MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy bár Steinmetz Ádám képviselőtársam vezérszónokijában elmondta, fogjuk támogatni ezt az egyezményt, de tényleg ki kell emelni néhány dolgot, amit sajnálatos módon a magyar hallal kapcsolatban a kormányzat nem lépett meg, pedig igazán szükségszerű lenne.Hallottuk azokat a brutális különbségeket, ami az európai átlag halfogyasztás és a magyar között található. Ha minden évben képesek lennénk csak egy kilogrammal éves átlagban növelni a magyarok halfogyasztását, akkor is 18 évbe kerülne, míg utolérnénk az európai átlagot. Ezt különösen azért szomorú magyar képviselőként elmondani, mert nem innen indultunk. Tehát ha megnézzük akár a kétszáz évvel ezelőtti beszámolókat vagy a még korábbiakat, az átlag magyar ember fehérjebevitelét döntő részben egyébként a tojás és a tej mellett éppen a hal adta, tehát igenis megvannak azok a népi receptek és egyáltalán szokás is, amire alapozva talán képesek lennénk ezt az alacsony, 6 kilogramm/éves halfogyasztást feltornászni. Ennek valóban pozitív első lépcsője lehet az áfacsökkentés, de ennél sokkal-sokkal több kell.
Csak gondoljunk bele abba, hogy például egy átlagos halásztelepülés a Duna vagy a Tisza partján ha kifogott annak idején egy nagyméretű tokot, abban annyi ikrát talált, azaz annyi kaviár-alapanyagot talált, ami az éves adóbevételét fedezte. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ezek gyakran 4-5-6 mázsás halak voltak, tehát felért egy komoly disznóvágás-sorozattal a falu életében, ha mondjuk, egy ilyen tokot kifogtak, és igenis múlik ez a magyar kormányon is, hiszen lehetőség lenne nemzetközi tárgyalásokba kezdeni a tekintetben, hogy mondjuk, a Vaskaput mikor leszünk képesek átalakíttatni olyan formában, hogy ezek a tokfélék újra képesek legyenek felúszni a tengerből, a Fekete-tengerből, és képesek legyenek a Tiszaháton vagy éppen a Szigetközben ikrázni, és ezáltal újra minőségi életet és lehetőséget vinni ezekbe a folyókba.
Szintén sokat kell beszélnünk a magyar halról már csak azért is, mert a tengerek gyakorlatilag kiürültek, és ott is most már a különböző ketreces tartási technológiák biztosítják azt a halmennyiséget, amit megtalálunk, de hát minket ez nem vigasztal. Sokkal jobb lenne, ha a behozott tengeri hal konkurenciájaként egyre inkább érdemben megjelenhetne a magyar hal a táplálkozásunkban.
Szintén elhangzott az invazív fajok helyzete. Én sem győzöm aláhúzni azt, hogy túl a horgászok helyzetén és aggodalmain, micsoda természetkárosítást okoz az a rengeteg invazív faj, ami megjelent, és már nyilván a szárazföldön is szembetűnő, de a vizeinkben fokozottan, a halak, a puhatestűek, a rákfélék, de most már a kétéltűek tekintetében is. És itt, a halaknál tudunk a leginkább legcélravezetően fellépni, pontosan a halászat ilyen jellegű használata mellett, aminek aztán persze kereskedelmi haszna is lehetne, természetesen. De itt legfőképpen, hangsúlyozom, az invazív fajok visszaszorítására szeretnénk felhívni a figyelmet, vagy akár ikrázóhelyek létrehozatalára, megteremtésére is. Nagyon sokszor elég annyi, hogy egy természetes vízhez hozzákapcsoljunk egy korábban leválasztott holtágat, és már képesek vagyunk a térség halainak olyan ikrázóhelyet teremteni, amely aztán egy önfenntartó rendszerbe csap át. Rengeteg jó tanulmány és szakdolgozat témája ez, érdemes innen is meríteni.
És ha már halfogyasztás, azt sem szabad elhallgatni, hogy azért sokat változtak a XXI. századi igények is. Tehát ma már nem azt a kort éljük, amikor valaki bemegy egy nagy bevásárlóközpontba, és jellemzően szívesen vásárol élő halat. Tudom, hogy itt a jogszabályi lehetőségek is jelentősen szűkültek, és ez így is van rendjén, mert ahogy mondtam, változtak az igények. Tehát igenis az ma már teljesen evidens egy átlag háziasszonynak, hogy ha bemegy egy-egy ilyen kereskedelmi lánchoz, akkor ott megkapja a feldolgozott, előkészített magyar halat, olyan filé formájában akár, hogy egy konkrét példát mondjak, amely nem tartalmaz szálkát, vagy olyan elődolgozott formában, amit sajnos a tengeri halaknál megkapunk mondjuk, például a konzervet hadd mondjam vagy a pasztát, kenyérre kenhető pasztát példaképpen , és a magyar halaknál nem nagyon. Talán egy győri próbálkozás van, ami előremutató, de sokkal inkább állami forrásokkal kellene támogatni, és az élelmiszeripar más területeihez hasonlóan itt is arra hívnám fel a figyelmet, hogy adjunk lehetőséget arra, hogy a kis és közepes, magyar tulajdonú élelmiszer-feldolgozó üzemek ki tudják bontani a szárnyaikat, és igenis magyar halalapanyagból XXI. századi értelemben is értelmezhető élelmiszereket, előkészített alapanyagokat tudjanak gyártani.
Ez lehet az, ami biztosítja számunkra azt, hogy legalább ezt az éves, egykilónkénti/fő halfogyasztási többletet elérjük; enélkül nem fog menni. Ugyanúgy, ahogy ma már nem divat az, hogy kimegyek a piacra és veszek egy csirkét úgy élve, és hazaviszem, megkopasztom, elvágom a torkát és feldolgozom; ugyanúgy a halnál sem elfogadható, és nem divat már az, hogy haza kelljen vinnem szatyorban azt az élő állatot ami ráadásul felvet egyéb állatvédelmi aggályokat is , majd husánggal agyonverem, pikkelyezem, és nekiállok feldolgozni. Ez egész egyszerűen nem működik, és nem követtük le, nem hagytuk, hogy lekövesse az ágazat ezt elődolgozott élelmiszer formájában.
Tehát szeretném, hogy ha már erről a nemzetközi egyezményről van szó, akkor ezekre a kérdésekre is kitérnénk, és itt is felhívnánk a figyelmet ezekre a hiányosságokra. Arra biztatjuk a kormányt, hogy mondjuk, a következő évi költségvetésbe fogadja be az ez irányú módosító javaslatainkat. Mert egyébként minden évben nyújtunk be ilyeneket, és akkor majd ezt a nemzetközi egyezményt is talán kicsi tartalommal fel tudjuk tölteni, és büszkén tudunk majd az eredményeire visszagondolni néhány év múlva. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)