ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon hét éve szüntették meg a vallásszabadságot, hozták meg azt az új egyházügyi törvényt, amit bírált többek között az Európai Tanács emberi jogi biztosa, a Velencei Bizottság, amiről az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes, és amelyről a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága is megállapította, hogy nem felel meg az emberi jogi alapkövetelményeknek. Önök kétszer próbálkoztak meg a törvény módosításával, szigorították a feltételeket, és más módon is próbálták bebetonozni az egyházak jogfosztottságát, de egyes egyházak, köztük a Magyar Evangéliumi Testvérközösség minden akadályt megugrott, minden elé állított feltételnek megfelelt, és benyújtotta Balog miniszter úr ide az Országgyűlés elé is azt a javaslatot, amelynek alapján jóvá kellett volna hagyni az egyházi státuszt. Ennek ellenére ez nem történt meg, az Országgyűlés ezt a kérdést négy éve nem hajlandó a napirendjére tűzni.

Teljesen nyilvánvaló az, hogy az Alkotmánybíróság megállapította ebben az ügyben az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértését, és emlékeztetek arra is, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság már eddig is egymilliárd forintot ítélt meg a testvérközösségnek a jogfosztásból eredő anyagi hátrány kárpótlására. Az Alkotmánybíróság a napokban ismét felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy ezt a törvénysértést és a jogellenes helyzetet minél gyorsabban javítsa ki, reparálja.

Ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogy mikor állítják helyre a vallásszabadságot, mikor hajtják végre az Alkotmánybíróság döntését (Dr. Rétvári Bence: Ha majd rendszeresen bérmálkoztok!) a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és a többi jogfosztott egyház diszkriminációjának megszüntetéséről. Egyeztetnek-e az új törvényjavaslatról az érintett jogfosztott egyházakkal is, vagy ismét csak a katolikus egyházzal? És végül: felülírhatja-e önök szerint a miniszterelnök Iványi Gáborral szembeni személyes gyűlölete az Alaptörvényt és hazánk nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage