DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mélységesen egyetértek azzal az itt előttem szóló felszólalásából, hogy itt vannak olyan kérdések, amelyek nem szabadna hogy pártpolitikai csatározások tárgyát képezzék. És egyébként már szó esett róla, hogy elképesztően szerteágazó ez a salátatörvény, ami itt fekszik előttünk. Ezen törvénymódosításoknak, illetve a törvénymódosításokkal érintett legtöbb témának egyébként ilyennek kellene lennie, aminek nem szabadna hogy a hátterében a pártpolitikai szándékok húzódjanak meg. Hozzáteszem egyébként, hogy ez még fokozottan igaz egy ilyen krízishelyzetben is, amit megélünk, és ami egyébként jól láthatóan nem fog néhány év alatt rendeződni, középtávon sem számíthatunk rá, hogy ezek a rendkívül súlyos problémák enyhülnének érdemben.

Ilyen kérdés a vízkincsünk védelme is, amiről ez a törvény szól, és az, ami megfogalmazódik, hogy az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása az állam feladata. Ez is egy olyan kérdés, ami nagyon nagy baj, ha egy ország életében, egy állam életében pártpolitikai csatározásoknak az áldozatává esik, és az is nagy baj, ha egyébként, mondjuk, ciklusról ciklusra nem kapja meg ez a fontos terület a figyelmet, mint ahogy Magyarországon ez történik.

Nagyon sokszor elmondtam már, és sokszor el is fogom még mondani, hogy milyen károkat okozott a vízgazdálkodás kérdésének ennek a kormánynak a politikája, de azt is mindig elmondom és hozzáteszem, hogy a 2010 előtti kormányok sem voltak ebben a kérdésben jobbak vagy körültekintőbbek. Tehát mondhatjuk, hogy hosszú évtizedek óta nem kap megfelelő kormányzati szintű figyelmet a vízkincsünk védelme, a vízgazdálkodás kérdése.

Sajnos, ez most is így van, amikor, azt gondolom, hogy most már mindenki számára világossá válhatott, hogy milyen kritikus helyzetben vagyunk, milyen nagy mértékben veszélyeztetettek a jövő generációi számára a vízkincseink, és hogy bizony eljutottunk odáig, hogy az ivóvíz biztosítása is nagyon komoly probléma, és sok területén az országnak már bizonyos időszakokban ez sem adatik meg. Azzal együtt is, hogy egy ilyen törvényjavaslat, egy ilyen salátatörvény egyébként egy állami feladatként határozza meg a vízkincs biztosítását, az ivóvíz biztosítását, az még nem jelenti azt, hogy bármit is tettünk volna, úgyhogy ezekről a kérdésekről is mindenképpen beszélnünk kellene.

Nagyon fontos arra is felhívni a figyelmet  ugye, itt sok tekintetben előkerült már, hogy az állam feladata, adott esetben egy kormánynak a feladata , hogy ráirányítsuk a figyelmet, hogy bizony itt jelen kormányon belül is mennyire szegmentált, széttöredezett a vízgazdálkodás kérdése vagy a vízügyek meghatározása.

Miniszterhelyettes úr minisztériumához tartozik a vízgazdálkodás kérdése. Idetartozik egyébként az ivóvízellátás mint önkormányzati feladat olyan szempontból, hogy az önkormányzatoknak ebben a kérdésben helyt kell állni. Az Agrárminisztériumnak kiemelt szerepe van nemcsak a természetvédelem szempontjából, de nyilván jól látható és érezhető volt az évszázados aszály hatásaiként, és érezhető most is, hogy bizony milyen mértékben és milyen hatással van ránk az, hogy gyakorlatilag az ország lecsapolása folyik.

A Technológiai és Ipari Minisztériumhoz tartozik közvetlenül a közművek kérdése, de egyébként hozzáteszem, hogy a környezetvédelem is egyébként az iparfejlesztésért felelős minisztérium portfóliójába lett beépítve.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak is óriási szerepe van, gondolhatunk itt a felszíni vizeink határon átnyúló szennyezésére, a vízdiplomácia kérdésére vagy éppen az olyan jellegű gazdaságpolitikai irányok képviseletére és meghatározására, mint például ami az akkumulátorgyártás fellegvárává akarja tenni Magyarországot. Ez ugye, nagyon erőteljesen ellentétben áll azzal a szándékkal, hogy az ivóvízkincset, az ivóvizet biztosítani kell a magyar emberek, a magyar nemzet számára.

Konkrétan egy intézkedéssorozat végrehajtásának a közepén van a kormány, aminek az a célja, hogy a víziközműszektort államosítsa, gyakorlatilag egy diktátumsorozattal, hogy az önkormányzatoktól el kívánja venni a víziközművagyont, és el kívánja venni egyébként a víziközművek fenntartásának a kötelezettségét azt követően, hogy egyébként bő 12 éve nem biztosítja a forrásokat a legfontosabb közszolgáltatás fenntartásához.

(14.20)

Itt sok szempontból a törvényjavaslathoz kapcsolódón már elmondták a képviselőtársak, hogy milyen mértékben csökkentette szinte folyamatosan az önkormányzatok mozgásterét, vagyonát, bevételeit a kormány, és ezzel milyen mértékben szolgáltatta ki ilyen válságos időben az önkormányzatokat a külső tényezőknek.

Tudjuk, hogy a víziközműszektor esetében  s ezt is hangsúlyozni kell  nagyon nehéz volt a 2010-es örökség, egyértelmű, hogy már akkor is rendkívül nehéz helyzetben volt az ágazat, de ki kell mondani, hogy az ezt követő 12 évben a kormányzati intézkedések és az elmaradó érdemi lépések miatt még sokkal rosszabb lett a helyzet. Jól látható, hogy 2010-11 óta megduplázódott a meghibásodások száma a legfontosabb közszolgáltatást biztosító víziközműrendszerben, az ivóvíz- és a csatornarendszerben, és egészen elképesztő romlást tapasztalhatunk. Már 22-26 százalék közé teszik a hálózati veszteséget, tehát a megtermelt ivóvíz ilyen nagy arányban felhasználás nélkül elfolyik. De igaza van képviselőtársamnak, vannak helyi eltérések, van, ahol a 40 százalékot közelíti a hálózati veszteség. Én azt is hozzátenném, hogy ez egyébként nemcsak Magyarországon jellemző probléma, de az egyértelmű, hogy a helyzet az elmúlt 12 évben jelentős mértékben romlott.

A különböző szakmai becslések ma 1500 és 3000 milliárd forint közé becsülik azokat a forrásokat, amelyek középtávon, tehát 15 éves távlatban hiányoznak, hogy a legfontosabb közszolgáltatást fenn lehessen tartani. Tehát ezek a források hiányoznak a meglévő, betervezhető hatalmas mennyiségű forráson túl, amire szükség van, hogy Magyarországon az ivóvízellátás középtávon még biztosított legyen. Az ilyen szempontból rendkívül hátrányos kormányzati politika miatt már óriási a szakemberhiány, tömegével hagyták el az ágazatot az ilyen módon semmibe vett munkavállalók. Megalázóan alacsonyak a keresetek ebben a közműágazatban, és pontosan tudjuk, hogy hiába lennének források, a megfelelő karbantartásokat el sem lehet végezni, ha nincs meg a megfelelő szaktudás, és óriási a veszély, hogy nem is lehet pótolni az ágazatból távozó szakembereket. A válságok előtt is már nagyon nehéz, gyakorlatilag összeomlásközeli helyzetbe kerültek a víziközmű-szolgáltató cégek, de a most látható helyzetben az energiaárak elszaladásával egyértelművé vált, hogy kilátástalan helyzetbe kerültek ezek a cégek.

Egyébként ennek a nehéz helyzetnek nem kellett volna így történnie, hiszen az ágazat képviselői, a önkormányzati szövetségek és mindenki, aki közvetlenül érintett ebben a rendkívül fontos ágazatban, szinte évről évre megtette egyrészt a figyelemfelkeltését a kormány felé, és letették a kormány asztalára azokat a javaslatokat is, amiben érdemben lehetett volna cselekedni annak érdekében, hogy az ágazatot, tehát Magyarország ivóvízellátását meg lehessen menteni, és a vízkincsünk védelméről is gondoskodni lehessen, ami értelemszerűen az egyik legfontosabb feladatunk a jövő generációi érdekeinek tekintetében.

Elindítottak egy államosítási koncepciót, ami arról szól, hogy a zömében önkormányzati tulajdonú víziközműcégek közül csak az kaphat állami kompenzációt, az kaphat segítséget a központi költségvetésből, ahol a fenntartó tulajdonos önkormányzatok térítés nélkül átadják a közművagyont a kormánynak. Ez egy teljesen elfogadhatatlan helyzet. S hozzáteszem, hogy nem is tette mellé azokat a szakmai, tartalmi és finanszírozási garanciákat sem a kormány, ami ilyenkor minimum elvárható lett volna. Pontosan tudjuk, hogy az ivóvízellátás egy olyan közszolgáltatás, ami egyértelműen helyi felelősséget, ismereteket, tudást és felhatalmazást igényel, ezért önmagában nem elfogadható az, hogy el akarja venni az önkormányzatoktól a kormány. Ráadásul ezt olyan módon teszi meg egy zsarolással, ami mögé nem tesz megvalósítási koncepciót.

Ebben a helyzetben egyáltalán nem volt meglepő, hogy sorra mondták ki Magyarország városai, települései, hogy nem hajlandók átadni a víziközművagyont. Sok település így tett, és nagyon sok esetben egyértelműen el is mondták, hogy kényszerhelyzetben cselekednek. Budapest mellett Pécs, Szeged, Debrecen, Nagykanizsa, Érd, Szombathely, Baja, és még hosszan sorolhatnám, mely városok döntöttek úgy  de sok falu is így döntött , hogy nem adja át a közművagyont. Én azt gondolom, a legegyértelműbb állásfoglalást éppen Debrecen kormánypárti, fideszes polgármestere tette, aki világosan kifejezte a kapcsolódó önkormányzati vitában, hogy az ő meggyőződése szerint a vízszolgáltatás stratégiai üzem is, amit az önkormányzat nem adhat ki a kezéből. Azt gondolom, hogy Debrecen fideszes polgármesterétől ez egy rendkívül világos és egyértelmű üzenet volt a kormány felé. Egyébként a Debreceni Önkormányzat előterjesztésében azt is megfogalmazták  egy fideszes többségű városról van szó , hogy arra vonatkozóan azonban nem ismert semmilyen garancia, hogy az állam hosszabb távon tudjae majd az üzemeltetés veszteségét és a fejlesztéseket, a rekonstrukciót finanszírozni, mivel az ehhez szükséges feltételek még nem tisztázottak. Tehát ilyen helyzetben vagyunk, a kormány elindította ezt a zsaroláson alapuló kiszervezést, és a másik oldalon még a fideszes polgármesterek is egyértelműen és világosan kimondják, hogy nem látnak garanciát, nem látják azt, hogy biztosított legyen a legfontosabb közszolgáltatás.

Hozzáteszem, hogy ezt kimondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke, aki Tab fideszes polgármestere, és hozzátette, bizakodik abban, hogy ezt az államosítást nem valamiféle kiszervezés fogja követni, tehát nem harmadik szereplőnek akarja átadni a kormány a víziközművagyont és a vízkincsünk feletti ellenőrzés jogát és lehetőségét. Hozzáteszem, hogy ezt mi, az LMP  Magyarország Zöld Pártjának a frakciója teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk. Mi azt gondoljuk, ez egy olyan stratégiai fontosságú infrastruktúra, hogy ezt soha nem lehet kiadni nemzeti kézből, tehát alapvetően önkormányzati kézben kell megtartani, illetve az állami víziközműcégeknek ezt értelemszerűen meg kell tartani, tehát nem lehet átadni.

Az ivóvízellátás biztosításáról van szó, Nacsa képviselő úr, ez alapvető eleme ennek a törvényjavaslatnak. S itt említeni kell azt is, amellett, hogy veszélyben van ilyen módon a vízkincsünk védelme, veszélyben van az ivóvízellátás Magyarországon, amellett olyan jellegű gazdaságpolitikát folytat a kormány, ami újabb rendkívül súlyos veszélyeket jelent a vízkincsünk védelme szempontjából. Az akkumulátorgyártás egyfajta új zászlóshajó a kormány számára. Itt konkrétan az történik, hogy elképesztő mennyiségű központi költségvetési forrás felhasználásával idegen érdekeknek, idegen gyártó cégeknek szolgáltatják ki a vízkincsünket úgy, hogy még a munkahelyteremtés tekintetében sem lehet erre magyarázatot találni. Jól látható a most működő akkumulátorgyárak esetében, például a gödi gyár esetében is, hogy nem a helyieknek adnak munkalehetőséget ezek a gigantikus gyárak, hanem alapvetően távolabbról érkező vagy kifejezetten külföldi munkavállalóknak, akik ismereteink szerint a gödi akkumulátorgyár esetében is többségben vannak, és körülbelül erre lehet számítani a debreceni akkumulátorgyár esetében is, amit önök terveznek egy gigantikus beruházásként.

Azt is egyértelműen elmondta korábban Palkovics miniszter úr, hogy az akkumulátorgyártással kapcsolatban önök pontosan tudják, hogy annak elképesztő energiaigénye van, és óriási mennyiségű vizet használ fel. Tehát önök idegen gazdasági érdekek miatt felhasználják a magyar emberek ivóvízkincsét, vízbázisát, és még azt is megakadályozzák, hogy a környezeti kockázatok és környezeti hatások ellen érdemben fel lehessen lépni. Nem olyan rég mi egy javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlés elé, amely kötelezővé tenné a megfelelő monitoringvizsgálati adatok folyamatos közzétételét, azok ellenőrzését, hogy az emberek láthassák, konkrétan mi történik az ilyen rendkívül környezetszennyező, a szennyezés szempontjából rendkívül kockázatos akkumulátorgyárak közelében. De ezt önök leszavazták érdemi indoklás nélkül. Sőt, amikor már konkrét szennyezés jeleire bukkannak különböző kutak vízmintavizsgálata kapcsán, mint például Göd esetében, akkor pedig megtagadják ezeknek az eredményeknek a kiadását, és a helyi közösségeknek pereskedniük kell adott esetben a vízüggyel, tehát gyakorlatilag a Belügyminisztériummal azért, hogy a monitoringkutak vízvizsgálati eredményének a megismerése megtörténhessen. Egészen elképesztő, hogy egy olyan helyzetben, amikor az ivóvíz biztosítása, a vízkincs védelme a tét, amikor a gyermekeink jövője szempontjából alapvetően fontos, hogy meg tudjuk őrizni a vízkincsünket, akkor pereskedni kell a Belügyminisztériummal, hogy az alapvető információkat rendelkezésre lehessen bocsátani a lakosság számára.

Tehát azt tudjuk mondani, hogy egy rendkívül súlyos energiaválság, egy ilyen súlyos vízválság idején önök kockára teszik a vízkincsünket. Ezért is álságos az az egy mondat, amit önök ebbe a törvényjavaslatba betettek, és álságos az, hogy a vízkincsünk védelme is csak azért jelenik meg szempontként a vonatkozó jogszabályokban, mert egy uniós jogharmonizáció miatt önök úgy érzik, hogy ez kényszerfeladat. Holott Magyarország biztonsága szempontjából az egyik legfontosabb kihívás és legfontosabb kötelesség, hogy a vízkincsünket biztosítani lehessen.

Hasonlóképpen még nagyon röviden szeretnék szólni arról, hogy az ivóvízbázis megvédése, az ivóvíz biztosítása, a vízbázisaink védelme összefügg a felszíni vizek védelmével, a felszíni vizeket érintő szennyezések elleni hatékony küzdelemmel. Sajnos ebben sem tudott érdemi eredményeket mutatni a kormány. Egy példa: nagyon sokszor beszéltünk itt az Országgyűlés plenáris ülésén arról, hogy rendkívül veszélyes szennyezés, rendkívül brutális szennyezés érte a Sajó folyót. Ez a szennyezés még mindig nem oldódott meg. Még ha jelentős mértékben csökkent is, de még mindig nagy mennyiségű rendkívül veszélyes szennyezőanyag jut a folyóba. Pontosan tudjuk, ezt a szakemberek is megfogalmazták, csak idő kérdése, hogy ezek a veszélyes anyagok minél nagyobb mértékben és minél előbb megérkezzenek a folyó magyarországi szakaszára is, azzal együtt, hogy mi úgy gondoljuk, nekünk felelősségünk van a közös természeti kincseink megvédése tekintetében is. Tehát azért is felelősségünk van, hogy mi történik például a Rozsnyói járásban a Felvidéken.

(14.30)

Azt is pontosan tudjuk, hogy milyen kihívások körvonalazódnak, mondjuk, a Tisza erdélyi mellékfolyóját érintően, és ez is bizony nagyon komoly kormányzati felkészülést, kormányzati cselekvést igényelne. Alapvetően helyre kéne állítani ezt az intézményrendszert, amely ezeket a kérdéseket szakmai szempontból felügyelni tudja, kezelni tudja. Ki kéne alakítani a vízdiplomáciának, a környezeti diplomáciának a hiányzó rendszerét, és élni kéne Magyarország Kormányának mindazokkal a jogokkal, amelyek a kezében vannak annak érdekében, hogy akár a szomszédainkkal is ne csak udvariaskodjanak, hanem kőkeményen fellépjenek akkor, amikor ilyen mértékű, súlyos szennyezések érik közös természeti kincseinket, például gondolhatok itt a Sajó folyóra.

Úgyhogy én azért gondolom, hogy ez a rendkívül fontos kérdéskör sokkal többet érdemel, mint néhány mondat egy-egy salátatörvényben. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az LMP soraiban.)