BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos törvényjavaslat fekszik előttünk. Számos olyan műemlék van a Kárpát-medencében, amely nem számíthat arra, hogy a szomszédos országok érdekeltek legyenek ezeknek a megóvásában, megőrzésében. Számos olyan műemlék van, amely európai uniós pályázatra sem jogosult, és azt gondolom, hogy itt teljes egyetértés van, és nincs olyan magyar képviselő, aki ne tartaná fontosnak azt, hogy a magyar történelem épített örökségének, történelmi és kulturális hagyatékunknak a megőrzését az anyaországon belül és a határainkon túl is megpróbáljuk minél jobban megörökíteni, átörökíteni az utókornak. Tennivaló van bőven, a teljesség igénye nélkül ott vannak Délvidéken például a határ menti gyönyörű szecessziós villák, Palics mentén a híres Bagolyvárat említhetném, vagy a belcsényi Spitzer-kastélyt, amit az a Steindl Imre tervezett, aki az Országházat is, amelyben most ez a vita zajlik. De ott van a híres zentai tűzoltóság épülete, a beodrai Karátsonyi-kastély, vagy ha éppen Erdélybe kalauzoljuk magunkat, akkor említhetném a csokalyi Papszász-kúriát, vagy a nagyváradi huszárlaktanyát, vagy akár a kapjoni Haller-kastélyt is. De Kárpátalja is bővelkedik ezekben a kulturális hagyatékokban, amelyek jelenleg az enyészetéi, és jobb sorsra érdemes műemlékek lennének. Ott van a szerednyei Dobó-várnak a romja vagy pedig a nagymuzsalyi romtemplom is, de számos műemléket lehetne még sorolni, amely arra vár, hogy végre megkapja azt a felújítást, azt a támogatást, amellyel a régi fényében tündökölhet.
Ezek a nagyszerű és nemes célok, amelyekkel szerintem mindannyian egyetértünk, nem teljesen fedik vagy nem egyértelműen fedik az előttünk lévő törvényjavaslat szövegét, hiszen rengeteg nyitott kérdés van. Ez vagy arra utal, hogy nem volt kellőképpen átgondolva ez a törvényjavaslat, és talán ezért is nyújtották be ennyire sietve, vagy pedig van ennek valamilyen mögöttes tartalma, csak ezt nem osztotta meg az előadó az Országgyűléssel.
(13.30)
Ahogy az előterjesztő is fogalmazott, ezt a feladatot korábban a Teleki László Alapítvány végezte, és ahogy Nacsa képviselőtársam is utalt rá, a Rómer Flóris-terv keretein belül újították meg ezeket a műemlékeket. Az továbbra sem teljesen világos számomra, hogy ez a mostani alapítvány átvennée ennek az alapítványnak a korábbi feladatait, vagy pedig amellett működne. Ha amellett működne, akkor az nem teljesen világos, hogy mi szükség van egy külön alapítványra, vagy pedig milyenfajta munkamegosztás vagy milyen párhuzamos működés vagy együttműködés lesz a két szervezet között.
Szintén kérdéseket vet fel a kuratórium összeállítása is. Nem tudjuk majd, hogy ennek a kuratóriumnak kik és mi alapján lesznek a tagjai, kiket szeretnének ehhez felkérni. Jelenleg annyi derül ki, hogy Szijjártó Péter miniszter úr állapítja majd meg ennek az alapítványnak az összetételét, de hogy ennek kik lesznek a tagjai és milyen választás alapján, arról keveset tudunk.
Miből fog működni ez az alapítvány? Ez is egy sarkalatos kérdés. Az induló tőke, láttuk, sok mindenre nem lesz elég. Varga-Damm Andrea képviselőtársam és Gyüre Csaba képviselőtársam utalt már erre korábban, hogy ha ebből a pénzből kell majd kastélyokat, villákat, templomokat, iskolákat felújítani, akkor ez egy elég vékony pénztárca lesz. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy valamiféle plusz költségvetési támogatást foge kapni ez az alapítvány, vagy pedig rosszabb esetben ad hoc módon majd kormányhatározatokban fog menni a pénz. Láttuk annak a rossz példáját, hogy például a külhoni, határon túli támogatások esetén is a tényleges támogatás csak a töredéke annak, ami a költségvetésben elő van irányozva. Ezeknek a többsége mindig egyedi döntéseken múlik. Emiatt az egésznek az átláthatósága, tervezhetősége sokkal kevésbé átlátható és tervezhető. Tehát én azt szeretném javasolni, hogy ha létrehozunk egy ilyen alapítványt, akkor ehhez készüljön valamiféle átfogó terv, hogy igazából melyek is azok az épületek, amelyeket szeretne a magyar állam megvásárolni és felújítani. Nem tudom, ezzel kapcsolatban például készülteke ilyen tervek, hogy melyek azok az épületek, ingatlanok, amelyeket érdemes megmenteni az enyészettől, és amelyeket érdemes megtartani, vagy melyek azok, amelyeket kevésbé. Tehát én mindenképpen szorgalmaznám azt, hogy legyen valamiféle stratégia, és legyen valami prioritás is, és ezekhez valahogy próbáljuk megtalálni a költségvetési vonzatokat.
Ennél is érdekesebb kérdés, hogy mi lesz a fenntartással, ki fogja működtetni ezeket a műemlékeket, és egyáltalán kiket és hogyan teszünk érdekeltté abban, hogy ezek a műemlékek majd használhatók legyenek. Én nem akarok rosszhiszemű lenni, és nem akarok ellenzéki képviselőtársaimhoz hasonlóan most Mészáros Lőrinccel példálózni, vagy utalni arra, hogy milyen külföldi üzleti érdekeltségek jelenhetnek meg, én szeretnék jóhiszemű lenni, és szeretném azt hinni, hogy igazából a mostani alapítvány nem annak az előkészítése, hogy hogyan lehet majd állami pénzeket különböző, nehezen átlátható hátterű megbízásokkal kilapátolni. Szeretnék hinni abban, és szeretném elhinni önöknek azt, hogy valóban itt az elsődleges cél az, hogy ezeket a történelmi műemlékeket megóvjuk az enyészettől. De ha ez így is van, ha jóhiszemű vagyok, és abból indulok ki, hogy ez a cél, akkor is kéne világosan látni, hogy ha nagyon sok pénzt rákölt a magyar állam, hogy ezek az épületek újra a régi pompájukban ragyogjanak, akkor mi fog velük történni, hogy fogjuk azt biztosítani, hogy 10-20-30 év elteltével ne jussanak hasonló sorsra ezek. Nem lehetnee esetleg abban gondolkodni, hogy hogyan lehet ezeket az épületeket, amelyek alkalmasak arra, hogy ott valamiféle tevékenység folyjon akár kutatótevékenység, akár szolgáltató tevékenység , ennek megteremteni az alapjait?
Amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat nem tartalmazza a beszámolási kötelezettséget, ezért jelenleg az alapítvány teljes működése nemcsak hogy jelenleg átláthatatlannak tűnik, és még nem tudjuk azt sem, hogy kik lesznek ennek a tagjai, azt sem fogjuk tudni, hogy ez az alapítvány milyen munkát fog végezni, legalábbis semmi nem szabályozza azt, hogy ennek az alapítványnak az elnöke valamiféle rendszeres beszámolót tegyen. Úgyhogy én a mai napon benyújtottam egy törvénymódosító javaslatot arra vonatkozóan, hogy minden évben köteles legyen ez az alapítvány az éves tevékenységéről és működéséről jelentést tenni, beszámolót írni az Országgyűlésnek és a megfelelő bizottságnak is.
Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, nagyon bízom benne, hogy ez a projekt valóban el fogja érni a kívánt célt. Sajnos a nagyon sok pozitív példa mellett mert ezt sem vitatom el, hogy nagyon sok pozitív példa van az elmúlt évekből, amikor sikerült megmenteni magyar vonatkozású műemlékeket az enyészettől vannak kevésbé jó, inkább elrettentő példák is. Mindannyian emlékszünk olyan beruházásokra, mint például a szabadkai Mátyás-szobor, amely ötcentis talapzaton áll, és jelenleg egy mellékutca kocsmájának az ajtaját őrzi. Vagy a leghíresebb eset talán a Hunyadi-szobor volt, amelyet végül nem a nándorfehérvári diadal helyszínén, nem a nándorfehérvári várban, és nem is Hunyadi János halálának, a zimonyi várnak a helyszínén, hanem egy attól távol eső helyen, egy autóparkolóban, egy buszfordulóban sikerült felavatni a köztársasági elnöknek.
Csak azt szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy használjuk fel ezt a lehetőséget arra, hogy valóban olyan felújításokat, olyan épületek megmentését tűzzék ki célul, amelyekre méltán büszkék lehetünk, és nem olyanokat, amelyek miatt végül szégyenkeznünk kell. Bízom benne, hogy ezt a javaslatot ez fogja áthatni, és ennek a megvalósítása, kivitelezése is ennek a szellemében fog történni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)