SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök nagyjából 24 óra alatt szántották be a 22 éve jól működő lakás-takarékpénztári rendszert. Ez a megtakarítási forma sajnos a jövőben nem elérhető, pontosabban: nincs hozzá állami támogatás. Teszik ezt mind az önök által oly sokszor hangoztatott családok évében. A mélyen antidemokratikus eljáráson túl talán az volt a legmegdöbbentőbb, hogy ezt az egészet azzal indokolták, hogy igazából ez a lakás-takarékpénztári rendszer nem szolgálja jól az otthonteremtési célokat, extraprofitot termelnek a lakás-takarékpénztárak. És azért kellett ezt az egészet ilyen gyorsan átverni, nehogy már még véletlenül esetleg valaki új szerződéseket kössön.

Nem csak új szerződéseket nem lehet már kötni, a meglévőket sem lehet meghosszabbítani. És természetesen felmerül bennünk a kérdés, vajon mikor fogja azt mondani a kormány, hogy egyébként a már meglévő szerződéseket sem támogatja. Nem áll ez önöktől olyan távol, láttuk, hogy mi történt a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel: közel 3000 milliárd forint tűnt el szinte néhány hónap alatt. Előbb azt mondták, hogy csak felfüggesztik a tagdíjbefizetést, majd azt mondták  megzsarolva az embereket , hogy vissza kell lépni az állami rendszerbe, mert majd nem lesz tb-ellátás. Majd elhúzták a mézes madzagot, hogy egyébként mindenkinek egyéni számlája lesz, és majd mindenki nyomon követheti a fizetését. Semmiből nem lett semmi, a 3000 milliárd pedig eltűnt.

Azóta persze mindenféle hírek jelentek meg az önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban is. Önök ezt is meg akarják védeni, egy garanciaalapot akarnak létrehozni, amit elsősorban  sőt kifejezetten  az emberek befizetéséből kívánnak létrehozni. Sajnos, hogy egyből az jut eszünkbe, hogy ugyan kinek fog kelleni megint ez a garanciaalap, hogy ezt is le akarják-e nyúlni. Tehát adódik a kérdés  és egyértelmű választ várok rá , hogy mikor akarják rátenni a kezüket az önkéntes nyugdíj-megtakarításokra. Várom válaszát, államtitkár úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage