TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fontos ez a mai nap, hogy beszéljünk a bérekről és a bérkülönbségekről az Európai Unió tagállamai közt. Viszont amikor ezt tárgyaljuk, akkor egy kicsit szomorú is vagyok, mert a szegény embereknek, a magyarországi romáknak közük nincs ehhez a napirendi ponthoz. Azért nincsen, mert önök nem adták meg, kormánypárti képviselőtársaim, azt a lehetőséget, hogy tudjanak ők is élni azzal a lehetőséggel, hogy bérből, fizetésből tudjanak megélni.
Mondok két olyan fontos dolgot, amelyik… (Közbeszólásra a Jobbik soraiból:) Igen, hova tűnt Farkas Flórián? Ezzel akartam zárni, de most is megkérdezhetem, hogy ennél a fontos napirendi pontnál hova tűnt Farkas Flórián. Fel van írva egyébként, hogy a végén kérdezzem meg, de akár most is meg lehet, mert ennél a napirendi pontnál neki mindenképpen itt kellene lenni. Nemcsak azért, mert kormányzati szinten ő képviseli a romákat, azért is, mert parlamenti képviselő, és fontos lenne, hogy ő is szót emeljen a romák érdekében, illetve a szegények érdekében. De mint ahogy a három év alatt nem láttuk és nem hallhattuk felszólalni, így miért várnánk el, hogy most éppen ennél a napirendi pontnál felszólalna? És semmilyen retorziót nem kap egyébként Farkas Flórián a miniszterelnök úrtól vagy éppen a kormány tagjaitól, vagy a parlamenti képviselőtársaitól, mert nagyon sok frakcióban nem engednék meg, hogy egy szakpolitikus nincs ott egy ilyen tárgyalásnál, ahol a romákat is, ebben az esetben a romákat is képviselhetné, tehát elmondhatná, hogy milyen prioritásokat tartana fontosnak.
Tehát két olyan dolgot szeretnék mondani, ami mindenképpen a szegényeket, a romákat úgy érinti, hogy nem tudnak igazán ebbe a versenybe beszállni, ami a bérkülönbségek közti versenyhelyzetet jelentené. Elsőként az oktatásról néhány dolgot. Beszéltek már önök is arról, hogy mennyire fontos a földrajzi területeken lévő kiegyensúlyozott bérrendszer bevezetése és mennyire jó lenne, viszont elfelejtik azt, hogy vannak olyan térségei az országnak, ahol elképzelhetetlen, hogy ott igazán a nyílt munkaerőpiacra vagy az elsődleges munkaerőpiacra, ki hogyan mondja, akár az Ormánságból vagy pedig Szabolcs vagy Borsod megyéből kellőképpen tudjanak integrálódni a munka világába.
Azért nem, mert az oktatás helyzete nem teszi ezt lehetővé, mert az az elszegényedett településszerkezet, amit láthatunk, az nagyon sokszor azt a dolgot vetíti előtérbe, hogy nem tudnak igazán továbbtanulni azok a fiatalok. Sőt, azzal, hogy az oktatásban 18 évről 16 évre lecsökkentették a tankötelezettséget, ezzel azt is elérték pontosan, hogy 16 éves korban segélyért fognak sorban állni azok a fiatalok, akik nem tanultak, nem szereztek szakmát, nincsen iskolai végzettségük, és beláthatatlan ideig kint lesznek abban a szférában, ahol a segélyért állnak sorba. Holott mindig azt mondják önök, nagyon fontos, hogy ne a segélyért álljanak sorba a szegények és a romák, hanem próbáljanak meg elhelyezkedni. Nem tudnak elhelyezkedni.
Egy számot szeretnék önöknek mondani: a törvény elfogadása óta 47 ezer fiatal került ki az iskolapadból, tehát 47 ezren a segélyezetti rendszerbe kerültek be. Kérdezem: kinek éri ez meg? Az adófizetőknek biztos nem éri meg, akik adókat fizetnek és nem segélyre akarják ezt fordítani, hanem pont ellenkezőleg, innovációra akarják fordítani, hogy Magyarország még szebb legyen, még jobb legyen, még több elsődleges munkaerőpiac jöjjön létre. Ezzel, hogy ők adót fizetnek, nem az innovációt erősítik, hanem pont ellenkezőleg, mivel önök a segélyezettek számát növelik, ezért oda fognak elmenni az adóforintok. Jól van ez így? Énszerintem nincs ez jól. Ezért gondolják meg, hogy az oktatásban továbbra is ugyanilyen elánnal akarnak‑e részt venni. Tehát elsődlegesen a tankötelezettség leszállítása, ami azt gondolom, nagy problémát jelentett.
A másik pedig a szakképzés rendszere. Azért mondjuk ki őszintén, hogy a szakképzés rendszerében olyan hiányosságok vannak, amellyel nagyon nehéz lehet szembenézni azért, mert éppen azokból a térségekből, amelyről beszélek, nem tudnak elkerülni a szakképzési rendszerekbe. Még azoknak sem könnyű egyébként, akik nagyobb városokban vannak. Biztosan Cseresnyés államtitkár úr mond majd egy-két fontos gondolatot, hogy ő hogyan fogja ezt a kérdést megoldani, mert eddig még nem sikerült neki megoldani ezt a problémát.
De azt gondolom, hogy ha a kormány komolyan gondolja, hogy a bérkülönbségeket csökkenteni akarja a tagállamokon belül (sic!), akkor ezzel a kérdéssel azért kell foglalkozni, mert nem tudnak versenyképes szakmát szerezni azok a fiatalok, akik ‑ még egyszer mondom ‑ az Ormánságban vagy Szabolcsban vagy Borsodban élnek vagy éppen Hevesben is, Észak-Magyarország vagy Kelet-Magyarország térségében, mert nincs lehetőségük erre. Ezért az alapvető belépés az elsődleges munkaerőpiacra az oktatáson és szakképzésen keresztül nincs biztosítva. Ezért tehát fontos lenne, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak, mert különben nem látjuk a fiatalok jövőjét.
A felsőoktatásban is vannak most már, akik elvégezték a főiskolát, egyetemet, főleg a roma származásúakról beszélek most elsősorban, őnáluk ugyanúgy nem lehet látni azt, hogy el tudjanak helyezkedni, mert az előítéleteket nem tudták csökkenteni az elmúlt hét évben. Azt gondolom, hogy az önök lelkiismeretén múlik, hogy a társadalom érzékenyítése megtörténik‑e vagy nem. Úgy nem lehet egyébként társadalmat érzékenyíteni és a kisebbségek felé egy kicsit is elvinni, ha Farkas Flóriánt ‑ újra visszatérünk rá ‑ nem fogják számonkérni, mert csak az előítéleteket növelik azzal, hogy nem kérik számon, hogy hova tette az 1,6 milliárd forintot akkor, amikor a „Híd a munka világába”, épp amiről beszélünk, a munka világába kellett volna integrálni vagy reintegrálni nagyon sok roma embert. És Farkas Flórián megtehette ezt büntetlenül… (Egy tüsszentésre:) Egészségére, és igaz is. Megtehette büntetlenül ezt a dolgot úgy, hogy nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Nem szabadna ezt megtenniük, mert azt gondolom, hogy nagyon nagy hibát követnek el ezzel is.
Végül, de nem utolsósorban a leghátrányosabb helyzetűekről szeretnék mondani néhány dolgot, a cigányságon belül is a leglecsúszottabbakról. Nem tudom, tudják-e, kormánypárti képviselőtársaim, hogy Magyarországon hány cigánytelep található még ma? Nem. 550-600 cigánytelep található ma. És tudják-e, hogy ezeken a telepeken hányan laknak? Körülbelül 100-120 ezren; a 700 ezer romából 100‑120 ezren laknak. Esélyük nincs arra, hogy az oktatási integráció elinduljon, esélyük sincs arra, hogy a foglalkoztatásba valamikor is bekerüljenek, ha ezt a telepszerű környezetet nem számolják fel. Nem látom sem a költségvetésben, sem a szándékban, hogy ezzel a kérdéssel akarnának foglalkozni, és nemcsak a 47 ezer diákkal, aki kikerült az iskolapadból idő előtt, hanem ezzel a 120 ezer emberrel is kell foglalkozni. Persze, ezek között van idős is már. Az időst pedig úgy értsék, hogy az életkori korfa úgy néz ki, hogy abban a miliőben nem tovább, mint 45‑50‑60 évet élnek maximum a roma emberek. Van, akinek ez persze, jó, de azt gondolom, hogy nem lehet ezt megbocsátani, ha valaki úgy gondolkodik, hogy majd a biológia megoldja ezt a kérdést.
Azért én azt gondolom, önöknek tenni kell valamit, hogy ez a kérdés is terítékre kerüljön, mert ha következesek, akkor az oktatást, a szakképzést, a cigánytelepek felszámolását komplexen próbálják meg kezelni, és ha komplexen kezelik, akkor el lehet arról majd egy év múlva, kettő év múlva vagy akár öt év múlva beszélgetni, hogy hogyan is lehet a magyarországi romák közösségét a munkaerőpiacra és az elsődleges munkaerőpiacra integrálni. Szándékosan nem említem most a közfoglalkoztatást, mert a közfoglalkoztatás nagyon fontos, és azt üdvözlöm minden esetben, viszont azt is látjuk, hogy most már csapdahelyzetben vannak, akik a közfoglalkoztatotti rendszerben több éve benne vannak vagy akár már egy évtizede is benne vannak. Nincs kiút abból.
A kiutat pedig önöknek kell megtalálni akár az oktatáson keresztül, a közfoglalkoztatáson keresztül vagy éppen az elsődleges munkaerőpiacon keresztül is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
(20.50)