MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem kívánom megismételni itt kormánypárti képviselőtársaim nemes és fennkölt gondolatait, amelyekkel természetesen egyetért a Jobbik frakciója, és mi is úgy gondoljuk, hogy Nagyatádi Szabó István munkásságának ezúton is érdemes emléket állítani, és az emléknap is egy támogatandó gondolat, úgyhogy ezt így elöljáróban már le kívántam szögezni. Ugyanakkor azért mégiscsak meg kell itt említeni néhány dolgot, ami szerintem egy ilyen emléknap vitájában nem maradhat ki itt a Magyar Országgyűlés falai között. Mégpedig, hogy egy picit aktualizáljuk a kérdést, és nézzük meg, hogy ha már nagyon helyesen egy emléknapot szentelünk a magyar földműveseknek, a parasztságnak, az ő nemzetmegtermékenyítő akaratuknak és hitüknek, akkor nézzük meg azt, hogy mi a jelen helyzet, és hogy áll most a családi gazdaságoknak például az állapota, miként tudnak boldogulni Magyarországon.Itt Turi-Kovács Béla képviselőtársam kezdte az egész előterjesztést, és ahogy mondtam, mélységesen egyetértek az ő gondolataival, de nagyon tetszett például az a szélesítő látásmód, értelmezés, amivel elmondta azt, hogy bizony itt nemcsak a földművesekről van szó, hanem gyakorlatilag a magyar faluról, a teljes vidékről, és ha megnézzük az élelmiszert, magát a tájat vagy éppen a múltat, akkor bizony a városi lakosságra is ugyanúgy kiterjeszthetők ezek a gondolatok. Ezért tartottam nagyon fontosnak, hogy benyújtsam ezeket a módosító indítványokat, amelyek szerintem ezt az emléknapot képesek lennének a mai magyar valóságba is behelyezni és értelmet adni neki, és nemcsak arról szólna onnantól kezdve egy emléknap, hogy fennkölt gondolatokat el tudunk mondani évről évre a magyar földművesekről, hanem talán hasznunkra is válnának ezek a módosítások.
Farkas Sándor államtitkár úrtól hallhattuk, hogy egy nagyon fontos, évszázados kérdés, hogy kié legyen a föld. Ezt mi is így gondoljuk, csak arra nem számítottunk, hogy éppen a Fidesz-KDNP-kormányok lesznek azok, akik erre a kérdésre egy olyan választ adnak évszázadok elteltével, amit nagyon nem vártunk tőlük, és ami gyakorlatilag 180 fokkal szembemegy azzal, amit még ellenzékben hangoztattak. Azaz mi nagyon nem azt a választ vártuk volna, amit például az állami földprivatizáción keresztül adtak önök erre a kérdésre, hogy nem azoké lett a föld végül, akik helyben élnek, akik magyar családokként megművelik azt, hanem az esetek nagy részében az olyan területekre gondolok itt, amelyek egyben komoly értéket, százmilliós értékeket jelentenek , tehát ezek az óriási birtokok egy nagyon szűk réteghez kerültek. Gyakorlatilag az Ángyán-jelentéseken keresztül vagy a mi vizsgálatainkon keresztül világos képet kaphat mindenki arról, hogy megyei bontásban gyakorlatilag egy 2-3 fős megyénkénti családi körről, gazdasági körről van szó, akik ezeket a területeket megszerezték, és ez nagyon-nagyon távol áll attól a Nagyatádi-féle gondolattól, aminek apropójából itt ma összeültünk.
Szintén elhangzott államtitkár úrtól, hogy a feudális függés csökkentése milyen fontos volt Nagyatádi számára és egyáltalán a pártja számára. Jó lenne, ha ebből az örökségből egy picit önök is átvettek volna, a gyakorlatban pont az ellenkezőjét látjuk. Tehát már-már kezdtük mi is elhinni, hogy megszűnik hazánkban a feudális függés, mikor az a bizonyos elmúlt 8 év mármint nem az, amire önök gondolnak, hanem amit most tényleg az elmúlt 8 évben megéltünk fizikailag pont az ellenkező folyamatokat indította be, azaz hogy a feudális függés vidéken évről évre nő. Ez tetten érhető az európai uniós források brutális aránytalanságán, azaz hogy ezen támogatások kétharmadát gyakorlatilag a legtehetősebb 10 százalék zsebeli be ma Magyarországon, de tetten érhető az önök birtokpolitikájában is, amire már utalást tettem, azaz éppen ellenkező folyamatok indultak be, éppen a legtehetősebbekhez, a legtőkeerősebbekhez kerültek az állami földterületek.
De akár a bürokrácia helyzetét mérlegelve szintén azt tudom mondani, hogy azok a cégek köszönik, jól érzik magukat, és azok a nagy földbirtokosok, akik megtehetik, hogy könyvelőt tartsanak, akiknek van egy olyan embere főállásban, akinek semmi más dolga nincs, mint a lobbierejét kifejteni a különböző kormányzati szerveknél, azok jól vannak. De akik nem rendelkeznek akkora birtokmérettel, hogy erre képesek legyenek, ők bizony szenvednek a mai napig komolyan a bürokráciától, ami kifejezetten családigazdaság-ellenes. Épp ezért bátorkodtam tehát ezt a néhány módosító indítványt benyújtani.
Például, ahogy már említést tettem róla, a támogatások tisztességes elosztását szeretném elérni, és akkor, azt hiszem, ahogy a beadvány is fogalmaz, méltó módon tudnánk megtartani ezt az emléknapot, ha erre sokkal inkább odafigyelnénk. Tudom én azt, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, de hogy a 8 év azzal telt el, hogy rosszabb arányokról tudok beszámolni, mint amikor elkezdtük ezt 2010-ben, azért azt hiszem, hogy erre egyikőjük sem lehet büszke.
Ha már ez a kiterjesztő értelmezés szóba került, és érdemes tényleg a vidék helyzetét is idehozni, akkor el kell mondani, mondjuk, Ausztria példáját, mert mégiscsak hasonló földrajzi helyen van, és hasonló sok tekintetben hazánkhoz. Mondjuk el, hogy a 70-es évek végén, a 80-as évek elején az osztrák vidék és az osztrák városok közötti életszínvonalbeli különbség, az olló persze más szinten volt már akkor is, de mindenképpen ugyanilyen tág volt, mint hazánkban, csakhogy ők a hazai és az európai uniós forrásokat arra használták fel, hogy azt az ollót csökkentsék, és ma már közhely, de kimondhatjuk, hogy Ausztriában vidéken élni, gyakorlatilag egy olyan életminőséget jelent, amit nagyon sok osztrák városi polgár áhítattal követ és szeretne elérni. Jó lenne, ha abba az irányba mozdulnánk el, hogy ez az emléknap ezen emberek, ezen polgártársaink számára is valódi emléknap legyen, akik vidéken élnek, és hasonló körülményeket szeretnének a környezetükben megtapasztalni.
A bürokráciát már említettem, erre is nyújtottam be egy konkrét módosító javaslatot, hiszen ez például az esetek döntő részében pénzbe nem is kerül, csupán hozzáállás kérdése, és mindjárt méltóbb módon emlékezhetnénk meg.
Szövetkezet: szintén egy olyan dolog, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ilyen emléknapot tartalommal töltsünk fel, és évről évre majd ezeken az emléknapi megemlékezéseken el tudjuk mondani azt, hogy mennyi mindent léptünk előre ahhoz képest, ahol mondjuk, a korábbi években tartottunk, de itt sem lehetnek büszkék magukra. Államtitkár úr nagyon jól tudja, hogy 2010 óta minden félévben több alkalommal rákérdezek szóban, írásban arra, hogy mikor lesz az az ígért szövetkezeti törvény. Nem én követeltem először a Magyar Országgyűlésben, önök ígérik meg ezt gyakorlatilag félévről félévre. Ebben sem léptünk előre, nincs semmi, miközben tudjuk azt, hogy mennyi terület van, ahol gyakorlatilag egy jó szövetkezeti törvény képes lenne az egyébként már-már csírájában meglévő akaratot, gondolatokat, a mind ágazati, mind területi szinten meglévő kezdeményezéseket segíteni, és versenyképes hálózatot tudna létrehozni itt a magyar vidéken a családi gazdálkodók számára.
Még egy példát engedjen meg, államtitkár úr, ami szintén színesebbé és sokkal átélhetőbbé tenné ezt az emléknapot, ha például a nemzeti vidékstratégiát végre elkezdenék végrehajtani. Szintén 2010-re kell visszanyúlnom, ahol önök úgy fogalmaztak, hogy ez a vidék alkotmánya lesz, és ennek megvalósítása, amit 2020-ra lőttek be, hogy akkor lesz ennek a programnak vége, majd eléri azt a közös álmot talán mondhatom így, mert a Jobbik-frakció is ebben maximálisan támogatta önöket , elérjük azt, hogy a magyar vidék egy minőségileg sokkal jobb helyzetbe kerül, mint azt 2010-ben tapasztalhattuk. Tehát már ott tartunk, és én is jól tudom, bizony túl vagyunk a 2018-as esztendő felén, és elég közel vagyunk ahhoz a bizonyos 2020-as dátumhoz, ehhez képest a vidékstratégia nemhogy időarányosan nem követi a megvalósulását, hanem el sem indult még, sőt továbbmegyek, nem merték még az Országgyűlés elé se hozni ezt a stratégiát. Mennyivel jobb lenne, ha legalább már időarányosan állnánk, és itt el tudnánk mondani büszkén ezen emléknap kapcsán akár, hogyan is áll az aktuális évben a vidékstratégia végrehajtása.
A földprivatizációról már tettem említést, de azt hiszem, hogy Nagyatádi Szabó István nevében is mondhatom, ha szabad ilyet itt megjegyeznem, hogy nagyon-nagyon nem lenne büszke erre a földprivatizációra. Az a fajta földosztás, amit ő elképzelt, és tudom én, hogy csak nagyon részileg sikerült végrehajtani javarészt önhibáján kívül , ezzel a logikával, amit ő képviselt, pont szembe menve, önök szánt szándékkal egy teljesen más logikával hajtották végre ezt a földprivatizációt.
(13.20)
Egyáltalán nem méltóak tehát ahhoz, hogy az ő nevét szájukra vegyék, és vele próbálják fémjelezni ezt az emléknapot.
Ha már itt tartunk, és államtitkár úrnak van szerencséje ezt az emléknapot itt védeni kormányoldalról, akkor talán érdemes megemlítenem egy másik módosító indítványomat is. Ebben arra teszek javaslatot, hogy egy olyan rendszert hozzanak létre, amelyben a családi gazdaságok sajátjuknak tudják érezni ezt az emléknapot, és ne csak az a néhány család, akit személyesen ismernek.
Mire gondolok itt? Például Mezőhegyes esetére. Államtitkár úrnak talán ezt jogosan vetem itt fel, hiszen kormánymegbízottként is részt vett ebben a munkában. Nagyon érdekes lenne hallani és nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mondjuk, Turi-Kovács Béla képviselőtársam hogyan gondolja, miként illeszkedik az emléknap logikájába és Nagyatádi emlékébe az, ami Mezőhegyesen történt. A szocialista kormányok külföldi érdekköröknek privatizálták szerintem teljesen indokolatlanul Mezőhegyest, majd önök ugyan visszavették, de először a földterületet leválasztották róla, privatizálták a haverjaiknak, majd valamilyen okból meggondolták magukat. Olyan brutális bánatpénzt fizettek ezeknek a fideszes helyi kiskirályoknak, hogy még bíróságra sem mentek, egész egyszerűen örömmel visszaadták az államnak a földet, 20 évnyi nyereséget plusz a föld árát megkapták. Majd felújították, nem tudom pontosan, hány milliárdból, ami nem az én hibán, mert egyszerűen ahány írásbeli kérdésre választ kapok, az mind ellenkező számokat tartalmaz, tehát maradjunk annyiban, hogy jó sok állami, azaz közpénzből, milliárdokból felújították az épületeket.
Nagyon előremutató működést véltünk felfedezni, én is azt mondtam, hogy szüksége van a magyar nemzetnek egy ilyen bemutatóközpontra, ahol a középiskolától egészen a felsőoktatási intézménybe járó, agrárium iránt érdeklődő ifjúság megtapasztalhatja a XXI. századi technológiákat éppúgy, mint a múlt értékeit. Ehhez képest most az újabb kétharmad birtokában becsempésztek egy olyan módosítást, amely lehetővé teszi, hogy Mezőhegyest gyakorlatilag privatizálni fogják. Azt, hogy pontosan kinek, egyelőre én még nem tudtam meg, de gondolom, sokk tippje nincs is senkinek, mert az az egy, maximum két kormányközeli oligarcha közül lehet majd választani, gondolom, hogy kik fogják Mezőhegyest továbbvinni. Azaz közpénzmilliárdokból visszavásárolták, felújították, majd a haverok vihetik az egészet.
Mindez a szemlélet, mindez a hozzáállás Nagyatáditól és a Jobbiktól is nagyon-nagyon messze van, ezért ez a szemléletváltozás és ezek a módosítók azok, amelyek szükségesek szerintem ahhoz, hogy ez az emléknap ne csupán egy fontos és szép lehetőség legyen arra, hogy megemlékezzünk a magyar földművesekről és parasztságról, hanem hogy fel is tudjuk tölteni tartalommal, és úgy tudjunk beszélni erről az emléknapról és erről a társadalmi rétegről, ahogy azt megérdemli és ahogy az szükséges lenne. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)