ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeptember elején a Kossuth téren alternatív tanévnyitót tartott a Cseve Csoport, az a csoport, amelyik a sajátos nevelési igényű gyerekek érdekében, a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek érdekében küzd, amelyik az ő szüleiket tömöríti, és amelyik azt szeretné, ha ezek a gyerekek megkapnák azokat az ellátásokat, azt a segítséget, azt a fejlesztést, azt az oktatást, ami őket a hatályos jogszabályok és a gyerekek jogai alapján megilleti. Sajnálatos módon, bár meghívták őket, de a minisztérium képviselői nem tudtak részt venni ezen az eseményen, ezért vállaltam azt, hogy ide a Házba is elhozom az ő véleményüket, hogy a hangjuk leszek, hogy elmondom azt, hogy mi az, ami nekik problémát okoz. Hogy a probléma méretét és súlyosságát értsék, tisztelt képviselőtársaim, szeretném elmondani, hogy a statisztikák szerint sajátos nevelési igényűnek számít most már több mint 80 ezer gyerek; ez nagyjából minden huszadik gyereket jelenti a közoktatásban. Minden huszadik gyereknek tehát többlettámogatásra, -segítségre van szüksége. Sajnos azonban a szülők arról számolnak be, hogy ezt a támogatást nagyon sok esetben nem kapják meg ezek a gyerekek. Itt olyan gyerekekről beszélünk, akik valamilyen fogyatékkal, hátránnyal élnek, akik autisták, akik betegek, akiknek valamilyen részképességzavaruk van, és akiknek szüksége lenne arra, hogy egy olyan iskolai környezetben tanulhassanak, amelyik lehetővé teszi az ő fejlődésüket.
Nem a jogszabályokkal van baj, ezt szeretném jelezni, tisztelt képviselőtársaim. Abban nagyjából egyetértés van, hogy az ezzel a kérdéssel foglalkozó jogszabályok többé-kevésbé megnyugtatóan rendezik ezt a helyzetet még akkor is, ha persze tökéletes szabályozás sosincs, de nem a jogszabállyal van elsősorban probléma, a gyakorlattal van probléma. Azzal van probléma, hogy bár megkapják a megfelelő diagnózist, tehát a szakértő bizottságok megállapítják, hogy milyen fejlesztésre van szükség, csak éppen ez a valóságban nagyon sok helyen nem érhető el az országban.
Beszéltünk arról itt többször a Házban, hogy pedagógushiány van. Az önök először kiszivárgott, majd letagadott jelentése szerint például csak az utazógyógypedagógus-hálózatból 166 pedagógus hiányzik; ez nem véletlen, ez az egyik legnehezebb szakma a pedagógusszakmán belül, aminek sem megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülése, sem pedig megfelelő eszközrendszere, szervezése nincs sajnos. Nem állnak tehát rendelkezésre a gyógypedagógusok sem az iskolákban, sem pedig a megfelelő hálózatban, vagy elég gyógypedagógus nem áll rendelkezésre, hogy pontos legyek, aminek az a következménye, hogy a szülők a fejlesztést, a saját gyerekük számára szükséges fejlesztést az esetek jó részében magánúton kénytelenek igénybe venni, ami persze azt jelenti, hogy nagyon jelentős terhet kénytelenek magukra vállalni, miközben az esetek jó részében pontosan a gyerekük problémája miatt munkát sem tudnak vállalni, és az itt a parlamentben is sokszor emlegetett szánalmasan alacsony ápolási díjért kell végezniük ezt a nagyon fontos feladatot.
Hasonlóképpen, bár gyakran kijelölnek befogadó iskolát, a befogadó iskolák jelentős részében nincsenek meg gyakorlatban azok a feltételek, amelyek ahhoz kellenének, hogy éppen az adott gyereknek segítsenek. Ezért aztán a szülők az esetek jó részében kénytelenek kivenni a gyereket az iskolából, magántanulói státuszba mennek, vagy magániskolát kénytelenek keresni, vagy egy távoli állami intézménybe kell elvinniük a gyereküket, hogy megkapja azt a fejlesztést, amire szüksége van.
A Cseve Csoport hat konkrét javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy hogyan lehetne segíteni ezen a helyzeten. Javasolják például azt, hogy ha az állam nem képes ellátni a feladatait, akkor járuljon hozzá a szülők költségeihez. Javasolják, hogy egyértelmű protokollok legyenek a sajátos nevelési igényű diákok megítélésére, vizsgálatára. Javasolják azt, hogy az állam gondoskodjon a területi ellátásról, akár úgy is, hogy erőforrásokat csoportosít át oda, ahol növekszik a saját nevelési igényű diákoknak a száma.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök lúzer kormánya Brüsszellel vív vesztes háborút fölöslegesen. Én azt javaslom, hogy ne ezzel foglalkozzanak. Foglalkozzanak az ország érdemi problémáival, és inkább arra keressenek megoldást, hogy például hogyan lehet segíteni ezeken a gyerekeken, ezeken a diákokon. És tudom, hogy most el fogja mondani az elmúlt nyolc évet, és következik a kormány eddigi tevékenységének szégyentelen feldicsérése, de egy picit a probléma megoldásáról is beszéljen, azt kérem. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)