GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Az a kérésem, azzal, hogy minősítse a kibővített, illetve kibővítendő CSOK-programot, legalább várja meg annak ismertetését. Én értem azt, hogy a lakás-takarékpénztárakat lehet ugyan siratni, de egyrészt aki kötött korábban ilyet, az természetesen továbbra is a felmenő rendszerben ennek a hasznait élvezheti, másrészt meg arra, hogy ennek a hasznai az állampolgárokon kívül kihez vándoroltak, elegendő adat az, hogy ha az állami támogatást levonjuk a lakás-takarékpénztári befizetésekből, akkor a hozamok negatívak voltak. Ez elég sokatmondó adat. Végül pedig én értem, hogy ön a devizahiteleket kritizálja  tegyük ezt együtt, ebben is egyetértünk , de egyébként a devizahiteleket azok tették általánossá, széles körűvé Magyarországon, akiknek a támogatásával ön az Országgyűlésbe jutott. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage