CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Amint azzal bizonyára ön is tisztában van, egy atomerőművet nemcsak felépíteni kerül nagyon sokba, hanem lebontani is. A Paksi Atomerőműben bő másfél évtized múlva meg kell kezdeni az elhasznált reaktorblokkok leszerelését. Az eljárás során képződő nagy aktivitású radioaktív hulladék kezelésének és tárolásának költségeiről a Magyar Tudományos Akadémia Lévai András Energetikai Alapítványa 1000 milliárdos nagyságrendű becslést adott  ezermilliárdost! Az elkerülhetetlen kiadásra a vonatkozó magyar törvények szerint az atomerőmű működése során az ott termelt áram eladásából kell fedezetet teremteni. A paksi áram árába épített atomfillérekből eddig, vagyis a 30 éves működés alatt alig 280 milliárd forint gyűlt össze a Nukleáris Alapban. Nehéz elképzelni, hogy a bezárásig hátralévő 16-18 év során jelentős áramáremelés nélkül sikerülne összegyűjteni a szükséges és hiányzó százmilliárdokat.Hogyan kíván az Orbán-kormány a fenti törvényi kötelezettségének eleget tenni? Kérem tehát, szíveskedjék ismertetni, pontosan milyen kivezetési menetrenddel számol a kormányzat, honnan lesz minderre pénz. Jelentősen megemelik-e az erőmű befizetéseit, tehát az áram árát, vagy pedig megsértve magyar és uniós jogszabályokat, jogellenesen az adófizetőkre terhelik a költségeket, hogy a paksi atomáram árát továbbra is olcsónak hazudhassák? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Demeter Márta tapsol.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage