DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben. Mindezt azért, hogy felhívja a balesetben, betegségben vagy katasztrófák következtében fogyatékossá vált embertársaink problémáira a figyelmet. Fel kell rá hívni a figyelmet így a mai napon is, hogy mit jelent fogyatékkal élni, mit jelent fogyatékkal élő családban élni, illetve velük dolgozni, hiszen ez az a nap, amikor legalább egy napra meg tudunk állni, és meg tudunk valamilyen módon emlékezni ennek a társadalmi osztálynak, ennek a társadalmi résznek a problémáiról.Hogy mekkora kihívást is jelent ez a probléma, illetve a fogyatékossággal élők helyzete mennyire érinti a társadalmat, a 2016. évi mikrocenzus nagyjából meg tudta határozni egy 408 ezer főben azokat a személyeket, akik önbevallás alapján fogyatékkal élőként tekintenek magukra, illetve azokat, akik a hozzátartozóikat akként kezelik. Hogy ez eloszlásban mégis mit jelent, ez 4,3 százaléka a lakosságnak. Közülük a legnagyobb csoportot a mozgássérültek jelentik, ők 190 ezren vannak önbevallás alapján, míg a gyengénlátók közel 70 ezren, a nagyothallók 55 ezren vannak.
Hogy generálisan beszélünk erről az egyébként rendkívül sokféle fogyatékossággal rendelkező csoportról, talán nem is helyes, éppen ezért úgy gondoltam, hogy egypár olyan problémát, életszerű problémát szeretnék mutatni, ahol a társadalom érintkezik vagy egyáltalán nem érintkezik a problémával, és nem is tudja, hogy milyen nehéz ez az élethelyzet.
Az egyik egészségüggyel foglalkozó képviselőként egy személyes megkeresésből táplálkozik. Méghozzá kevesen gondolnánk, hogy egy fogyatékos gyermek egészségügyi gondozása milyen nehézséget takar, ha fogorvosról van szó. Azt mindannyian tudjuk, hogy szerintem a lakosság nagy többsége nem szívesen jár fogorvoshoz, ezzel a fogyatékkal élők sincsenek másképp. Szimplán náluk, az értelmi fogyatékos személyek pedig talán még nagyobb félelmet, még nagyobb gyanakvást táplálnak a fogászat, illetve a fogászati ellátás iránt. Őket nagyon gyakran egyébként még a rendes lakosságnál is lényegesen nagyobb hátrányok érik. A szolgáltatásaik nagyon nehezen, nagyon kevés helyen vehetők igénybe, és az elmúlt időszakban több olyan átszervezés is volt, amellyel szinte lehetetlenné vált az igénybevételük.
Egy nagyon megható eset volt az interneten, amelyben az édesanya a fogyatékos gyermeket cipelő portást mutatta, merthogy olyan helyre került át a gyermekfogászat, ahol éppen őt kezelték, amelynek nem volt akadálymentes bejárata, így az oda kezelésre hívott gyermekeket kézben kellett minden esetben felvinni a családtagoknak vagy a portásnak, és ez így ment hosszú időn keresztül ezen a fogászati ellátóhelyen. Ez csak egy, ami mutatja, hogy mennyire nehéz az élet ezen a területen és a szociális dolgozóknak, akik ezekkel a problémákkal foglalkoznak.
A másik probléma a szakmai minőség kérdése. Nagyon sokszor az történt az ágazatban, ahelyett, hogy egy komplex megoldást talált volna az ágazat irányítója a fogyatékkal élő személyek problémájának a megoldására, rendszerint az intézményekben kirúgásokkal, összevonással válaszolt, vagy szimplán azt hagyta, hogy az egyik legrosszabbul fizetett szociális dolgozók legyenek kénytelenek dolgozni ezen a területen. Az vitán felül áll, hogy a nemzetgazdaságban a legrosszabb bérekre a szociális ágazatban dolgozók számíthatnak. Tehát nagyon gyakran kirúgással válaszoltak az újragondolás helyett a problémákra.
Itt van a kitagolás kérdése is, amely szóba került a mai napon is már a Házban, viszont nem érintette teljes egészében. A kitagolás nyilván azért jött létre, hogy egy-egy nagy intézményt, ahol nem túl kulturált körülmények között, zsúfoltan lehetett ellátni a fogyatékkal élő személyeket, emberibb környezetbe helyezzék. Jelzem, hogy a Jobbik ezt abban az esetben támogatja, amennyiben nem pszichiátriai gondozottakról van szó. Nagyon egyszerűen el lehet mondani, hogy miért: nagyon sokszor a pszichiátriai intézményben kezelt betegek a város lakói közé költöznek ki. Ez megtörtént egyébként vagy megtörténik Püspökladányban vagy Eleken. Ezeken a településeken sokszor olyan büntetett, illetve nem büntethető személyek vannak, akik kényszergyógykezelésüket töltik ott, kvázi büntetésükként, egyébként azért, mert a társadalomra és saját magukra is ön- és közveszélyesek. Ilyen személyek kitagolását talán érdemes lenne elkerülni. A kitagolás intézménye nem lenne rossz, de ezek a mögötte lévő motivációk vagy vezérlő elvek egyáltalán nem segítik a helyzet javítását.
És egy utolsó mondatban emlékezzünk meg azokról a személyekről is, akik reményt adnak a társadalomnak, hiszen a fogyatékkal élők között vannak kiváló embertársaink is. Fogyatékkal élő volt például Frida Kahlo, Stephen Hawking, Beethoven. Ők adnak szerintem mindannyiunknak reményt, a fogyatékkal élőknek, az őket gondozó családtagoknak is, hogy igenis, lehet eredményt elérni, igenis, a társadalomnak, ahogy most is, teljes körű és megbecsült tagjai. Ezekről a kérdésekről a közeljövőben is vitát kell folytatni és beszélni kell.
És egy utolsó mondat, elnök úr, meg kell fontolni azt, hogy miként lehet a szavazati jogukat a fogyatékosoknak megfelelően biztosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez is egy hatalmas elvárásunk.
Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
(15.40)