DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nemzeti sorskérdésről szeretnék önökkel beszélni, amellyel ‑ azt gondolja az LMP ‑ már korábban kellett volna önöknek foglalkozni, és azonnali lépéseket igényelt volna már a magyar kormány részéről hónapokkal ezelőtt. Szomorúan látjuk, hogy a magyar kormány részéről ez a gondosság és odafigyelés nem történik meg, holott azt éljük meg hétről hétre és hónapról hónapra, hogy családok tízezrei szakadnak szét, méghozzá a kivándorlás miatt.

Szeretném önökkel megosztani egy friss tapasztalatunkat, amit nyáron szereztünk, mert az LMP nyáron több hullámban konzultációt indított a kivándorlásról. Ezt az online elérhető kérdőívsorozatot több mint ötezren töltötték ki, pedig az LMP nyilván nem tudott százmillió forintokat költeni a konzultációt reklámozó kampányra. És sajnos azt kell önökkel közölnöm, hogy a kirajzolódó kép a legrosszabb várakozásainkat is alulmúlta: a kivándorolt magyaroknak több mint fele nem is tervezi azt, hogy visszatérjen a szülőföldjére, Magyarországra. És mindez nem csoda, hiszen ezeknek az embereknek a döntő többsége a saját szakmájában el tudott külföldön helyezkedni, és sikeres emberré váltak, akik meg tudnak élni adott körülmények között, és ez Magyarországon nem sikerült nekik, és nem azért, mert ők hibáztak volna.

Amit viszont feltétlenül látniuk kell, hogy ennél is rémisztőbb az itthon lévő magyarok véleménye. Több mint 80 százalékában a válaszadóknak felmerült az és komolyan gondolkodik rajta, hogy külföldön folytatja az életét. És szomorúan kell önöknek azt mondanom ‑ és most kérem, ne az ellenzéki képviselőt lássák, mert nekem nyilván nem hisznek annyira, hanem ezeknek az embereknek higgyenek -, hogy ezek az emberek úgy érzik, hogy a magyar kormány nem foglalkozik ezzel a problémával, amit ‑ hangsúlyozom ‑ ők is problémaként élnek meg.

Ahogy a válaszokat végigböngésztük, nem kellett sokáig várnunk arra, hogy rájöjjünk az okokra, és azt láttuk, hogy a külföldre ment magyarok több mint fele egyértelműen azt válaszolta, hogy bizony a magasabb fizetés kellett számára külföldön, mert Magyar­országon a bérből, amit a tisztes munkáért kapott, nem tudott megélni. Persze, vannak olyan kormánytagok ‑ bár most éppen nincsenek itt a teremben -, akik azt mondják, hogy ez még húsz évig így kell hogy legyen Magyarországon, hogy ilyen kevés pénzért kell hogy dolgozzunk. Én azt gondolom, hogy a magyar kormány láthatóan közbe tud avatkozni, amikor neki az úgy érdeke: megláthattuk nem is olyan régen, hogy az állami vezetők fizetését úgy meg tudták önök emelni, hogy csak kapkodták az emberek a fejüket, mondhatnám úgy is, hogy kicsapta a biztosítékot a magyar emberek körében az, hogy itt több millió forintot most már, akár 5 millió forintot hazavihetnek az állami vezetők, és erre jön még a prémium meg az egyéb juttatások. Holott azok az emberek, tisztelt uraim és hölgyeim, akik ezt az országot a hátukon viszik, azok meg milyen pénzekből nyomorognak!

Én nem tudom, és tisztelettel kérem a kormány illetékes képviselőjét, hogy válaszoljon arra, hogy hogy lehet az, hogy a dolgozói szegénységnek pont ezt a szegmensét vélték önök megtalálni, holott én azt gondolom, hogy nem kell önöknek magyarázni, hogy ha ilyen számokról van szó, mint amelyeket önökkel megosztottam itt a konzultáció kapcsán, akkor egyet kell értenünk abban, hogy itt egy nemzeti sorskérdésről van szó, itt arról van szó, hogy magyar emberek mennek el. És szomorúan kell mondanom azt, hogy a legjobb szülőképes korban lévő magyar nők is egyre többen mennek külföldre. Én tisztelettel kérdezem önöket: mi lesz azokkal a gyerekkel, akik ott megszületnek? Nem Magyarországon fognak felnevelkedni feltehetően, hanem külföldön, ott, ahol a tapasztalataikat szerezték. Nem túlzok, ha azt mondom, tisztelt miniszter urak és államtitkár urak, hogy egy teljes generációt kezdünk elveszíteni azért, mert a Fidesz-KDNP nem hajlandó cselekedni.

És akkor, amikor már kellőképpen kapták az ívet az LMP-től azzal kapcsolatban, hogy ideje most már cselekedni ‑ itt van Czomba államtitkár úr is -, elindították a megmosolyogtató programot, a „Gyere haza, fiatal” című programot, ami kb. annyiban fulladt ki, hogy a százmilliós költségvetésből 21 embert hazahoztak. Én csak remélni tudom azt, tisztelt miniszter urak és államtitkár urak, tisztelt Ház, hogy nem az LMP-től tudják azt meg, hogy a kivándorlás problémája kommunikációs kampányokkal nem oldható meg. Ugyanis szeretném hangsúlyozni, aki a kivándorlás mellett dönt, az élete legfontosabb döntését hozza meg. Azt kell látni, hogy ezek az emberek itt hagyják a családjukat, a barátaikat, és a legtöbbjük már a kiköltözés előtt egy életre szóló döntésre készül. Egy ilyen döntést nem lehet üres szavakkal és ígéretekkel befolyásolni.

Úgyhogy kérdezem én a tisztelt kormányt, mit tesz azért, hogy magyar emberek ne kényszerüljenek - hangsúlyozom, kényszerüljenek ‑ külföldre; mit tesz le a magyar kormány az asztalra azért, hogy több tízezer embert ne veszítsünk el folyamatosan azért, mert Magyarországon rosszak a bérek.

Az LMP-nek van egy tiszta válasza: mi egy olyan országot szeretnénk, ahol nem alamizsnáért dolgoznak a magyar emberek összeszerelő üzemekben, egy olyan munka törvénykönyvét szeretnénk, ami megvédi a magyar embereket, egy olyan gazdaságpolitikát, ami visszaadja a munka becsületét. Csak sajnos az itt a probléma, lassan mindenki számára érthetővé válik, hogy önök az egyik kezükkel osztogatnak ‑ itt az állami vezetők többmilliós fizetésekkel, prémiumokkal, juttatásokkal -, más meg gürcöljön az összeszerelő üzemekben, ha meg nem tetszik, akkor menjen el külföldre. Ezt nem önök mondták, de önök pontosan ugyanúgy viselkednek. (Taps az LMP soraiból.)