DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Azért szocialista képviselők arcán van bőr, amikor ilyen felszólalásokat fogalmaznak meg a parlamentben. (Gréczy Zsolt: Egy hölgyről beszélsz, csak szólok!) Magasabb bért követel ön az egészségügyi dolgozóknak, amikor az önök kormánya csökkentette az összes magyar orvos és az összes magyar ápoló bérét. (Arató Gergely: Ez nem igaz!  Gréczy Zsolt: Hazugság!) Minden magyar orvostól és minden ápolótól elvettek egyhavi bért, majd pár évvel később, abban bízva, hogy az emberek ezt elfelejtették, ön feláll, és elmondja (Dr. Gurmai Zita: A kérdésre válaszoljon, államtitkár úr!), hogy milyen kevés, hogy 2012-2019 között a kormány ugyan megduplázza az ápolók bérét, de ez ön szerint kevés. Szerintünk is tovább növelendő, csak ezt a kritikát nem attól fogadnám el, aki csökkentette az ápolók bérét, hanem attól, aki esetleg ezért valamit tett. És azt mondja, hogy kevés az, hogy 207 ezer forinttal nőtt a bruttó alapbére az orvosoknak két év alatt, amelynek természetesen mi is örülnénk, és reméljük, lehetőségünk is lesz, hogy még nagyobb mértékben növeljük, de nem attól a párttól fogadnám el az ezzel kapcsolatos kritikát, amely minden magyar orvostól elvett egyhavi bért. És az egészségügyből is elvette a forrásokat, hiszen, mint ahogy ma is már az szóba került, az OECD-országok közül csak a szocialista vezetésű Magyarország volt az az ország, ahol 2003-2010 között csökkentek az egészségügyi kiadások. Minden más országban, az összes többi fejlett országban nőttek, egyedül Magyarországon csökkentek; azóta, 2010 óta a hetedik legnagyobb mértékben nőttek az egészségügyi ráfordítások a fejlett országok teljes mezőnyét tekintve. (Gréczy Zsolt: Akkor miért menekül mindenki?) És ezután egy szocialista képviselő feláll, és azt mondja, hogy keveset keresnek az egészségügyben, miért nem keresnek többet. Szerencsére azért keresnek legalább ennyit, és azért növekedett legalább ennyivel  azért a százszázalékos ápolói növekedés 2012-19 között, azt hiszem, nem kis mértékű, és az orvosi béremelések is most már érezhetőek , mert nem szocialista kormány volt Magyarországon.

Ön arról beszélt az írásban leadott szövegében, hogy hogyan pótolnak akár a GOKI-ban is orvosokat, amikor ott egyetlenegy orvosnak az elbocsátásáról volt szó. Ön is ismerheti, azért ezt fontosnak tartom elmondani, a Népegészségügyi Központ vizsgálatát is, az ÁEK, a kórház honlapján tájékozódhat, és akkor nem állítana olyan valótlanságokat, hogy a miniszter úrnak bármifajta köze lenne az itt lefolytatott eljárásokhoz és azok végkimeneteléhez. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage