JÁMBOR ANDRÁS IMRE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Nem akartam ezt az óvodás játékot elkezdeni, hogy így, nem tudom, talán mutogatunk egymásra egy parlamenti vitában, minthogyha tizenötünkön kívül bárki is nézné ezt a dolgot.

De akkor engedjünk meg két dolgot! Egyrészt, hogyha már így a törpepártiság meg nem tudom mi, hogy hangzott el pontosan: tehát én 48 százalékot szereztem a választókörzetemben, Dúró Dóra képviselő asszony pedig 4,8 százalékot. Másrészt, én eddig azt gondoltam, hogy a Mi Hazánk valamilyen módon a dolgozók pártján áll. Itt azt hallom, hogy mindenfajta feltétel nélküli pénzkiszórás az álláskeresési járadék. Én egy feltételt meg tudok nevezni az álláskeresési járadéknál, például, hogy előtte dolgozott az ember. Nem arról van szó, hogy random szórunk ki pénzt, hanem arról van szó, hogy aki bajba jut, az kap pénzt.

Én azt gondolom, hogy Magyarországon, főleg egy ilyen válsághelyzet kezdetén azoknak a dolgozóknak, akik elveszítik a munkájukat, egyébként nemcsak kilenc hónapig kéne járjon az álláskeresési járadék, hanem a mostani pénzösszegnél, ami egyébként borzasztóan alacsony, sokkal nagyobb támogatást kéne adni. Szerintem ez lenne a minimum.

De térjünk át a népszavazásra! Ennek a népszavazásnak két kérdése van: az egyik a Diákváros, ami a lakhatási válságról szól, a másik az álláskeresési járadék, ami a bajba jutott emberek megsegítéséről szól. Ez a népszavazás tehát a létbiztonságról szól egy olyan hármas válsághelyzetben, amiről szerintem ma itt már sokat beszéltünk.

Nekünk viszont nem az a célunk jelenleg vagy ezzel az egésszel, hogy nagyon okosakat mondjunk, hogy csináljunk egy jó kampányt, hanem az, hogy megoldjunk két olyan problémát, amiről ez a népszavazás szól; megoldjuk az álláskeresési járadék háromról kilenc hónapra való növelését, és hogy fölépüljön az a Diákváros, ami egyébként nemcsak kollégiumi férőhelyekről szól, hanem bérlakásokról is szól, legalábbis a főváros és a kormány három megegyezéséből kettő  ezt mindig változtatgatták, de három megegyezéséből kettő  bérlakások építéséről szól.

Szerintem ezek olyan fontos célok, amikért megéri küzdeni. És küzdöttünk is, mert sok ezren gyűjtöttük ezeket az aláírásokat télen. Attól függetlenül, hogy azt hallom most, hogy a Mi Hazánk támogatja ezt a népszavazást, én nem nagyon láttam az ő aktivistáikat, hogy akár az álláskeresési járadékért, akár a Diákváros megépítéséért gyűjtöttek volna aláírásokat, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet.

Tehát két dolgot szeretnék kérni; egyrészt benyújtottunk egy határozati javaslatot, másrészt benyújtottunk egy törvényjavaslatot. Ha önök azt gondolják, hogy drága ez a népszavazás, akkor fogadják el ezt. Szerintem ez lenne az egyik jó megoldás, mert akkor nem kéne elkölteni azt a sok pénzt a népszavazásra. A másik lehetőség pedig az, hogy megyünk tovább, megvívjuk ezt a csatát, ahogy délelőtt is mondtam: nagyon örülnék annak, hogyha egyébként beszállnának a kampányba a másik oldalon, elmondanák az érveiket, vitatkoznánk erről. Ráférne a magyar politikára az egyébként, hogy ezekben a kérdésekben vitákat folytassunk.

És még egy külön pont: ugye, a Fudan Egyetem a IX. kerületben épülne fel a jelenlegi tervek szerint a Diákváros helyén, ami szintén IX. kerületi ügy. Azt szeretném még mondani, hogy amikor majd szavazunk ennél a népszavazásnál, a IX. kerületi eredményeket különös súllyal nézzük meg, mert nemcsak az ország, nemcsak a budapestiek, hanem a ferencvárosiak fontos ügyéről is van szó, és azt gondolom, hogy a helyi emberek véleménye duplán számít egy ilyen kérdésben. Úgyhogy ezt szeretném kérni. (Nacsa Lőrinc: Jogilag teljesen megfelelő.) Nyilván az önök népszavazási kérdései is jogilag mentek át, úgyhogy ezek teljesen releváns szempontok. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd és a DK padsoraiban.)