ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Szeretettel köszöntök mindenkit.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 23. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Szávay István jegyző urak lesznek a segítségemre.
Köszöntöm a kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a mai munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásokkal kezdjük a munkánkat, ezt követően 9 óra 50 perctől 11 óra 20 percig a kérdésekre, majd 11 óra 20 perctől 12 óra 20 percig az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Ezután 13 órától Áder János megválasztott köztársasági elnök ünnepélyes eskütételére kerül sor. Végül a napirend utáni felszólalásokkal fejezzük be az Országgyűlés ülését.
Majd tisztelettel arra kérem a frakcióvezető hölgyet és urakat, hogy figyeljenek oda, mert több szünettel is taglalt lesz a mai nap, és a kezdéseknél probléma ne legyen.
Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett az LMP képviselőcsoportjából Hadházy Ákos képviselő úr: „Kormányzati terrorizmus.” címmel. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.