ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony ketyeg a bomba az oktatás területén is, és önök ott, a kormánypárti padsorokban nem sokat tettek azért, hogy hatástalanítsák és el tudjuk kerülni a katasztrófát. Ketyeg a nyugdíjbomba, hiszen maholnap háromszor annyian mennek nyugdíjba a pedagógusok közül, mint ahányan elkezdik ezt a csodálatos hivatást. Ketyeg a szociális bomba, hiszen ha megnézzük, hogy mondjuk, egy pályakezdő pedagógus fizetése Budapesten egy átlagos albérletet sem fedez rezsi nélkül, akkor azt kell látni, hogy megvan az oka a rettenetes mértékű pályaelhagyásnak is.

Bizony mi itt, a Jobbikban felelős konzervatív jobboldali pártként azt mondjuk, hogy igaza volt Széchenyinek, amikor azt mondta: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Önök felismerik ezt az igazságot? Úgy látjuk, hogy nem. Szent-Györgyi Albert valamikor még úgy nyilatkozott, hogy olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája. Nézzük meg, hogy milyen a ma iskolája! Elöregedett, a tanárok 50 százaléka ötven év feletti, és a pályakezdőnek tekinthető, harminc évnél fiatalabb kollégák aránya immáron a 6 százalékot sem éri el, talán nem véletlenül. A „nem véletlen” alatt az önök elmúlt 12 évét is értem.

Aztán elszegényedett a magyar tanártársadalom, hiszen az OECD-államok között bizony sereghajtók vagyunk. Ha nemcsak abszolút számokat akarunk nézni, hanem valahogyan viszonyítani is akarjuk, mondjuk, a diplomás átlagbérekhez, akkor nem arról álmodoznak a kollégák, hogy érjék el a lett szintet, amely a diplomás átlagbérek 140 százalékát jelenti a tanárok esetében, de még talán a német vagy a lengyel 100 százalékos példa is egyfajta álom számukra; megelégednének azzal, ha végre azt a bizonyos vetítési alapot nem a 2014-es 101 500 forintos minimálbérhez kötnék, hanem a mindenkori minimálbérhez.

Milyen akkor a ma iskolája? Bizony félelemben tartott; félelemben tartott, mert jól látható, hogy mi történt a Kölcsey Gimnázium szájukat ki merni nyitó tanáraival is. Nem olyan régen, államtitkár úr, az ön akkori főnöke, Kásler miniszter úr egy köszöntőjében még azt írta a pedagógusoknak: egy jó pedagógus nemcsak tanár, hanem példakép, aki megmutatja a gyermekeinknek, hogyan kell kiállniuk önmagukért, küzdeni másokért. Amikor óriási türelemről tanúbizonyságot téve, de mégiscsak kiállnak magukért ezek a tanárok, és nemcsak magukért küzdenek, hanem az ország jövőjéért, ezért a nemzetstratégiai fontosságú területért, akkor mi a válasz? Államtitkár úr, milyen választ adott az ön új főnöke, a Belügyminisztériumot és így az oktatást is irányító Pintér Sándor? Hát, bizony a vasököl lesújtott, és egy egypárti túlhatalmat építő, tulajdonképpen Közép-Ázsiába illő féldiktatúrának megfelelő (Rétvári Bence: Hűha!) választ adtak. Kirúgták ezeket a tanárembereket. Nem tudom, mi lesz a következő. Majd a P.Mobilnak azt a számát küldik el, hogy „A pofádat befogod!”? Ez lesz a következő köszöntőben? (Vitályos Eszter: Na!  Rétvári Bence: A parlamentben vagyunk, képviselő úr! A parlamentben vagyunk!) Mert ha így haladunk, államtitkár úr, akkor az a helyzet, hogy ez lesz abban a köszöntőben.

Méltatlan volt az egész eljárás, amivel ezeket a tiltakozni merő tanárokat kirúgták. Nyugodtan mondhatják, hogy nem volt jogos, törvénytelen volt ez az úgymond sztrájk. Önök herélték ki a hazai sztrájktörvényt, egy igazi neoliberális vagy éppen egy féldiktatórikus, közép-ázsiai államhoz méltó módon. (Dömötör Csaba: Most akkor melyik?) Úgyhogy nem kell csodálkozni, ha így, ilyen módon léptek fel a tanárok. Ez volt a „rubelkormány” válasza azokra a feszítő kérdésekre, azokra a valóban a nemzet jövőjét befolyásoló problémákra, amelyekkel felálltak ezek a tanárok és meg mertek szólalni. Kirúgták azt a kémiatanárt is, pedig a kémiatanári képzést huszonegynéhányan kezdik el éves szinten Magyarországon. Ez az önök válasza a tanárhiányra is.

Nos, valljuk azt, hogy tanár nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül pedig nincs jövő. Éppen ezért mondjuk itt, a Jobbikban, még egyszer, a jobboldali, felelős konzervatív gondolkodású Jobbikban, hogy új klebelsbergi modellre lenne szükség; új klebelsbergi modellre, és Klebelsberg egy trianoni katasztrófa után jobboldali nemzeti emberként nem Párizsra meg Versailles-ra mutogatott, mint ahogy teszik most önök Brüsszel kapcsán, hanem nemzeti forrásokat teremtve valóban sikerágazattá fejlesztette még a húszas-harmincas évek megrázkódtatásai közepette is a hazai oktatásügyet. Tegyenek önök is így! Köszönöm.