GELENCSÉR FERENC, a Momentum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt leendő Főispán Urak és Asszonyok! Elképzelem, hogy a Karmelita kolostorban kormányülés van, és olvassák a híreket, 400 forintos euró, két számjegyű infláció, tanársztrájk, egy hét alatt felmond 300 rendőr, romokban heverő egészségügy, s ekkor valaki felteszi a kezét és azt mondja, hogy megvan a megoldás, ami egész eddig az orrunk előtt hevert: nevezzük át a minisztereket főispánokká. Bravó! Hát, ez hogy nem jutott eddig senkinek az eszébe? Nem is értem! Abban bízom, hogy a jobbágyságot nem kívánják újra bevezetni.
De ha már szóba hoztam az egészségügyet, akkor egypár szót hadd ejtsek erről is! 32 évvel vagyunk a rendszerváltás után, kormányok jöttek, mentek, de valami mindig ugyanolyan maradt. Hazánkban az elmúlt 32 évben valamiért sosem volt prioritás az egészségügy. 2016-ban csaknem 30 ezer halálesetet lehetett volna elkerülni hatékonyabb népegészségügyi és prevenciós beavatkozásokkal. További 16 ezer halálesetet lehetett volna megelőzni eredményesebb és időben nyújtott egészségügyi ellátással. Az elmúlt húsz évben durván 1 millió magyar vesztette úgy az életét, hogy meg lehetett volna menteni. Ebből a húsz évből 12 éven keresztül önök adták a kormányt, tisztelt fidesz-KDNP-s képviselőtársak. Ez 60 százalék. Ez 600 ezer elveszített magyar ember, 600 ezer gyászoló család.
Tudják esetleg, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy mennyi ma Magyarországon a születéskor várható élettartam? Segítek: 75,7 év; 72,3 év, ha az ember férfi. Tehát nagyjából 40 évem van még hátra a földi pályafutásomból, pusztán abból a tényből adódóan, hogy egy olyan országba születtem, ahol a mindenkori kormányokat nem érdekli az emberek egészsége, ahol a magát nemzetinek nevező kormányt nem érdekli a nemzet egészsége. Az önök által sokszor hanyatlónak tekintett Nyugaton ezzel szemben a születéskor várható élettartam átlagosan 80,4 év, férfiak esetében 77,5. Hát, hol van ilyenkor a sokat hangoztatott nemzeti összetartozás? kérdem én. Miért érdemelnek a magyarok rövidebb életet, mint a franciák vagy az olaszok?
(11.40)
Ezek után csodálkozunk, hogy fogy a magyar? Egy magyar férfi 65 évesen megy nyugdíjba. Hét év ennyi marad arra, hogy élvezze a nyugdíjaséveit egy végigdolgozott élet után. Rendben van ez így? kérdem én. Tegyék a szívükre a kezüket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, és válaszolják meg a következő kérdést: mikor vették önök legutóbb igénybe az állami egészségügyet?
A János Kórház úgy néz ki, mintha egy zombis horrorfilm forgatási helyszíne lenne. Nem is olyan régen beutaltak vérvételre a Jánosba. Némileg megrökönyödve tapasztaltam, hogy az általam befizetett tb arra elég, hogy a két ampulla levett véremet a kezembe nyomják, és megkérjenek arra, hogy ugyan már, ballagjak át a két épülettel arrébb lévő laborba, mert nincs, aki átvigye a véremet. Jól hallották: a saját levett véremmel keringtem a János Kórházban, mert nem volt, aki átvigye.
Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök szerint ez egy normális eljárási rend? Önök szerint ez egy normális működési rend? Önök szerint ez egy működő egészségügy? Félreértés ne essék, nem a János Kórház dolgozói tehetnek erről, hölgyeim és uraim, hanem önök. Önök, akik követték az elődeik hagyományát, és magasról tettek hazánk egészségügyére és a magyar emberek egészségére.
Sajnálattal látom azt, hogy a jelenlegi rendszer a jövő helyett a múltba, az emberek helyett látványberuházásokba fekteti a pénzt. A budai Várban zajló kormányzati beruházásokba számolatlanul ömlenek a milliárdok, ezzel egy időben a Kórházszövetség elnöke szerint 600 milliárd forint hiányzik a magyar egészségügyből. Nem vitatom el, hogy szebb látvány tud lenni egy impozáns épület, mint mondjuk, az egykori József főhercegi palota romjai. Azt is állítom azonban, hogy ha választanom kell, hogy szép épületek között halok meg egy egyébként kezelhető betegségben, azért, mert nem kapom meg a megfelelő orvosi ellátást, vagy még egypár évig nem épülnek meg ezek a beruházások, de rendezzük a magyar egészségügy helyzetét, amit 32 éve lesajnálnak a mindenkori magyar kormányok, akkor egyértelmű, hogy az utóbbi mellett teszem le a voksomat.
Önök 6,2 százalékkal emelnék meg 2023-ra a gyógyító-megelőző ellátások kiadásait az idei évhez képest, a növekmény jó része, 102,5 milliárd forint viszont a célelőirányzatok részben van. Ez ugyan jelenleg egy fekete doboz, és nem tudni, hogy mire szánja a kormány, de az orvosi bérek jövő évi beígért emelésére pont elég lehet. De akkor a nővéri bérek emelésének fedezetét miből tervezik biztosítani?
Ezen 102,5 milliárdon kívül pedig minden másra, úgymint háziorvosi ügyeleti ellátás, fogászati ellátás, védőnői szolgálat, mentés, betegszállítás, járóbeteg-szakellátás, fekvőbeteg-szakellátás, szóval mindenre, amire egy átlagember az egészségügy alatt gondol, összesen 28,9 milliárd forint növekmény jut. Ez gyakorlatilag semmi, mindössze 1,9 százalékos növekedés, azaz messze elmarad a várt inflációtól, ami még a kormány optimista várakozásai szerint is 5 százalék felett lesz jövőre. Ebből egyenesen következik, hogy a szolgáltatási színvonal romlása elkerülhetetlen.
Az elénk terjesztett költségvetés tökéletesen illeszkedik abba a sorba, amit az elmúlt három évtized költségvetéséből már ismerhetünk, sőt ez a költségvetés az elszegényedés költségvetése: elszegényíti nem egyszerűen a középosztályt, hanem a magyar háztartások döntő többségét.
Ha már szóba jött a középosztály, egyetlen kormány sem mondhat le a középosztály megsegítéséről, hiszen mindannyian tudjuk, hogy valójában az ő vállukon nyugszik ez az ország. Önök tovább görgetik az egészségügy problémáját, talán nem is véletlen, hogy Pintér Sándor belügyminiszter vagy főispán úr alá szervezték be. Vélhetően a belügyminiszter úrra vár az a feladat, hogy 74 évesen a ciklus végén 78 évesen belebukjon ebbe a feladatba, és azt lehessen majd mondani, hogy nem a kormány hibája miatt veszítünk el évente ennyi magyart, hanem egy ember felelőssége az egész, feltéve természetesen, hogyha a belügyminiszter úr többet él majd, mint az átlagmagyar élnék a gyanúperrel, hogy ő sem az SZTK-ba jár.
A Momentum költségvetési módosító javaslatában több mint 150 milliárdnyi extra forrást javaslunk az egészségügyre fordítani: az egészségügyi szakdolgozók béremelésére, a digitális egészségügy megteremtésére, antiallergiás injekciók beszerzésére az összes bölcsődei, óvodai és iskolai intézmény számára, illetve több budapesti egészségügyi fejlesztésre.
Emberfókuszú ez az a gondolat, ami hiányzik az önök által előterjesztett költségvetésből. Egész egyszerűen nonszensz, hogy az „Egészséges Budapest” programot az atlétikai vb megrendezéséért cserébe tudta csak kiharcolni magának a főváros, amely részeként Havasi Gábor momentumos párttársam vezetésével többek között CT- és MR-vizsgálatok várólistáit sikerült csökkentenie a fővárosnak.
Önök azzal a feltétellel voltak hajlandóak az adófizetők forintjait az adófizetők egészségére költeni, amennyiben egy sportrendezvény megszervezése mögött konszenzus alakul ki. Mikor alakul ki végre konszenzus az egészségügy mögött? Mikor alakul ki végre konszenzus abban, hogy a magyarok egészsége a legfontosabb? A túlárazott presztízsépítkezések helyett például az egészségügyre kellene több forrást fordítani.
A magyar költségvetés középpontjában végre a magyar embereknek kell lennie, a költségvetésnek pedig a közösség gyarapodását kellene szolgálnia. Köszönöm. (Taps a Momentum soraiban.)