DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Európa számos országában hasonló helyzettel, hasonló feladatokkal néz szembe az oktatás kérdése. Magyarországon és máshol is nyilván vannak ötven év fölötti pedagógusok, akik majd egy-két évtized múlva át kell hogy adják a helyüket a fiatalabb pedagógusoknak. De ez az arány például Németországban jóval magasabb, mint nálunk, Magyarországon. Az elmúlt években számtalan intézkedést tettünk annak érdekében, hogy a pedagógusok utánpótlása minél inkább biztosított legyen.Ebben a legfontosabb nyilván a béremelés volt. Ennek következtében míg 2010-ben egy pályakezdő fiatal csak 129 500 forintot keresett, ez most már 73 ezer forinttal magasabb, 203 ezer forint, és ezt szeretnénk majd a következő években tovább emelni, amint erre lehetőségünk adódik.

Szintén fontos példa, hogy míg egy 20 éve dolgozó, főiskolai végzettségű pedagógus 2010-ben 149 145 forintot keresett, most 152 ezerrel többet, 301 ezer forintot keres. Ezek az emelkedések olyan mértékűek voltak, hogy ha ön megnézi, hogy a legfejlettebb országok között, az OECD-tagállamok között, mondjuk, 2013-15 között hol emelkedtek a legnagyobb mértékben a pedagógusbérek, akkor Magyarország van az első helyen. Azért is meg kellett ezt tenni, nyilván ön is tudja, mert elődeink egyhavi bért elvettek a pedagógusoktól, és a pedagóguspálya megbecsültségét az is szolgálja, ha magasabb a pedagógusok bére.

Az is fontos, hogy mindemellett bevezettük a Klebelsberg képzési ösztöndíjat, pontosan azért, amit ön is mondott problémaként, egyrészt hogy vannak hiányterületek, hiányszakmák, bár lehet, hogy erre nem tért ki, de a lemorzsolódással szemben is egy fontos eszköz, fontos lehetőség.

(12.20)

Eddig már a Klebelsberg képzési ösztöndíjban 2 ezer hallgató vett részt, és ez a szám évente 400-zal emelkedik. Ennek is a következménye, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályát választók aránya.

És hogy mennyi figyelem jut egy diákra máshol és mennyi nálunk? Ön is tudja, az előbb is elmondtam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.): az OECD átlagában 13,6 diák jut egy pedagógusra…

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage