SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Most októberben van a mellrák elleni küzdelem hónapja. Magyarországon évente körülbelül 7 ezer nőt diagnosztizálnak emlőrákkal, és közülük körülbelül 2 ezren, sőt több mint 2 ezren meghalnak. Ezzel a nőknél ez az első számú daganatos halálozási ok. Élete során minden 10-12. nőnél kialakul ez a betegség. A korai felismerés ennél a daganatos betegségnél is rendkívüli fontosságú, hiszen a korai stádiumban lévő betegek 80 százaléka felépülhet belőle, míg áttét esetén ez csak 15 százalék. A rákos megbetegedésekkel kapcsolatos szűrővizsgálatok száma azonban messze elmarad az elvárttól. Se pénz, se elég szakember nincs a rendszerben, és úgy tűnik, hogy a mellrákszűrés is a korrupció és a fideszes lopás áldozatává vált, nincsenek eszközök.

Júliusra kellett volna elkészülnie annak a tíz darab mammográfiás géppel felszerelt szűrőbusznak összesen 1,7 milliárd forintból, amire önök kiírtak egy pályázatot. A kivitelezéssel megbízott cég összesen egy darabot szállított le azóta a tíz helyett. A közbeszerzést egy, az orvosi eszközök piacán ismeretlen cég nyerte meg, egy bizonyos H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. Ez a cég adatközpontok létesítésével és biztonságtechnikai megoldásokkal foglalkozott korábban, köze nem volt az egészségügyhöz. Azt viszont tudjuk, hogy Pintér Sándor belügyminiszterhez köze volt a kft.-nek. Egészen abszurd, ami ezen a téren történik.

Kérdezem tehát, hogy mi történik ezzel a projekttel. Egyelőre azt látjuk, hogy inkompetens cég, csődbe ment buszgyár, módosított határidők, egyetlen darab busz és 1,7 milliárd forint van itt a tálcán. Arra kérem államtitkár urat, hogy válaszoljon a következő kérdésekre. Miért bízták rá a szűrőbuszok elkészítését egy olyan cégre, amelynek semmi köze nem volt eddig ehhez a területhez? Tettek-e már feljelentést az ügyben, vagy lesz-e bármiféle vizsgálat? Mikor készülnek el a buszok, a maradék kilenc darab busz, elkészülnek-e egyáltalán? S arra kérem államtitkár urat, hogy kíméljen meg az „elmúltnyolcévezéstől”, hiszen kilencedik éve kormányoznak önök, tehát szakmai választ kérek szépen.

Köszönöm. (Taps a Párbeszéd és az MSZP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage