HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A főváros XV. kerületének egyik rendkívüli polgáráról szeretnék megemlékezni itt az Országházban. A napokban töltötte volna be 78. évét, ha alig egy hónapja, szeptember 19-én nem távozik közülünk örökre Kulcsár Győző olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, a nemzet sportolója.
Halottakról vagy jót, vagy semmit, szokták mondani, és mindenki, aki ismerte őt és megemlékezik róla, siet kijelenteni: nem ez a kegyeletteljes szokás indítja, hogy Kulcsár Győzőről jót és csakis jót mondjon. Csakugyan rendkívüli ember volt, nemcsak hihetetlenül eredményesen, de a hozzáértők szerint gyönyörűen is vívott. A sportág nemzetközi életében jobbára csak a párbajtőr Paganinijeként emlegették, mert valósággal hangszerként bánt a pengével.
A magyar párbajtőrvívás történetében elsőként szerzett egyéni olimpiai aranyérmet Mexico Cityben 1968-ban. Négy olimpiai és három világbajnoki aranyérem, világversenyeken szerzett több ezüst- és bronzérem fűződik nevéhez.
1980-ban felhagyott az aktív sportolással, edzőként, mesteredzőként és sportvezetőként dolgozott tovább. Két évig a Vívó Szövetség főtitkára, további nyolc éven át a vívóválogatott szövetségi kapitánya volt.
Edzőként sem volt kevésbé sikeres, mint versenyzőként. Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese olimpiai bajnok, Boczkó Gábor világ- és Európa-bajnok ezüstérmes, unokaöccse, Kulcsár Krisztián világbajnok, olimpiai ezüstérmes lett.
Dolgozott Olaszországban, az ottani tanítványa is olimpiai és háromszoros világbajnok lett.
2000-ben a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, 2004-ben pedig a nemzet sportolója lett.
A nemzet sportolóinak delegáltjaként került be 2005-ben a Magyar Olimpiai Bizottságba, ahol aztán az elnökségbe is beválasztották. Ezt a megbízatását 2009-ben is megújították.
Kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és Prima Primissima-díjjal is. Két éve a XV. kerület felterjesztésében személyesen írtam alá kapta meg a Pro Urbe Budapest díjat.
Legendás volt elszántsága, küzdőképessége. A mexikói olimpiára úgy készült, hogy hóna alatt egy tályog nőtt, de nem merték megműteni, mert féltek, hogy úgy nem lesz képes vívni. A verseny előtti napon azonban már olyan fájdalmai voltak, hogy éjszaka az olimpiai falu orvosi rendelőjében a barát, a sporttárs és orvos Kamuti Jenő kivágta a tályogot. Másnap hóna alatt sebbel lépett pástra, és megnyerte az olimpiát. Négy évvel később Münchenben a csapatdöntőre lesántult, bekötött, bedagadt bokával vívott. A svájciak ellen ráadásul az egyik asszóban a kézfeje is megsérült. Mindezek azonban nem akadályozták meg abban, hogy itt is a csapatgyőzelmet segítse.
Nem csak sportolóként, emberként is a legnagyobbak közé tartozott. Akik ismerték töretlen elvhűségét, meg nem alkuvását, azok nagyra becsülték és becsülik őt. Hosszú évtizedekre nyúló karrierje során sosem tért le az általa helyesnek tartott útról mondta róla barátja, Kamuti Jenő szintén világbajnok és olimpiai ezüstérmes.
Elvi szilárdsága miatt romlott meg a kapcsolata a Vívó Szövetség vezetésével, hiszen tagja volt mint említettem a szövetségnek. A szakemberek nem kapnak szabad kezet a szakmai munkában volt a vita témája. Ez nem az én világom, mondta erről 2012-ben. Kenyértörésre került sor, és lemondott. Ennek eredményeként a Magyar Olimpiai Bizottságból is kihagyták, a Vívó Szövetség vezetése arra nem tartotta őt már alkalmasnak.
A baráti Kamuti Jenőre hárult a kötelesség, hogy megmondja, hasnyálmirigyrákban szenved és súlyos beteg.
Tisztelt Elnök Úr! Egy világhírű, nagy sikerű magyar sportolóról szerettem volna megemlékezni. Köszönöm a szót. (Taps.)
(15.10)