meg a kenyérnek, azért, hogy aki tényleg nagyon rászoruló, legalább csökkentett áfakulccsal tudjon vásárolni, mert az még a 20-hoz képest is kevesebb lett, szeretném jelezni.

Én azt gondolom, hogy az 1 százalékos szja-csökkentésnél, akinek 1 millió forint jövedelme van, az 10 ezer forint havonta, és ez tiszta pénz. Akinek viszont 100 ezer forintos minimálbére van, annak meg ezer forint havonta. Ha a 120 milliárd forintot arra az áfacsökkentő csomagra fordítanák, amit mi benyújtottunk hatszor, és ami végig van egyeztetve az összes terméktanáccsal, akkor nagyjából a minimálbéres szinten lévő fogyasztásnál havi 5-6 ezer forintot jelentene. Havi 5-6 ezer forintot! Ugyanis abban semmilyen luxuscikk nincs, ellentétben a Fidesznek azzal a javaslatával, amit Font Sándor nyújtott be még a mi időnkben, amely azonnali áfacsökkentést követelt. Gondolkodtam rajta, hogy benyújtom, de nem vagyok olyan őrült, hogy 700 milliárdos vágást csináljak a költségvetésen, ugyanis annyit jelentett volna. Ennyit az akkori ellenzék komolyságáról.

Utána viszont nem hajlandók egy 120 milliárdos csomagot sem elfogadni, úgy, hogy közben még mindig 70 milliárd forintot költenek el stadionokra, és lassan odajutunk, hogy nem lesz annyi NB I-es csapatunk, mint ahány kiváló stadionunk milliárdokért. Sajnos a saját városomban is előfordult az, hogy ha szerencsénk van, akkor a megyei másodosztályban tud majd indulni a csapat, akkor, ha a megyei harmadosztály győztese nem akar a megyei másodosztályban indulni. És olyan stadionja lesz, amelynek a fenntartási költsége több millió forint évente. Ez a pápai stadion; ez volt a legutolsó. Sajnos nagyon szomorú véget ért, mert a futball körül mindenhol gengszterek ólálkodnak, és ezeknek a gengsztereknek a kormány sajnos komoly segítséget nyújtott. És ez lett a vége! Ez lett a vége Pápán is, és ez lett a vége még nagyon sok helyen, Pécsett, s a többi.

Erre kellene valamilyen épeszű magyarázat, hogy áfát nem akarunk csökkenteni, pedig ebben a hónapban fogja csökkenteni Románia a teljes élelmiszerkörben az áfát ‑ az alkoholos italok kivételével ‑ 24-ről 9 százalékra, Szlovákia pedig az alapvető élelmiszereket ugyancsak ebben a hónapban 20-ról 10 százalékra. Szeretném megkérdezni, hogy mi fog velünk történni, amikor Magyarország így is Európa áfacsaló központja lesz. Eddig legalább volt mellettünk két ország, ahol hasonló áfamérték volt, mint nálunk. Közel annyi, nem annyi, mert Szlovákiában kevesebb, de Romániában nagyon közel volt. Innentől kezdve szinte nem lesz olyan termék, amit ne áfacsalással akarnának Magyarországon forgalomba hozni.

Államtitkár úr említette az EKÁER-t. Olvasom az újságban, hogy a tejesek teljesen megnyugodtak, mert 8 ezer liter tejet kivonatott az Élelmiszer-biztonsági Hivatal a forgalomból bizonytalan eredet miatt. Szeretném jelezni, hogy egy normálisan működő, 300 darabos állomány többet termel egy nap ‑ egy napon többet termel! ‑, mint 8 ezer liter. Akkor miért vagyunk mi erre olyan marha büszkék? Itt több 10 ezer liter probléma van, emberek! Itt naponta tankerek ezrei mozgatják azt a tejet, amit utána egyébként nyomott áron próbálnak rásózni a magyar lakosságra! És igazuk van, mert olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy csak a disznóhúsnál csökkentjük. A disznóhús rendben van, senki nem mondja, hogy nincs rendben, de akkor legalább a helyettesítő terméket, a baromfihúst minimum mellé kellene rakni, meg a legnagyobb áfacsalásban érintett folyadéktejet. Ez a kettő nem lenne 30 milliárd forint. A baromfihús meg a folyadéktej együtt 30 milliárd forint. De mennyi pénz megy el hülyeségre, államtitkár úr? Mennyi pénz megy el? Ez hibahatár egy ekkora költségvetésben! És mennyit hozna vissza? Nagyon sokat hozna vissza. Többek között azt, hogy nem döglene bele a magyar tejipar, nem pusztulnának bele a magyar állattartók. Itt szó volt arról, hogy milyen kompenzációk lesznek majd a támogatásoknál, de nem akarom a többiek idejét elvinni, majd holnap folytatjuk, úgyis itt lesz, gondolom, ön is.

(15.00)

Az a probléma az egésszel, hogy olyan szintű támogatáselvonást csináltak a mezőgazdaságban egy bizonyos körben, amit nem lehet kompenzálni. Tudom, majd mondja, hogy adnak vissza 50 milliárdot; 100-at meg elvontak, részben az AKG-n keresztül és részben az állattartóknál lévő területalapú támogatás csökkenésével. Világosan megmondtuk, és Európa ezt csinálta: akinél van foglalkoztatás, azt ne büntessük, azt büntessük, aki 5 meg 10 ezer hektáron néhány tucat magával dolgozik. De ahol 200-300 ember dolgozik, mondjuk, 3 ezer hektáron, attól ne vonjunk el támogatást, mert az azért van, mert ott egyéb tevékenység is folyik, nem háromhavi munka egy évben. És valaki ezt nem érti meg, akkor nagyon nagy hibát csinál. Én azt gondolom, hogy el kell oda menni ‑ Font Sándor nincs itt, elment, én nagyon szívesen elviszem abba a gazdaságba, ahol egyébként, csak jelzem, 25 ezer liter tej állítódik elő egy nap, és napi félmillió forint vesztesége van. Mert 25 százalékkal csökkent a tej ára. És erre most nagy kegyesen majd kapunk vissza 7 forintot vagy 8 forintot, vagy 12-t, ezt még senki nem tudja, mert nincs leírva, csak szeretném jelezni. De közben elvitték az AKG-t, meg elvitték a területalapú támogatásnak a felét. Na most, innentől kezdve majd oda kell menni a 200 ember elé meg a hat polgármester elé a hat falu határába ‑ Karcsi, közel laktok, ki lehet oda menni, és a szemükbe, így a szemükbe, hogy uraim, mi tettük tönkre a munkahelyüket. Mert ez a korrekt. Nem az, hogy fölvágom az ereit, de nem egészen mélyen, hogy vagy belepusztul, vagy nem.

Ez van most, emberek! Értsük már meg, hogy ez az ágazat bele fog pusztulni ebbe az agrárpolitikába. És ki a favorit? A saját haverok a favorit. Mert a Lázár megtarthatja a földjeit a Gorzsában, de a Hód-Mezőgazda Rt., amely 500 embernek ad munkát, az már nem. Egymástól 2 kilométerre vannak, emberek!

Mezőhegyes: 270 évvel ezelőtt alapította II. József, harmadik Orbán meg tönkre fogja tenni. Most ez kinek jó? Miért jó az, ha idénymunkában legalább ezer embernek munkát adó, Magyarország legnagyobb vetőmag-előállítóját tönkretesszük, azért, hogy néhány havernak legyen földje meg legyen területalapú támogatása?

Miért jó az, hogy a Hortobágyon ötven éve gazdálkodó kis családi birtokoktól vesszük el a legelőt, azért, hogy nagy családi gazdaságok ‑ nem gazdaságok, mert állat egy sincs ‑ megnyerjék? Vannak itt a Hortobágy környékéről képviselők. Simon úr, a testnevelő havernak miért kellett az a 300 hektár föld, miért nem maradhatott annál az a legelő, akinél előtte volt? Miért csináltak olyan trükköt, hogy helybeli vállalkozást alakítottak, utána meg eladták a céget egy száz kilométerre levő másiknak? Miért csináltak olyat? Ön is benne volt vastagon. Ez mind kiderül majd ám előbb-utóbb. Úgyhogy nagyon vigyázzanak erre, mert ez nagyon-nagyon rossz irány, higgyék el, hogy rossz irány!

Államtitkár úr, holnap majd folytatjuk, mert még van ezer probléma. De én azt gondolom, hogy ez a költségvetés semmit nem old meg, annyi, hogy tolja tovább a szakadékba a magyar agráriumot. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)