DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Érdekes az ellenzék magatartása az Állami Számvevőszékkel kapcsolatban, hiszen amikor az Állami Számvevőszék a pártok gazdálkodását vizsgálja, akkor azt mondják, hogy ez mennyire szakmaiatlan és politikai motiváltságú vizsgálat (Arató Gergely: A tények szerint…), amikor pedig a kórházaknál tár fel hiányosságokat az Állami Számvevőszék, akkor pedig itt a parlamentben is dicsérik, hogy mennyire jó munkát végez az Állami Számvevőszék, milyen jól feltárja azokat a hiányosságokat, amelyek egyes intézmények gazdálkodásában vannak. Jó lenne, ha megpróbálná az álláspontját egy kicsit, legalább egy-két éves távon állandósítani az ellenzék, és nem éppen ügyről ügyre változtatni azt, hogy az Állami Számvevőszék most szakmai vagy politikai alapon dönt-e az önök véleménye szerint. (Arató Gergely közbeszólása.) Szerintünk egyébként mind a két esetben szakmai alapon történt a vizsgálat, és ennek az eredményeit az egészségügy terén szeretnénk is hasznosítani. Az egészségügyet mi egy közszolgálatnak, közszolgáltatásnak tekintjük, éppen ezért teljes mértékben szemben állunk azzal az ideológiával, ami 2010 előtt volt, ami igyekezett ezt is piaci alapon, üzletként kezelni, és ami nyereség kivihető, azt kivinni az egészségügyből, még akkor is, ha ezzel csökkentették az egészségügyi kiadásokat, márpedig 2003-2010 között az OECD-országok közül egyedül Magyarországon csökkentek az egészségügyi kiadások, azóta viszont a hetedik legnagyobb mértékben emelkedtek. Ma 647 milliárd forinttal költünk többet az egészségügyre, mint 2010-ben. Az Egészségbiztosítási Alap összege már nem 1476 milliárd forint, hanem 2319 milliárd forint, és mindemellett rengeteg vidéki fejlesztés is lezajlott.

Tisztelt Képviselő Úr! A vizsgálataink átfogóak, igyekszünk a rossz gazdálkodási mutatókkal rendelkező kórházakat és a jó gazdálkodási mutatóval rendelkező kórházakat egyaránt vizsgálni, és megállapítani, hogy mi a különbség a kettő gazdálkodási modell között: egy nagy hiányt felhalmozó kórháznál mi vezetett oda, hogy nagy hiányt halmozott föl, és egy jól működő kórháznál milyen intézkedések kellettek ahhoz, hogy jó gazdálkodása legyen a kórháznak? Ezeket fogjuk elemezni, és hónapokon belül ezeket az intézkedési terveket mindenkinek be is mutatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage