GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormánynak az a célja, hogy mindaz az állami támogatás, amelyet az állam eddig a takarékpénztári rendszerben használt fel, most is a lakásépítés, illetve lakásvásárlás során hasznosulhasson. Ennek megfelelően fog a lehető leghamarabb döntés születni a CSOK-program kiterjesztéséről, és ennek keretében azt reméljük, hogy mindazokat a célokat, amelyeket ön említett, és amelyekben ezek szerint egyetértünk, a kibővített CSOK-program kiválóan fogja szolgálni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage