MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Újdonságként hatott itt az elmúlt percekben, hogy a Jobbik képviselője a közmunkát tulajdonképpen részben haszontalannak ítélte, a közmunka-foglalkoztatást. Engedjék meg, hogy először erre reagáljak, mert én azt gondolom, azt említették, hogy a múlt században nagy építkezéseket valósítottak meg közfoglalkoztatásban, közmunkában, most pedig haszontalan munkát végeznek. Én úgy gondolom, hogy nem így van, sőt biztos, hogy nem így van. Az kétségtelen, hogy nagy infrastrukturális munkálatokat, tehát nagy mederrendezéseket, útépítéseket ma nem közmunkában végeznek, de az a munka, amit pontosan a vízügynél és a közúti igazgatóságoknál végeznek közmunkában, ezek szerintem pontosan a vitathatatlanul fontos közmunkák közé tartoznak.
(21.30)
Hisz azok a munkálatok, amelyek azért mindenképpen bizonyos szakértelmet és munkát igényelnek, az árkok, medrek karbantartása, közutak tisztítása rendkívül fontos, és itt nagy volt az elmaradás, s mindenképpen rendezettebb képet kapunk így… ‑ egy olyan munkát látnak el, ami egyébként is a munkaerőhiány esetében nehezen lenne másképp megoldható.
Visszatérve a mai vitanap tárgyára, azt hiszem, kétségbevonhatatlan, hogy amikor a kilencvenes években a rendszerváltással foglalkoztunk, nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy arra gondoltunk, hogy a bérek felzárkóztatása Nyugat-Európában gyorsabban történik meg, még ha valószínűleg nem is olyan gyors. Ami ennél lényegesebb, hogy azóta mindenki ezzel hitegette, legalábbis az ellenzéki pártok most is az uniós felzárkóztatással hitegetik az embereket. Ma már, azt hiszem, mindenki reálisabban látja ezt, és valóban ettől függetlenül nem lehetünk elégedettek. Itt elhangzott az is, hogy kvázi dicshimnuszokat mondunk. Nem mondunk dicshimnuszokat, úgy gondolom, nem is lehetünk elégedettek, de azért azt gondolom, hogy mégiscsak el kell mondani, hogy a trendek tekintetében jó jelek vannak, és ezt mindenképpen 2010 után észlelhettük.
Ha már itt különböző statisztikákat emlegettek, akkor vannak olyan statisztikák, az Eurostat statisztikáit azért nem szokták kétségbe vonni, az vásárlóerő-paritáson mindenképpen azt mutatta ki, hogy már 2010-2015 között a német keresetekhez képest 3-4 százalékkal, a britekhez képest 10 százalékkal közelített a magyar átlagkereset. 2014-ben az OECD-tanulmány kimutatta a kereseti különbségekre vonatkozóan, ugye, mert másik fontos probléma, hogy arról szoktunk beszélni, a kereseti különbségek szerte a világban nőnek. Kétségtelen, hogy a nagyon gazdagok és a szegények között jelentősen nőnek a különbségek, de egyébként nem Magyarország a vezető ebben, sőt Magyarországon csökkent, hiszen 2010 előtt ennek a mérőszáma a 90 és a 10-es pozíciószám között 4,25 volt, ami ma csak 3,67, hasonlóan a szlovákhoz. A német egy kicsit jobb, 3,41, de azt lehet mondani, hogy a trend mindenképpen itt is nagyon pozitív.
Tehát egy pozitív trendről beszélhetünk. Persze, természetesen egy 10 százalékos emelkedés pár év alatt, nyilvánvaló, hogy nem szünteti meg a kereseti különbségeket, és azokat a kihívásokat nem szünteti meg, de mégis azt láthatjuk, hogy a trendek jelentősek. Sőt, ha azt nézzük, hogy ezek a statisztikák tizennégy tizedből (sic!) származnak, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy nyilván a mostaniak pozitívak, hiszen igazából a béremelések a gazdasági helyzet rendbetétele után, a gazdasági helyzet javulása után kezdődtek meg az elmúlt két évben, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy nem volt olyan kormány, amely ilyen arányú béremeléseket tudott megalapozottan, nem hitelből, hanem a gazdasági növekedésből elkezdeni. Tehát azt gondolom, hogy ezek igazán fontosak, és ezen az úton kell továbbmenni.
Természetesen a kihívások még nagyobbak lesznek, tehát azt gondolom, nyilvánvalóan az egy észszerű fölvetés, hogy megnézzük azt, hogy milyen a termelékenység, mennyi a hozzáadott érték. Itt valóban komoly tennivalók vannak, annál is inkább, mert a következő évtizedek kihívásai, a robottechnológia megjelenése még fontosabbá teszi azt, hogy Magyarországon innovatív, hozzáadott értékű munkahelyek legyenek. Egyébként az egész Kelet-Európára jellemző, hogy a felzárkózás csak akkor valósulhat meg és mindenképpen közeledhetünk, ha ebben sikerül eredményeket elérni.
Erre számos program van, erről már hallhattak itt az elmúlt időszakban. Miként még azzal szeretném azért zárni, hogy nemcsak a munkabérek reálértéke fontos, hanem a munkakörülmények, és az is, hogy különböző korosztályoknak milyen munkalehetőségeket biztosítunk. Ebben is vannak előrelépések. Természetesen a munkahelyvédelmi akcióprogram volt egy nagyon jelentős előrelépés, de a hozzáállást jelzi az, hogy a jelenlegi uniós forrásokból rengeteg olyan program valósul meg, ami ezt célozza, akár a cégek mentalitásváltásának ösztönzése, ahol a munkaerőpiaci alkalmazkodóképességet fejlesztik projektek, vagy ami még fontosabb, a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése. Erre vonatkozóan is vannak programok, valamint a különböző vállalatok felelősségvállalásának ösztönzése, és az állásfeltárások is segíthetik az elhelyezkedést és a jobb munkahelyek megtalálását.
Tehát úgy gondolom, hogy nincs miért szégyenkezni, elégedettek nem lehetünk, de mindenképpen a tendencia az, hogy az elmúlt időszakban teremtődtek meg azok az eredmények, amelyek kapcsán optimistábbak lehetünk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)