TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Az a tényadat, hogy 750 ezerrel több ember dolgozik most, mint 2010-ben, nem az ön állítását igazolja, hanem azt igazolja, hogy Magyarországon az a cél, hogy munkából kell megélni, és hogy a munkából megérje megélni, mégiscsak azt támasztja alá, hogy ez így is van. És azt támasztja alá az a KSH-adat is, hogy 68 hónapja töretlenül növekednek a reálbérek Magyarországon, például 2018 I-VIII. hónapjában 9 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek az előző évhez viszonyítottan, a bruttó és a nettó bérek egyaránt 11,8 százalékkal növekedtek. Az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal emelkedtek a keresetek a nemzetgazdaságban, és úgy gondoljuk, hogy ez tovább gyorsítja a felzárkózásunkat az európai bérekhez. A magyar kormánynak egyértelműen ez a célja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage