PAULIK ANTAL nemzetiségi szószóló: Ďakujem za slovo, Pán predseda! Köszönöm a szót, elnök úr. Vážený pán predseda, páni poslanci a pán národnostný hovorca! Vo svojom dnešnom príhovore, na základe poverenia členov Výboru národností v Maďarsku Vás oboznámim so stanoviskom nášho výboru v súvislosti s jedenástou modifikácioiu Základného zákona Maďarska. Stanovisko sme sformovali na zasadnutí výboru dvadsiateho siedmeho júna.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Tisztelt Szószóló Úr! Mai felszólalásomban a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága tagjainak megbízásából ismertetem önökkel bizottságunk álláspontját Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosításával kapcsolatban. Az álláspontot bizottságunk június 27-én alakította ki.
Bevezetőül talán nem haszontalan, ha felidézem az Alaptörvény egykori kidolgozásának és elfogadásának körülményeit, különös tekintettel két tényre. Egyrészről arra, hogy a jelenleg is hatályos Alaptörvény előkészítésének és elfogadásának időpontjában még nem vettek részt a parlamenti munkában a nemzetiségek szószólói vagy képviselői. A másik, véleményem szerint releváns tény pedig az, hogy az Alaptörvény előkészítésével egy időben már folyamatban volt az a széles körű egyeztetés, amely a nemzetiségi jogok újraszabályozását, azaz lényegében a ma is hatályos nemzetiségek jogairól szóló törvény előkészítését hivatott segíteni.
Bizonyára többen vannak itt a teremben, akik még emlékeznek az Alaptörvény elfogadása előtt hatályos alkotmány tartalmára és egyes elemeire. Az egykori alkotmány nem tartalmazott utalást a Magyarországon élő, a politikai nemzet részét képező nemzetiségek országgyűlési képviseletére, az Országgyűlés munkájában való részvételére. Az Alaptörvény előkészítése során az országos kisebbségi akkor még kisebbségi, ma már nemzetiségi önkormányzatok elnökei a személyes egyeztetések során és írásos javaslataikban is kérték ennek a helyzetnek a változtatását. További igényeink lényegében azt tartalmazták, hogy a nemzetiségek jogait a születő új Alaptörvény ne korlátozza, illetve, hogy a korábbi szabályozás progresszív elemei kerüljenek be az új jogszabályba.
Az Országgyűlés akkori alkotmány-előkészítő eseti bizottsága felkérésére négy országos nemzetiségi önkormányzat nyújtott be írásos javaslatot az Alaptörvény előkészítéséhez. Ezek a javaslatok néhány olyan jogosítvány kivételével, amelyek korábban sem az alkotmányban, hanem a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben voltak szabályozva, megjelentek az Alaptörvény Országgyűlés elé terjesztett javaslatában. Az akkori javaslat rögzítette, hogy alapvető jogként határozandó meg a nemzetiségi státuszhoz való jog, a nemzet hatalmának részeseiként a közéletben való kollektív részvétel joga, a saját kultúra, anyanyelv ápolásához, az anyanyelv használatához, az anyanyelvű oktatáshoz, a saját nyelven való névhasználathoz való jog és a képviseleti jog és az önkormányzás joga. Vagyis az Alaptörvény kimondja, hogy a hazai nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre, hogy a hazai nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg, továbbá, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek részvételét az Országgyűlés munkájában szintén sarkalatos törvény szabályozza.
Ennek az utolsóként felolvasott rendelkezésnek köszönhető, hogy a következő, 2014. évi országgyűlési választások során megjelenhettek az Országgyűlésben a nemzetiségek szószólói, létrejöhetett a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága, amely ezt követően aktív résztvevője lehetett és lehet a jogszabályalkotásnak. Úgy véljük és ezt a parlamentben folyó napi szintű törvénykezési munka is igazolja , nem hangsúlyozható eléggé, mennyire fontos volt ez az esemény a hazánkban élő nemzetiségi közösségek életében.
Miután az Alaptörvény, annak nemzetiségekre vonatkozó rendelkezéseinek előkészítésében az országos önkormányzatok aktív szerepet vállalhattak és játszhattak, magától értetődő volt az is, hogy annak végleges tervezetét is elfogadták. Leszögezhetjük, hogy a nemzetiségi jogok tekintetében az elfogadott jogszabály visszalépést nem, pontosításokat, illetve előrelépést tartalmazott.
Tisztelt Ház! A nemzetiségi közösségek kollektív joggyakorlásának legfontosabb eleme a nemzetiségi önkormányzati választások megvalósítása. A jelenlegi jogszabályi környezet jól kijelöli a nemzetiségi önkormányzati választások helyét a magyar közjogi rendszerben.
Az Alaptörvény XXVII. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy a magyarországi nemzetiségek helyi és országos nemzetiségi önkormányzatokat hozhatnak létre. A választás napjának vonatkozásában a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 309. §-a következőt tartalmazza: a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választását a Nemzeti Választási Bizottság legkésőbb a szavazás napja előtti 69. napon, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napjára tűzi ki.
A most tárgyalt alaptörvény-módosítási javaslat 1. és 2. cikke úgy fogalmaz, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április-május-június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani. Ugyanakkor a képviselő-testület tagjainak, valamint a polgármesternek a mandátuma a javaslat szerint a választás évének októberéig tart.
Ez a rendelkezés nem tartalmaz utalást a nemzetiségi önkormányzatokat képviselő testület tagjainak és elnökének mandátumára. Ugyanakkor a nemzetiségi jogokat összefoglaló, 2011. évi CLXXIX. törvény rendelkezései a választás napjából vezetik le mind a mandátum tartamát, mind pedig az újonnan megválasztott testület megalakulásának dátumát. Mivel éppen a mai napon kerül a plenáris ülés elé az egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló tervezet, nem kívánok jelen felszólalásomban részletesen szólni az így keletkező bizonytalanságokról, megteszi azt majd az ahhoz a törvényjavaslathoz hozzászóló szószólótársam. Csupán jelezni kívánom, hogy ezzel a kérdéssel is foglalkoznia kell majd a tisztelt Háznak.
Tisztelt Képviselők! Tisztelt Szószóló Úr! Tekintsük meg egy másik szemszögből a jelenleg előttünk fekvő törvényjavaslat tartalmát; ugyanakkor továbbra is ragaszkodnék bizottságunk hatásköréhez, a nemzetiségi érdekek megjelenítéséhez.
Mint ismeretes, hazánkban a nemzetiségi közösségek nagyobb része lényegében a történeti Magyarország kialakulásával egyidejűleg vagy annak ezeréves fennállása időszakában telepedett meg mai falvaiban, városaiban. Az évszázados jelenlét, együttélés a kialakuló magyar többséggel, illetve az adott nemzetiség államalkotó többségtől való eltérő társadalmi fejlődésének egyik következménye, hogy mai közösségeink életének meghatározó elemévé a közösség kultúrája, másképpen fogalmazva a nemzetiség saját, többnyire nyelvújítás előtt kialakult nyelve, évszázados hagyományai, kulturális öröksége vált. Nemzetiségeink közös hazánkban való fennmaradásának garanciája az Alaptörvény, valamint a hozzákapcsolódó sarkalatos és egyéb szakági törvények. Ugyanakkor közösségeink megmaradásához nem kevésbé fontos, hogy ragaszkodjunk kulturális örökségünkhöz, nyelvünkhöz, hagyományainkhoz. Ez a kötődés visszatükröződik valamennyi nemzetiségi önkormányzatunk, országos és helyi civil szervezeteink, de bizottságaink munkavégzésében is.
Minden olyan törvénytervezetet, amelynek nemzetiségi napirenddé nyilvánítását bizottságunk kezdeményezte az elmúlt években, ebből a hagyományos nemzetiségi értékekre történő befolyás szempontjából vizsgáltunk és vizsgálunk.
(15.40)
Csak így tehetünk eleget a közösségeinkhez tartozók elvárásainak. A hagyományok megőrzésének fontossága a nemzetiségek életében érthetővé teszi számunkra az előterjesztők szándékát, amivel vissza kívánnak térni a megyék korábbi, hagyományos magyar nyelvű megnevezéséhez, a vármegyéhez.
A hagyományok tisztelete, ahogyan a korábban elmondottakból is kitűnik, közösségeinkben igen hangsúlyos és fontos szerepet tölt be. Éppen ezért tiszteletben tartjuk azt a szándékot, amellyel az előterjesztők ragaszkodnak, illetve vissza kívánnak térni a történelmileg kialakult fogalmakhoz, megnevezésekhez. Nem vagyok nyelvész, ezért csupán megemlítem, hogy a szláv nyelvek is ismerik a megye elnevezést medja, metya, medza formában, illetve az ispán, főispán szónak is megvannak a ma is használatos szláv ekvivalensei, például a zsupán szó, illetve a zsupa mint megye megnevezés.
Abból a történelmi tényből kiindulva, hogy a Kárpát-medencében élő szláv népek a magyar honfoglalás előtt már megkezdték az egyházi közigazgatás kiépítését, feltehető, hogy már ebben az időszakban, a IX. század közepén a latin medium intervallum pro meando, azaz bejárható közeg, terület megfogalmazás alapján használták az egyházi birtokokra vonatkozó megye szláv nyelvű megnevezését. Az egyházi birtokok korábban meglévő területi kijelölése nyomán, a Szent István-i konszolidáció, az új középkori államszerkezet kialakulása során jött létre az úgynevezett királyi vármegyék rendszere, ahol a katolikus egyház korábban létező, ám a honfoglalás forgatagában szétzilált közigazgatási alapegységeit a nemzetségfők által uralt, azok erődjeit, várait körülvevő és kiszolgálni hivatott területek megnevezéseként állandósult a vármegye fogalma.
A történelmi kezdeteket követően az ország közigazgatási középszintű egységeit különböző jelzős szerkezetekben jó néhány évszázadokon keresztül vármegyeként ismerték. Az 1870-ben végrehajtott közigazgatási reformot követően a közigazgatás és bíráskodás szétválasztásával jött létre az úgynevezett polgári vármegye. Ha jól értelmezem, a jelen törvényjavaslat ebben az értelemben használt vármegyei rendszerhez kíván visszatérni.
A fentebb levezetett okok alapján bizottságunkban az a vélemény alakult ki, hogy a hagyománytisztelet jegyében bizottságunk javasolhatja az Országgyűlés számára a T/361. számú, a Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosításáról szóló törvénytervezet elfogadását. Ďakujem Vám za pozornosť. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)