Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én örülök ennek a javaslatnak. A kormány egyik legnagyobb történelmi mulasztása az én szememben éppen az, hogy volt egy önálló fogyasztóvédelmi bizottság, szerintem egy óriási lehetőségeket magában rejtő bizottság lett volna, hogyha a Fidesz-KDNP megtartja. Sajnos nem tartotta meg, ugye, beolvasztotta ezt a gazdasági, mondhatjuk úgy, megabizottságba, és itt a legjobb szándék ellenére sem juthat akkora figyelem erre a területre, mint a bizottsági struktúrában abban az esetben, amikor önálló bizottsága volt a fogyasztóvédelemnek. Emlékezzünk vissza, államtitkár úr, azt hiszem, akkor ott volt, amikor a devizahitelezést kivizsgáló, alapvetően igazságügyi bizottsági folyamatnak a fogyasztóvédelmi bizottság is részese volt. Ott azért születtek olyan megállapítások a devizahitelezés ügyében, amelyek a mai napig a szakirodalom tárgyát és részét képezik.

Jelentsük ki erről a javaslatról, hogy amikor irányelvekről van szó és átültetési kötelezettségről, az ember mindig fázik egy picit, mert az az életérzés jár át bennünket, hogy adott esetben ha a magyar jogalkotó rendezte volna ezeket a területeket az utolsó részig, akkor nem biztos, hogy szükség lenne arra a fajta lekövető magatartásra, amelynek a lényege az, hogy születik egy irányelv, születik egy európai uniós valamilyen elképzelés, amit bizonyos határidővel a jogalkotónak tetsző módon át kell ültetni a magyar jogrendbe, ha ez nem történik meg, akkor jönnek a szankciós lehetőségek, és a kötelező hatály akkor áll elő. A helyzet az, hogy itt most a jogalkotó úgy döntött, hogy ezen az úton, ahogy előttünk fekszik az asztalon, megpróbálja átültetni ezeket a rendelkezéseket.

Nézzük, hogy mi az, amiben egyetértünk! Engem még a fogyasztókat érintő vélt adminisztrációs többletteher sem zavar annyira az életszerű esetekben. Tehát ha egy parfüm hibás, akkor biztos, hogy nem a hatóságnál kezdem, hanem reklamálok először annál, akitől vásároltam, de képviselőtársam nem erre az esetre gondolt, értettem. Viszont nem önmagában azzal van bajom, hogy a fogyasztónak vagy a polgárnak meg kell keresnie az érintett kereskedőt vagy a másik felet, akivel jogvitában áll vagy fog állni, és egyébként a kollektív fellépés lehetősége, ha hamarabb dolgozza ki a kormány, nagyon-nagyon jól jött volna bizonyos, főleg pénzügyi fogyasztóvédelmi jellegű esetekben. Megint csak vissza kell utalnom a devizahitelezésre: akkor nem bátorította a kormány annyira a kollektív fellépést fogyasztóvédelmi ügyekben. Akkoriban mit bátorított a kormány? Azt, hogy lehetőleg ne egyéni érdekérvényesítéssel lepjék el a bíróságokat az ügyfelek, hanem lehetőleg innen föntről mondják meg nekik, hogy hogyan és miként lehet jogvitát orvosolni. Tehát furcsa, hogy a kormány üléspontja mennyire meghatározza az álláspontját. Ha el akar mismásolni egy helyzetet, mint a devizahitelezést, akkor nem szeretné az egyéni jogérvényesítést támogatni, ilyen esetekben a fogyasztóvédelem kapcsán uniós direktíva, irányelv nyomán pedig szeretné. De fogadjuk el, most, ebben az esetben szerintem a kollektív fellépés megkönnyítése egy helyes megközelítés, és én úgy gondolom, hogy ezt támogatnunk kell.

Szóba került itt ugyanakkor az ellenzéki képviselőtársakat elbizonytalanító faktorok összessége, jellemzően az, hogy elnagyolt a javaslat itt-ott, az indoklása hiányos, és bizonyos kérdésekre nem ad gyakorlati, életszerű választ. Itt azt látjuk, hogy valóban, ha leültek ezekkel a szervezetekkel  és államtitkár úr, jó, hogy ezt megtették, mind a Fogyasztóvédelmi Kerekasztal, mind a tanács tekintetében , hát, feltételezem, hogy itt készültek hatástanulmányok, háttéranyagok, tehát valamilyen dokumentumot, feltételezem, hogy kaptak. Államtitkár úr most nem válaszol erre, de azért egy biccentéssel tiszteljen meg bennünket. Én úgy vettem le, hogy igen.

(12.30)

Államtitkár úr, van egy olyan, hogy jogalkotásról szóló törvény. Az önök számára nem lehetőség az, hogy egy hatástanulmányt megosszanak az összes országgyűlési képviselővel, államtitkár úr, törvény kötelezi önöket erre. Az, hogy sorozatosan nem tartják be ezt, nem jelenti, hogy ez egy opcionális jótétemény, amit önök megtehetnek. Sokkal hatékonyabban tudnánk most vitatkozni egymással, ha adott esetben az érintett szervezetekhez, ahol politikai hang is megjelenik, mondjuk, meghívnák az ellenzéki képviselőket. Szerintem termékeny vitákat lehetne folytatni, ebben az esetben biztos, hogy lehetne nagyjából politikamentesen. Másrészt pedig az érintett hatástanulmányok megosztásával ennek a vitának a méregfogát kihúzhattuk volna, értelmezési vita nem lenne közöttünk jogkérdések mentén, hanem alapvetően a politikai irányvonalak, a megoldási javaslatok között tudnánk szelektálni és vitatkozni. Sajnos ez nem történt meg. De felhívnám a figyelmüket arra, hogy önöknek kötelezettségük lenne, nem a mi munkánkat, hanem a parlament munkáját segíteni ezzel, mert rengeteg teendőnk van ezen a területen.

Nagyon örülök, hogy a gyermekek védelme szóba került, és majd államtitkár úr felvezetőjének egy-két kiszólására engedelmével kitérnék, nem szétfeszítve a vitánk kereteit. Abban egyetértünk, és egyébként az Alaptörvény is kötelezi a jogalkotót erre, hogy a sérülékeny csoportok, idősek, nyugdíjasok, gyermekek, a családok  a család is ideértendő, nagyon fontos kiemelni  extra védelmet kell hogy élvezzenek, mert nyilván a megtévesztések áldozatai a fogyasztóvédelem területén jellemzően az idősek és a gyermekek szoktak, tudnak lenni. Éppen ezért abajgattam évekig önöket, hogy a fogyasztói csoportok betiltását ugyan szíveskedjenek elrendelni. Ez sem történt meg, csak a jövőre vonatkozó módon, de legalább foglalkoztunk a témával.

Itt viszont gyakorlati kérdéseim lennének, államtitkár úr, és bízom benne, hogy ezekre tudunk válaszokat találni. Mi a helyzet, mondjuk, az Elf Barral? Volt önöknek egy nagyon részletes, a közéletben megjelenített vitája erről. Itt abszolút gyermekvédelemről beszélünk. Azt látom, és attól félek, hogy önök nem feltétlenül tudták hatékonyan megérteni a digitális kor kihívásait, hanem alapvetően adózási kérdést csináltak egy olyan kérdésből, amelynek van adózási vetülete, de alapvetően mégiscsak fogyasztóvédelmi kérdés. Hogy kívánják ezt megoldani?

Kicsit kiterjesztve a kérdést, államtitkár úr, vannak olyan webshopok, ahol vagy drogszármazékokat, vagy a határon billegő összetevőket árusítanak, reklámoznak, olyanokat, amelyeket sem ön, sem én nem szeretnénk a magyar piacon látni. Milyen szankciórendszerrel bír most az előttünk fekvő javaslat által módosított rendszer azt illetően, hogy ezek a drogszármazékok ne tudjanak eljutni az érintett magyar fogyasztókhoz, adott esetben fiatalkorúakhoz? Ez válaszért kiált, talán egyetért velem ebben, hogy a szankciórendszer tekintetében kérdőjelek állnak fenn. Tőlem az sem állna távol, hogy bizonyos esetekben  nyilván ehhez jogosítványokat kell telepíteni  lelőhető legyen az az internetes oldal, legalább átmeneti időre, amely olyan származékokat reklámoz, árusít, propagál, amelyekkel szemben törvényi tilalom áll fenn Magyarországon. Azt látom, hogy az önök által kialakított fogyasztóvédelmi klímában az intézményrendszer nincs felkészülve arra, hogy ezeket a nagyon komoly, súlyos veszélyeket rejtő helyzeteket kezelje. Nem látok ebben a törvényjavaslatban olyan kitételt, amely megnyugtató választ adna erre.

Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét arra, hogy a webshopok működését illetően, ahol határon átnyúló elem jelenik meg, még mindig nagyon sok a bizonytalanság, de a határon belüli webshoptól való rendelés esetén is tipikus az, hogy az ember befizeti az összeget, mivel azonban a készletezés tekintetében nem jut hozzá megfelelő információhoz, mondjuk, azt követően kap egy „Nincs készleten” értesítést, és van, hogy két-három hetet vagy még többet kell várakoznia arra, hogy a már kifizetett termékhez hozzájusson, a pénz visszaszerzésének is különböző akadályai lehetnek. Ezek mindennapi, életszerű problémák. Gyönyörűek az irányelvek, gyönyörűek a kollektív fellépési lehetőségek, de vannak ilyen, a való életből vett példák, amelyekre megoldást lehetne találni.

Ugyanilyen, államtitkár úr, a dupla szállítási díj esete, tehát amikor ugyanattól a szolgáltatótól rövid időbeli eltéréssel, de még szállítási határidőn belül újabb terméket rendelünk, és a szállítási díj adott esetben még egyszer felszámításra kerül. Tehát ilyen nagyon apró, bürokratikusnak tűnő elemek a mindennapi életet nagyon komolyan tudják nehezíteni, olyan idegesítő tényezőket jelentenek, amelyeket egyébként a helyes jogalkalmazás során ki lehetne iktatni. A helyes jogalkalmazásnak viszont előfeltétele, hogy az ilyen csomagok, mint amelyek most előttünk fekszenek, tartalmazzák az életszerű klímát lehetővé tevő elemeket, tehát azt, hogy ezen belül el tudjon járni majd az, aki alkalmazza ezeket a szabályokat.

A hatástanulmányokat már említettem.

A határon átnyúló elem tekintetében még egy nagyon fontos javaslatom lenne, ez pedig egy digitális ombudsmani típusú jogkör a kimondottan határon átnyúló jogviták esetében, tehát ahol a fogyasztó sérelmet szenvedett, mert vagy nem tudja visszaszerezni a pénzt, vagy nem azt kapta, amit rendelt, tehát fennáll egy ilyen életszerű probléma. Jó lenne, ha digitális ombudsmani szinten meg lehetne akár előlegezni a jogvitáknál a képviseleti költséget, az érdekérvényesítés költségét olyan esetekben, amelyek teljesen egyértelműnek tűnnek a fogyasztó érdekérvényesítése szemszögéből. Tehát egy egyszerű online kérvénnyel, ha a megfelelő esetleírás elfogadható és ezt a szükséges dokumentumokkal az ügyfél alá tudja támasztani, miért ne előlegezhetné meg neki a jog- és érdekérvényesítése költségét Magyarország olyan esetekben, amikor ezen megelőlegezés hiányában nagyon sokszor el sem indul maga az eljárás, és a magyar fogyasztó, a magyar ügyfél ebből kifolyólag, az anyagiak hiánya miatt nem tudja érvényesíteni érdekeit. Szerintem nagyon fontos nemzetstratégiai szempont lenne, hogy a határon átnyúló jogviták esetében, a különböző legszélesebb körű biztosítási jogviszonyok nélkül is egy magyar állampolgár igényt tarthasson arra, hogy megelőlegezik az ő költségeit. Ezt egyébként a munkaügyi ombudsman konstrukciójának felvetésekor is elmondtam, ott a munkaügyi jellegű jogvitáknál lenne nagyon hasznos egy ilyen megelőlegezési faktor. Összességében ennyi az, amit szakmailag el lehet, de szerintem el kell mondani erről a javaslatról.

Amit viszont nem értek államtitkár úrnál, hogy ön itt volt 2010-ben is, itt van most is, ez rólam is elmondható, ugyanakkor mindketten emlékszünk a 2010 előtti korszakra. Én nem vagyok nagy rajongója annak a korszaknak gazdaságpolitikai értelemben, de az, hogy önök a multik érdekeivel szembefordulva mindig is a fogyasztót képviselték volna, ön ezt mondta el az expozéban, egész egyszerűen nem találkozik a valósággal, államtitkár úr.

Kezdjük azzal, hogy mit csináltak önök az adózás frontján, hogyan csökkentették a társasági adót, államtitkár úr! Lecsökkentették egy számjegyűre, ami önmagában jó dolog lehet. Hány százalék engedményt jelentett ez egy magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozás számára? Mutatom. (Egy ujját feltartja.) Egy százalék kedvezményt. Hány százalék kedvezményt jelentett egy multi cég számára? Ennek a hét-nyolcszorosát, államtitkár úr. Tehát a helyzet az, hogy önök nemhogy a közteherviselés felé nem mozdultak el, de szétkedvezményezték a multi cégeket, és csak minimális engedményeket juttattak vagy engedtek eljutni magyar vállalkozások irányába.

Aztán ugyanezt megtették a bankrendszert illetően, amikor a bankok oldalára álltak a devizahitelesekkel szemben, engedték vagy a mai napig engedik a tömeges kilakoltatásokat. Most már tudják, hogy 20 ezer fölött jár a kilakoltatások száma 2010 óta, és ebben minimális hullámzás megfigyelhető, de sajnos majdnem minden évben engedték ezeket az eseményeket. EBRD-paktumot írtak alá, bankokkal, a Bankszövetséggel sorozatban megállapodtak, az érintett ügyfelekkel, károsultakkal viszont nem, velük sok esetben szóba sem álltak. Most is látjuk, államtitkár úr, hogy a válságidőszakban, amikor a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokat kedvezményezni kellett volna, önök jellemzően kiknek adtak vissza nem térítendő támogatásokat: mondjuk, nagy nyugat-európai autógyáraknak, olyanoknak is, akiknek nem volt erre dedikált módon szükségük. Azt látjuk, hogy a munkahelyteremtési támogatásoknál is körülbelül háromszor akkora volumen jut a multi cégeknek, mint a magyar kis- vagy közepes méretű vállalkozásoknak. Pedig kik tartják fenn a munkahelyek többségét Magyarországon? A mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások, nagyjából kétharmadot.

Tehát némi szerénységre szeretném önt megkérni ebben a tárgykörben, és nem teljesen elrugaszkodva az előttünk fekvő javaslat tárgyától, de ezt mindenképpen szükségesnek tartottam elmondani, mert nagyon-nagyon irritáló, amikor igyekeznek olyan képet festeni, mintha önök a multikkal szemben védenék a magyar állampolgárok érdekeit, miközben a valóság az általam felsorolt esetekben tényekkel, számokkal igazolható módon valami egészen mást mutat. Köszönöm a figyelmüket.