IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: „El innét, finnyás orrú satnya nép! / El, vékonypénzű, holdvilági faj, / Melynek eleme csak illatolaj, / S befogja orrát, ha szabadra lép! / El e puhult nép! nincs közöm veletek, / A lacikonyháról énekelek.”
Tisztelt Ház! A Lehet Más a Politika természetesen egyetért azzal, hogy Arany János 200. születésnapját emlékévvé nyilvánítsuk. Az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb magyar költőnk Arany János. A határozati javaslatot természetesen támogatjuk.
Miért választottam Arany János „A lacikonyha” című versének a kezdősorait? Mert ezzel utaltam arra, hogy a beadványozók a László nevet viselik: L. Simon László és Földi László. Rákerestem: Arany János költeményeiben 58 alkalommal használja a László nevet, és nagyon kedveli ezt a nevet. Meglepő, hogy éppen Lászlók a beadványozók. Tudjuk Arany Jánosról, hogy még a fiát is Lászlónak nevezte el.
A mi félelmünk nem más, éppen az egyik… (Németh Szilárd István: Arany Lacinak.) Az nem Arany János költeménye. (Dr. Hoppál Péter: Azt Petőfi írta.) Igen, Petőfi Sándoré. Tehát az egyik László keresztnevű beadványozó éppen az aggályunk. Sajnálom, hogy nincs itt L. Simon László, így a távollétében kell elmondanom az aggályainkat. Egész egyszerűen bizalmatlanok vagyunk L. Simon László irányában. Eddigi munkássága alapján jó okunk van feltételezni, hogy itt bizony felmerülhetnek gondok. Az emlékév keretében többek között különböző megemlékezéseket, programokat szerveznek. Ki tudja, mindez mennyire lesz átlátható, mennyire vonnak be olyan embereket ‑ ahogy korábbi vezérszónoki hozzászólásokból elhangzott ‑ más pártokból vagy máshonnét, akik ráláthatnak, átláthatóvá tehetik a folyamatokat, hogy ezeknek az állami forrásoknak a felhasználása miként történik, és nem haveroknak, cimboráknak jut-e majd valamennyi, ahogy az lenni szokott. (Dr. Hoppál Péter: A Magyar Tudományos Akadémia mint haver!)
Szeretnék felidézni néhány ügyet, amely L. Simon László nevéhez fűződik, kicsit körülnézve a korábbi beadványaiban. Még 2013-ban módosította az ő javaslatára a parlament a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvényt. A módosítás tette lehetővé, hogy a Szépművészeti Múzeum több százmillió forint értékű képei H. Árpád miniszterelnöki főtanácsadót, ibizai turistát, luxustáska- és műkedvelő vitrinszakértőt gyönyörködtessék hónapokon át az V. kerületi magánlakásában. Ő javasolta, hogy vezessék be a politikai megfontolások vezérelte reklámadót, amelyben az is szerepelt, hogy a kisvállalkozások is fizessenek reklámadót. Igaz ugyan, hogy a javaslat ezen pontjára már nem emlékezett 2014-ben a kamerák előtt. Ő bújtatta kulturális köntösbe azt a módosítást is, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, a nemzeti vagyon körébe tartozó, illetve a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősített területen elhelyezkedő vagy azzal érintett önkormányzati és állami lakásokban megszűnhet a lakásbérlet. 2013 terméke ez is.
Ő nyújtotta be a saját magáról is szóló lex L. Simon törvényjavaslatot, amelyben lehetővé tették, hogy L. Simon László államtitkárként a Nemzeti Kulturális Alapot kvázi vezető alelnök legyen. Ez 2012-ben történt. Az ő 2011-es előterjesztése alapján jött létre a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, amely létrehozása körül sok kérdőjel volt akkoriban is és most is, hiszen ezt a háttérintézményt bedarálják a nagy bürokrácia- és foglalkoztatáscsökkentési programban.
És persze nem beszéltünk azokról a kormány-beterjesztésekről, amelyek az elmúlt években a kultúra területén történtek, és gyökeresen szembementek azzal az égető igénnyel, hogy a kultúrából kirekesztett több millió emberhez is eljussanak az alapvető kulturális javak, valamint ezeknek az embereknek is része lehessen a kulturális értékteremtésben. Ellenben a kormány is és benne L. Simon László is pártolója mindenféle megalomán programnak; gondoljunk itt a Liget-projektre vagy akár a Hauszmann-tervre.
Őszintén remélem, hogy az emlékévben nem lesz majd visszaélés, és hogy nem fognak visszaélni a költő nevével sem. Bízom benne, hogy az imént elhangzott borús gondolataim ‑ amelyek nyilván méltatlanok Arany János nevéhez és még az emlékévhez is ‑ elhessegetik az esetleges haszonleső gondolatokat, vagy ha mégsem, akkor remélem, hogy a mi fenyegetésünk annál inkább. A korábban idézett Petőfi Sándor soraival üzenjük, hogy meg találjuk csípni, ha mégis ilyesmi történik.
Ugyanakkor, a gondolataim bezárva, Arany Jánosról az is tudvalevő ‑ el is hangzott a méltatásban ‑, hogy ő az egyik legnagyobb szókincsű magyar költő. Nem nehéz bármilyen szóra rákeresve a költeményeiben megtalálni ezeket a szavakat.
Zárásul ismét egy költeményt szeretnék idézni, a Földi László vezérszónoklatában már elhangzott „Az elveszett alkotmány” című művéből, L. Simon Lászlónak címezve, ismételten sajnálva, hogy nem vesz részt a vitában. „Várj, mester! Mondék, várj rá, ha nem érted a tréfát / Még bosszúmat töltöm: megeszed magvát e baracknak.” Köszönöm a figyelmüket. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)