DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kormánynak az a célja, hogy minél több betegséget előzzünk meg, éppen ezért a szűrések rendszerét igyekszünk sokkal inkább hatékonnyá tenni, illetőleg új és új megelőző védőoltásokat és más lehetőségeket is biztosítunk a magyar polgárok számára. Ön is tudja, hogy bár ingyenes az emlőszűrés minden adott korcsoportban lévő nő számára, de valójában nem mennek el annyian, mint ahány embernek el kéne menni. Ennek egyik oka a több ok közül, hogy sokan nem szeretnek kórházba bemenni, és ez a fajta gátlás az, ami őket visszatartja. Ez indította a kormányt arra, hogy ha a betegek  vagy nem betegek, hanem azok, akik a szűrővizsgálatokra jó, ha elmennek  azért nem mennek be a kórházba, mert az egy kórház, akkor az ottani szűréseket hozzuk ki a kórházból, és hozzunk létre olyan szűrőbuszt  tíz általános szűrőbuszt, tíz mammográfiás szűrőbuszt , amely elmegy az emberekhez, odamegy azokra a kisebb településekre is, ahonnan még kevésbé mentek el adott esetben egy-egy vizsgálatra, s ez a kétszer tíz szűrőbusz járja az országot, és azokat az embereket is szűrje meg általános szűréssel vagy mammográfiás szűréssel, akik egyébként nem jutottak el ezekre a szűrésekre. Ezért indítottuk el a szűrőbuszprogramot.

Ön is tudja, hogy a második tíz szűrőbusz már megkezdte a tevékenységét. Az a célunk, hogy ebben a szűrésnemben is 70 százalékos legyen a részvételi arány. Itt természetesen egyéb egészségfejlesztési szolgáltatások is vannak, életmód-tanácsadás, méhnyakszűrés és sok minden más. A dátum, amire szeretnénk, hogyha ez a tíz mammográfiás busz is működne, 2019. április 30. Az ön által említett összeg nyilván az összes busz előállítási költsége és nem egy busz előállítási költsége.

De arra is felhívnám a figyelmet, hogy számos egyéb programot is indítottunk, pontosan egészségmegőrzési célból. Elég a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos döntésekre gondolni, a chipsadó bevezetésére, az iskolaegészség fejlesztésére, három, sőt négy új védőoltás ingyenes bevezetésére és egészségfejlesztési irodák felállítására. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage