GYŐRI ENIKŐ európai parlamenti képviselő: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Itthon lenni mindig jó, e falak közt szót kapni pedig megtisztelő. Köszönöm a frakciómnak, hogy egy múlt heti európai parlamenti határozat nyomán EP-képviselőként én lehetek ma a vezérszónok.

Az elmúlt egy évben európai parlamenti munkám egyik központi témája volt a nemzetközi vállalati adórendszer reformja, illetve az uniós adópolitika koordinációja. Az EP több alkalommal nekigyürkőzött, hogy eszmecserét folytasson a kérdésben. Bizony, kedves képviselőtársak, nem volt könnyű megélni, hogy a brüsszeli tisztelt ház, ahol jelenleg relatív baloldali többség dominál, fittyet hány a rendkívüli gazdasági helyzetre, állandóan adót akar emelni, valamint a szerződésekkel szembemenve uniós szintű adóharmonizációt követel.

Nézzük is, milyen az a nemzetközi gazdasági környezet, amikor ezt teszi! Az Unió éppen csak elkezdte összeszedni magát a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból. A Bizottság idén februárban közzétett gazdasági előrejelzése 2022-re 4 százalékost, 23-ra már gyengébb, 2,8 százalékos növekedést jelzett, 23-ra pedig csak 1,9 százalékos inflációt várt.

A közvetlen szomszédunkban azonban kitört egy háború, ráadásul egy olyan háború, amelynek mélyreható és súlyos gazdasági, előbb-utóbb pedig társadalmi következményei egyre markánsabban érezhetők. A lassuló, idén már csak 2,4 százalékosra becsült uniós gazdasági növekedés növekvő inflációval párosul. Ez utóbbi az eurózónában rekordot döntő 8,6 százalék volt júniusban, bár ez csak az átlag, hiszen például balti barátunk, Észtország lakosai 22 százalékos inflációval néznek szembe. Ennek, illetve az ellátóláncokban fennálló zavarok miatt az oroszlánrészét az elszabadult energiaárak teszik ki.

Sajnos, a már egy éve növekvő energiaáraknak az EU gyógymód helyett inkább mérget injekciózott be az elhibázott szankciós politikával. Amerika belehajszolta Európát a szankciókba, ő maga egyébként egyre óvatosabb. Az uniós tagállamok elkezdtek vészhelyzeti terveket gyártani, de annak felismerésére még nem voltak képesek, hogy a szankciókkal saját magukat lőtték lábon, az agresszor Oroszország pedig továbbra is jól keres átirányított energiahordozó-exportján.

Mindezekre a problémákra Magyarország többször rámutatott. Álláspontunk egyértelmű, újabb szankciók helyett tűzszünetre és békére lenne szükség. Ez lenne az egyetlen hatásos fegyver az infláció és a válság ellen. Emellett fontos lenne a gazdaság stabilizálására, a növekedést segítő és munkahelyteremtő beruházások támogatására koncentrálni. Adóemelés és a tagállamok közötti feszültségkeltés helyett erre volna szükség.

A baloldal azonban mindig ezt az adóemelési, kudarcos receptet veszi elő. Tavaly június óta a múlt héten Strasbourgban elfogadott szöveg a hetedik olyan európai parlamenti határozat, amely az adók növelését és az adópolitika uniós hatáskörbe emelését sürgeti. Emellett épp az elmúlt egy év alatt négyszer vitázott a parlament a globális minimumadóról. Teszi ezt úgy, hogy különösebb hatásköre nincsen adópolitikában. Természetesen emellett Magyarország sorozatos pellengérre állítása szintén mint már egy séma megjelenik. Meglepetés nincs ebben, megszoktuk.

(18.50)

Jól illik ebbe a baloldali forgatókönyvbe a múlt heti plenárison elfogadott állásfoglalás. Elmondhatjuk, hogy ez nem más, mint a baloldali nyomásgyakorlás csúcsra járatása. Egy határozatban sikerül lándzsát törni az adóemelés mellett, miközben belefért egy legfőbb tagállami szuverenitást képező nemzeti hatáskör, azaz az adópolitika jogalapjának támadása, egy szerződésekben rögzített jog elvitatása egy tagállamtól, és még Magyarország ismételt célkeresztbe állítása is úgy, hogy közben az EP össze nem tartozó dolgokat köt össze.

Mindez tehát nagyon súlyos kérdéseket vet fel. Nézzük az elsőt! Ez az adóemelés, mert nálunk a minimumadó bevezetése egyértelműen ezt jelentené egy drámai gazdasági helyzetben. Az Európai Parlamentben a versenyképesség mára szitokszóvá vált. Azt tapasztalom a mindennapjaim során, hogy erről egyre kevesebbet lehet beszélni, mindig más, a versenyképességet pontosan ütő dolgokra akarnak hangsúlyt fektetni a képviselők.

Hogy kapcsolódik össze a versenyképesség és a globális minimumadó? Három ponttal támasztanám alá. Az első, hogy a tavaly októberi OECD-megállapodás óta drasztikusan megváltozott a helyzet. Beszéltem az előbb az elszálló inflációról, a csorbuló ellátási láncokról. Kármentés helyett ezekkel kellene foglalkozni, nem pedig adókat emelni.

Másodszor, a globális minimumadó egy kétpilléres csomag része. Az első pillér, amely eredetileg a nagy techcégek megadóztatását célozta, sehol nem tart. Ezt maga az OECD főtitkára nyilatkozta májusban. Úgy tűnik, hogy csak a termelővállalatokat veszik célkeresztbe. Kérdezem, hogy ez miért jó nekünk. Nem véletlenül volt szó csomagról, tehát hogy egyszerre kell a globális minimumadót és a nagy techcégek megadóztatását tető alá hozni. Addig tudtuk támogatni a globális minimumadót, amíg volt esély arra, hogy a techóriások sem ússzák meg az adófizetést. Mára azonban ez kétségessé vált.

Harmadszor, szemellenzővel rohanunk előre, mivel azt mihamarabb be akarjuk vezetni, a nemzetközi partnereink Amerikában és Ázsiában pedig nem serénykednek azt végrehajtani. Az elhamarkodott döntéssel tehát az európai cégeket egyértelműen versenyhátrányba hoznánk. Ezt Magyarország sok alkalommal elmondta, és mi emellett tíz éve sikeresen adót csökkentünk, tehát nem szeretnénk egy olyan politika mellett felsorakozni, amelyik ezzel ellentétes.

De nézzük a versenyképességen túlmutató egyéb érzékeny kérdéseket! Az adópolitikában alkalmazott egyhangúság bármilyen formájú kikerülésére tett próbálkozás ellentétes a szerződésekkel. Az adópolitika nemzeti hatáskör, a nemzeti szuverenitás egyik pillére, emiatt hozzák ott a döntéseket konszenzussal. Ennek az EP általi megkérdőjelezése nemcsak a szerződések szellemével, hanem a betűjével is szembemegy. Nincs közös fiskális politika! Az adódöntésekért önök, nemzeti parlamenti képviselők viselik a felelősséget. Az EP tehát egy olyan kérdésben vindikál magának döntési jogot, amelyért nem felelős. Tehát ez a felelőtlen, értelmetlen hatalomhajhászásnak a politikája. Úgy tűnik, a baloldalnak ez nem okoz problémát, márpedig ez a tisztes politikacsinálás alapfeltétele.

Harmadszor, a nemzeti vétó a szerződésekben biztosított joga minden tagállamnak. Az egyhangú döntéshozatalt azért találták ki az alapító atyák, hogy minden tagállam érdekei azonos súllyal érvényesülhessenek a szuverenitás szempontjából kiemelkedően fontos kérdésekben. Ne lehessen tehát olyan döntést hozni, amely egy tagállamot nagyon súlyosan, hátrányosan érint. Egyes tagállamoknak a szerződésekben biztosított jogát vitatni tehát a kettős mércének a legnyilvánvalóbb példája. Ennek a jognak egy uniós intézmény általi megtámadása pedig súlyos jogállamisági kérdéseket vet fel. Én nem emlékszem, hogy az Európai Parlament határozatban támadta volna, mondjuk, Franciaországot, mert blokkolja az uniós cégeket egyébként helyzetbe hozó szabadkereskedelmi megállapodásokat, vagy Bulgáriát, amiért nem engedi, hogy elkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával. És most csak két példát említettem.

Negyedszer, az Európai Parlament állásfoglalása nem átall a globális minimumadóról szóló tárgyalásokban a lojális együttműködésnek Magyarország általi megsértésével vádaskodni, miközben pontosan ő maga teszi ezt. Az elfogadott határozat arra céloz, hogy Magyarország sérti a lojális együttműködés elvét, hiszen blokkolja a történelminek mondott megállapodást. Ezzel szemben az adópolitikát vitató szövegben az Európai Parlament az, amelyik egy árukapcsolást csinált, azt mondja, hogy a Bizottság semmiképp ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási és ellenálló-képességi tervet. Kérdezem, hogy akkor most a lojális együttműködést mi nem valósítjuk meg, vagy az Európai Parlament.

Tisztelt Képviselőtársaim! Jól látszik tehát, hogy nincs az EP-ben nyitottság a józan észre, ahogy a szankciók tekintetében sem volt. Magyarország nem ideológiai érveket sorakoztat fel, hanem gyakorlatiakat. Nem akarjuk duplázni a vállalkozások terheit, nem akarjuk veszélyeztetni  ahogy az előbb hallottuk  az európai versenyképességet. Ez gazdasági öngyilkosság volna. Magyarország mintha egy célkeresztet rajzolt volna a fejére, most már nincs olyan hét, hogy az Európai Parlament bizottsági vagy plenáris szinten ne találna ki ellenünk valamilyen támadást.

Amerika azzal fenyegetőzik, hogy felmondja a ’79-es, kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. Én csak azt szeretném mondani, hogy 2010-ben született ennek egy olyan változata, amely pontosan az amerikaiak által most felvetett aggályokat kezeli. Jó lenne, ha azokat nemcsak Magyarország – ugye, mi megtettük, ratifikáltuk , hanem az amerikaiak is megvalósítanák.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy háborús helyzetben az összetartás és az egység erősítése lenne a legfontosabb feladat. A parlamenti határozatot kezeljük, ahogy eddig, egy rossz epizódként, nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani neki, nyomásgyakorlás volt, van és lesz. De a józan megállapodás alatti megegyezésre van még idő. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)