DR. KOMÁROMI ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A lakosság egészségi állapota hatékonysági, termelékenységi és növekedési tartalékot jelent a gazdaság számára, aminek javításához a megelőzés, az egészségtudatosság erősítése és az intézményrendszer hatékonnyá tétele járulhat hozzá. Az egészség a nemzeti vagyon része, az ország legfontosabb erőforrásának, a humán tőkének az alapja. A tartósan fennálló betegségek csökkentik a munkában eltöltött időt, a munkaerő termelékenységét, az idő előtti halálozás pedig jelentős kárt okoz a nemzetgazdaságnak.

Éppen ezért a meglévő egészség megőrzése nemcsak humanitárius, hanem gazdasági szempontokból is előnyös a társadalomnak. Az egészséges életmód mellett a betegség korai felismerését támogathatják a rendszeres állapotfelmérések, szűrővizsgálatok, valamint a háziorvosi rendszer hibátlan működése. A magyar lakosság egészségi állapota elmarad a hasonló fejlettségű országokétól a régióban, ami a társadalom fokozatos elöregedése miatt egyre nagyobb terhet ró a számos kihívással küzdő egészségügyi ellátórendszerre.

Hazánkban az utóbbi években tovább romlott a magyar emberek egészségi állapota és életkilátásai. Az idő előtti halálozások rátája 506 fő 100 ezer lakosra, ez duplája az uniós átlagnak. A rosszindulatú daganatok halálozási aránya is nálunk a legmagasabb az Európai Unión belül. Eme tényezők miatt is kiemelt fontosságú lenne a hazai egészségügyi rendszer valódi megújítása, mely a mindenkori kormány elvitathatatlan feladata lenne.

(18.50)

A mindenkori kormány egyrészt a kormányzati szerkezet és a felelős pozícióba helyezett szakemberek által mutatja meg, mennyire vállal felelősséget a lakosság egészségügyi állapotáért, másrészt az általa beterjesztett költségvetés útján üzen a lakosságnak, mit tart fontosnak és mit nem. Az előttünk fekvő törvénytervezet szövegéből, szellemiségéből és a benne szereplő számokból is kiderül, hogy a kormány azt üzeni a magyar emberek számára, hogy sem az oktatás, sem a szakemberek képzése, sem a megtartásuk, sem pedig a magyar emberek egészségügyi ellátása nem érdekli őket. A kormány által tudatosan 5,2 százalékra saccolt infláció mellett az egészségügyi ágazat költségvetésének mindössze 4 százalékos növelése azt üzeni minden, az ágazatban dolgozó szakembernek, mind a betegeknek, hogy jövőre is folytatódni fog a közfinanszírozott egészségügy eróziója. Az, hogy az egészségügyi ágazat nominális részesedése a költségvetésből még soha nem volt ilyen alacsony, szintén ugyanezt üzeni számunkra.

Úgy gondolom, hogy a kormánypártok továbbra is visszaélnek az ágazatban dolgozó szakemberek hivatástudatával, eltökéltségével és türelmével. És mi ennek nagyon meg fogjuk inni a levét, nemcsak itt, Budapesten és a megyei városokban, ahol a hagyományosan működő kórházi, rendelőintézeti struktúra még elérhető a betegek számára, hanem vidéken, ahol a legközelebbi kórháztól 40-50 kilométerre fekvő községek nagy részében már háziorvos sincs, ugyanis nem tartom megfelelő háziorvosi ellátásnak, ha egy településen hetente kétszer három órában megjelenik egy háziorvos. A fogorvosi ellátásról nem is akarok beszélni.

Nem véletlen, hogy tavasszal, a kampány során többször is elmondtuk, az egészségügy működésében meghatározó lesz az, hogy a megválasztott kormány első halaszthatatlan lépése az lesze, hogy az egészségügyi szakdolgozók és nem egészségügyi szakemberek jelentős mértékű béremelésben részesüljenek. Ennek itt most nyomát sem látjuk. Nem véletlen, hogy Pintér miniszter úr pesszimistán nyilatkozott erről az utóbbi három-négy hétben.

Nézzük akkor a számokat! Jelenleg a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben körülbelül 70-75 ezer szakdolgozót foglalkoztatnak. Óriási problémát jelent az, hogy évek óta körülbelül 25-30 ezer szakdolgozó, és hozzáteszem, körülbelül 8-9 ezer szakorvos hiányzik a jelenlegi intézményrendszer zavartalan és magas színvonalú működtetéséhez. A szakdolgozók korfája arról árulkodik, hogy egy-két éven belül akár 8-10 ezer jól képzett, tapasztalt szakdolgozó mehet nyugdíjba úgy, hogy nyugdíjasként történő továbbfoglalkoztatásuk számos nehézség árán oldható csak meg.

Növeli a bajt az is, hogy nincs utánpótlás. Évente csak 6 ezer szakdolgozó végez a szakközépiskolákban. Ahhoz, hogy az egészségügyi szakmák visszaszerezzék a presztízsüket, biztosan szükség van arra, hogy az előbb emlegetett nagymértékű, egyszeri alapbéremelés belátható időn belül megvalósuljon, mert ennek hiányában  ez tapasztalat  egyre kevesebben jelentkeznek egészségügyi szakközépiskolába. Ráadásul a frissen végzett, nyelvet beszélő szakápolókat tárt karokkal várják Ausztriában, Németországban és számos európai országban, ahol sokkal jobb munkakörülmények között, normális munkabeosztásban dolgozhatnak a mai kezdő munkabér sokszorosáért. A diplomás, főiskolát végzett szakembereknél ezek a tényezők és tendenciák még súlyosabban jelentkezhetnek.

Nagyon fontos lenne, hogy a NEAK ki tudja dolgozni egy reménybeli szerkezeti átalakítás lépéseit, amit az egyre fokozódó humánerőforrás-krízis előbb-utóbb ki fog kényszeríteni. Ehhez jó szakemberek kellenek, akiket viszont meg kell fizetni. A NEAK költségvetési keretei, a személyi juttatások 7 százalékos, a dologi kiadások 4 százalékos emelése erre biztosan nem ad esélyt.

A tervezetből feketén-fehéren kiderül, hogy a gyógyító-megelőző ellátás egyik szereplője sem kap akkora emelést a 2022-es keretekhez képest, ami kompenzálná a jövőre ránk váró inflációt és elősegítené az egészségügyi ellátórendszer biztonságos működését, netán fejlesztését; a fogászati ellátás 6,3 százaléka és a háziorvosi kassza 5,4 százalékos emelése sem, holott ez a két tétel a legnagyobb emelés. Az alapellátás fontosságát persze 30 éve minden szakértő és minden politikus alig győzi hangoztatni. A kassza alulfinanszírozottságát jól jelzi viszont az, hogy a tavalyi orvosi- és asszisztensibér-támogatás 75 százalékkal emelte meg a kasszát.

Viszont ezzel a tényleg ugrásszerű emeléssel párhuzamosan minden fórumon melegen ajánlották a háziorvosok számára praxisközösségek alakítását annak ígéretével, hogy a praxisközösségek által felvállalt és valóban nagyon fontos prevenciós és gondozási tevékenységek finanszírozása 2023-ban és azután meg fog oldódni. Ráadásul a háziorvosok bértámogatását is ehhez kötötte a finanszírozó. Kérdezem én, hogy hol található ennek a költségvetési fedezete.

A kormány számtalan alkalommal hivatkozott arra, hogy az elmúlt években milliárdokat költött az üresen álló háziorvosi, fogorvosi praxisok betöltésére, ez azonban még csak lassítani sem bírta a 10-12 éve felgyorsult folyamatot. A legtragikusabbnak azt tartom, hogy a szakellátás, a mentőszolgálat és az otthoni szakellátás jövőre gyakorlatilag az idei keretekkel megegyező pénzből kénytelen gazdálkodni. A gyógyító-megelőző céltartalék, ami még ezt segíthetné, tovább is csökkent 7,3 milliárd forintra, ami a kassza 0,3 százalékát jelenti. Mire lesz ez elég?

Kérdezem: jövőre csodálkozni fogunk, hogy továbbra is vidékről felrendelt mentődolgozók látják el a budapesti betegszállítási feladatokat a térképet böngészve? Csodálkozni fogunk, hogy egy csípőízületi törést elszenvedő idős beteg a kórházból hazatérve 6-8 héten belül sem jut hozzá a megfelelő gyógytornához, ami egyébként élete végéig befolyásolni fogja a mozgásképességét? Csodálkozunk majd, hogy a várólisták és a járóbeteg-ellátásban a várakozási idők vállalhatatlanul hosszúra nőnek? Azt hiszem, hogy nem fogunk ezen csodálkozni.

Összefoglalva: a költségvetési törvény tervezete egyértelműen megmutatja, hogy az Orbán-kormány továbbra sem tekinti prioritásnak sem az oktatást, sem az egészségügyet. Az egészségbiztosítási kassza 4 százalékos emelésével, a kormányzati felelősségre fittyet hányva, sem megmenteni, sem fejleszteni nem akarja a száz sebből vérző egészségügyi ellátást. Minimális politikai bátorság híján ebben az ágazatban is kiderül, a kormány a rövid távú túlélésre játszik, vissza akarja venni a választások előtt szétosztogatott pénzeket, és ennek következményeit a legrosszabb körülmények között élő, legszegényebb emberek fogják legjobban megérezni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a DK soraiban.)