Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A választási időszak talán most már elhagyottnak tekinthető a tekintetben, hogy a véleménybuborékok csatája lezajlott, nagyon sokszor a valóságtól teljesen idegen érvek, hazugságok, támadások hangzottak el, láttak napvilágot, de az egészen biztos, hogy a megélhetési kérdésekről és valódi emberek valódi problémáiról ennek a Háznak végre el kellene kezdenie beszélnie. Beszélhetnék én is nagyon sok ilyenről, például arról, hogy a kenyér ára miért több mint a másfélszerese a tavalyi évben mért, egy bizonyos ponthoz képest, hogy az amúgy is brutálisan magas, 150-160 ezres fővárosi albérletárak hogy tudtak egy év alatt megint csak 15 százalékkal növekedni anélkül, hogy az érintettek számára ez a magát családbarátnak nevező és most is röhögcsélő kormány, annak tagjai bármiféle segítséget nyújtottak volna.

A helyzet az, hogy ha lemegyünk tényleg valódi emberek valódi problémáihoz, egy átlagos szekrénysor ára a két évvel ezelőttihez képest 150 ezer forinttal magasabb. Önök nagyon sokszor elmondják, hogy önök szerint félmilliós átlagfizetéseket visznek haza az emberek Magyarországon, elmondják, hogy a magyar emberek átlagosan jobban élnek; látom, Nacsa Lőrinc most is bólogat. A helyzet az, hogy nem mondja el Nacsa képviselőtársam, de Hollik István sem, hogy 1,7 millió embert önök kihagynak a statisztikából, és azt követően kezdenek félmilliós átlagbérről beszélni. Kihagyják az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknél tevékenykedő, brutálisan sokat és jól dolgozó magyar embereket, akik a hátukon cipelik ezt az országot, akik egyébként a munkahelyek kétharmadát biztosítják, nem a multi cégek adják a legtöbb munkahelyet Magyarországon.

Azt látjuk ugyanakkor, hogy ezeket a jellemzően keveset kereső honfitársainkat kihagyják a statisztikából, kijön valami „statisztikai Frankenstein” vagy szörnyeteg, aminek sok köze nincs a valósághoz, önök kiállnak a híradóba és a köztévébe, elmondják, ezzel nyugtatgatják magukat, ez végigsöpör a véleménybuborékon, mégis azt látjuk, hogy a rekordméretű infláció, az alapvető élelmiszerek árának brutális elszabadulása mellett a családi pótlék összege ugyanannyi  ezt mi családi kártyán emelnénk a duplájára , a nyugdíjminimum összege ugyanannyi, a nyugdíjemeléseket, az éves nyugdíjemelést lényegében az első hónapokban felzabálja az infláció, a magyar dolgozókat pedig egész egyszerűen kifelejtik a statisztikából.

Azt látjuk, hogy alapvető szükség lenne egy kibontakozó válságidőszak hajnalán arra, hogy a családosokat, munkavállalókat, jelesül a gyermeket nevelőket támogassuk, és szerintem a fideszes röhögcsélés addig tarthat, amíg szóba nem kerül az adórendszer, ezen belül az áfarendszer. Képviselőtársaim, sokat beszéltünk erről. Magyarázzák meg nekem  túl vagyunk egy választáson, most már lehet szakmai kérdésre szakmai választ adni -: egész Európában miért adóztatják itt a legbrutálisabban a gyermeknevelést, gyermekgondozást? Egész Európában miért itt a legmagasabb a büntetőadó egy bébiételen, egy babakocsin vagy a gyerekruhán? Hogyan képzelik önök azt, hogy a néhány tízezer forintos családi adókedvezményre fogják majd azt, hogy kedveznek a családoknak, miközben a másik zsebükből ezen összeg többszörösét engedik ki a 27 százalékos világrekorder, de biztos, hogy uniós rekorder áfával, a gyermeknevelési cikkek áfájával, a tudatosan gyengén tartott forinttal, ami különadóként ezermilliárdos nagyságrendet ver le a magyar munkavállalókon, családosokon évente?

Éppen ezért javasoljuk azt önöknek, hogy előzzük meg ezt a válságidőszakot azzal, hogy segítsünk a családokon. Ez az önök szlogenje. Mi most az önök pályáján szeretnénk egy olyan javaslatot benyújtani és letenni, ami egyébként több mint tízéves jobbikos javaslat, de ha van szociális vagy keresztényszociális érzékenység önökben, akkor megfontolják a javaslatunkat.

A szülőtámogatási életjáradék vagy járadék koncepciójának lényege, hogy a magyar munkavállaló, ha befizeti a személyi jövedelemadóját, már amúgy sincs a kezében, már befizette, akkor ne a magyar állam, ne a magyar kormány költse el ezt kizárólagosan, hanem a befizetett adó nem több mint 10 százalékáról szabadon rendelkezhessen a munkavállaló. Mondhassa azt: ha már befizettem ezt az adót, abból a szüleimet, a családomat szeretném gazdagítani. Gyönyörű szimbóluma lenne ez a generációkon átívelő szolidaritásnak, még egyszer hangsúlyozom, egy kibontakozó válsághelyzetben.

(14.20)

És látható az is, hogy ez a válsághelyzet itt van rajtunk, a demográfiai viszonyok is borzalmasak, az élveszületések száma egészen katasztrofális. Sokan még mindig a kivándorlás gondolatával kacérkodnak. Hasonló szimbolikus gesztusok tömegére van szükség annak érdekében, hogy a magyar fiataloknak kedvük és hajlandóságuk legyen a szülőföldjükön boldogulni, de képességük is. Ehhez a képességhez tudjuk őket hozzásegíteni, amennyiben a javaslatunkra érdemi válasz születik.

Ismerem az önök politikai működését. Tudom, hogy milyen vagdalkozásra és milyen válaszokra számíthatunk, de ha van önökben bármifajta keresztényszociális véna és érzékenység, akkor komolyan veszik ezt a javaslatot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és érdemi reakciót foganatosítanak vele kapcsolatban. Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)