BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy hónapja tettem fel önöknek írásbeli választ igénylő kérdést a 2018. augusztus 16-án életbe léptetett új repülőgép-indulási eljárásokkal kapcsolatban. Válaszukban önök azt írják, hogy az új nyomvonal használata esetén a korábbi nyomvonal alkalmazásával szemben a mérések szerint kisebb a földfelszínt érő zajhatás és károsanyag-kibocsátás. Nos, államtitkár úr, a hozzám érkező és a helyszínen is megtapasztalható tények szerint ez egészen egyszerűen nem így van. Elég néhány közösségi oldalt meglátogatni, hogy ön is szembesüljön a probléma nagyságával. Hosszú évek óta keseríti a zaj a reptér légifolyosói alatt élők életét, de az új nyomvonalaknak köszönhetően ebből a nem kívánt szennyezésből most már a kőbányaiaknak is jut bőven, mindennapi nyugodt életüket lehetetlenné teszi ez a zajszennyezés.

Ezért is érzem rettentően cinikusnak a válaszukban, hogy mivel új futópálya nem létesült úgymond, ezért zajgátló védőövezet újbóli kijelölésére nincs szükség, mert bár igaz, hogy új pálya nem létesült, de a légifolyosó áthelyezésével Kőbánya Óhegy és Újhegy területei fölé terelődött a légi forgalom. Önök egy tollvonással átrajzolták Magyarország légi forgalmi térképét. Az itt élő emberek joggal háborodnak fel, hogy ilyen rútul elbántak velük. Nem mellesleg a repülőtér okozta környezeti szennyezéstől, elsősorban a zajtól nemcsak a közvetlen környék lakói szenvednek, a probléma összességében több százezer embert érint.

És ha már az előző válaszukban független szakértő által végzett zajterhelési vizsgálatokról és az érintett szakmai szervezetek által készített vizsgálatokról beszéltek, akkor ezúton kérem, hogy ezeket az anyagokat hozzák nyilvánosságra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és egy fórum keretében vitassák meg. Kérdezem tehát önöket: mit kívánnak tenni? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage