SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Azért annak mindig van egy bája, amikor kommunisták kérnek minket számon egyházi törvény kapcsán és az egyházak kapcsán. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) De azért szeretném jelezni önnek, hogy az önök által szeretett Velencei Bizottság, amelynek egyébként diktálták, hogy mit kell írniuk, a kritikák mellett azt is leírták  már-már fájó módon, azt kell mondanom , hogy a vallásszabadság liberális és nagyvonalú keretét biztosítják Magyarországon. Tehát azért egy kicsit érdekes, amit ön elmondott, ehhez képest a Velencei Bizottság véleménye.Egyébként ön is nagyon jól tudja, hogy ennyi bevett egyház, mint Magyarországon  32 , sehol Európában nincsen. És ön is tudja, hogy 2010 előtt  hiszen államtitkár volt  annyi kisegyház működött, amelynek a többsége bizniszegyházként működött, és visszaéltek azokkal a pénzekkel, támogatásokkal egyébként, amit jogtalanul vettek föl, de önök mégis hagyták.

Ha ön ennyire aggódik egy bizonyos egyházért, akkor kérdem én, Gyurcsány Ferenc, az ön pártelnöke, amikor lehetőség volt arra, miért nem szavazta meg azt a módosító kétharmados jogszabályt (Arató Gergely: Mert az is jogfosztó volt, azért!), amit az előző parlament elé beterjesztettünk és mindenki elfogadta.

És egyébként pedig, csak azért, hogy mindenki tudja azt, önök kit szeretnének mindenképpen a 32 bevett egyház soraiban tudni: egy volt SZDSZ-s képviselőt, egy olyan embert, aki egyébként Soros Györgynek jó barátja, és Nobel-békedíjra terjesztette föl Soros Györgyöt. Olyan embert akarnak egyébként a bevett egyházak közé sorolni, aki nagyvonalúnak és emberbarátnak nevezi azt a Soros Györgyöt, aki több százmillió ember életét tette tönkre a bizniszével. Olyan embert akarnak önök támogatni (Kunhalmi Ágnes: Mikor keresztelte meg Orbán fiát?), aki a magyarság egyik szimbólumáról, a turulmadárról azt mondta, hogy dülledt szemű mesebeli tojósszárnyas (Korózs Lajos: Ez nagyon jó!  Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és az egész magyarságot bűnösnek nevezi.

Ezt az egyházi vezetőt akarják önök mindenképpen (Kunhalmi Ágnes: De hát ő keresztelte meg Orbán fiát!) az egyházak közé sorolni. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Köszönöm szépen kérdését. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage