CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem csodálkozom, hogy a magyar kormány szeretne minél kevésbé részt vállalni a szociális ellátások rendszerében. Én ezen nem csodálkozom. Említettem már egy korábbi hozzászólásomban, de tényleg az a helyzet, hogy ez a leépítés, erről volt szó korábbi hozzászólásokban, nem meg fog történni, ez folyamatban van. Azt gondolom, hogy ezt  Szabó Szabolcs képviselőtársam kifejezett kedvéért  számokba is tudom önteni.

Jelen pillanatban a helyzet a következő. A szociális szakma egyre kevésbé népszerű, mert alulfinanszírozott, mert a feltételek nem állnak rendelkezésre, és jellemző a munkaerő elöregedése. Míg ’11-12-ben a szociális felsőfokú diplomát szerzett hallgatók száma 1605 fő volt, ez ’17-18-ban gyakorlatilag kevesebb mint a fele, 732 fő volt. Azt látjuk, hogy a szociális ellátásokban 2018-ban 12,2 százalékos volt az üres szakmai álláshelyek aránya, ’19-re ez majdnem elérte a 14 százalékot, egészen pontosan 13,8 százalékot ért el ’19-re. Azóta eltelt három év, és a helyzet folyamatosan romlik.

Pontosan látja mindenki ebben az országban, aki a szociális ágazatban akar elérni eredményt, hogy gyakorlatilag a kormánynak ez egy kitagadott gyermeke. Egyértelműen és bizonyíthatóan az a helyzet, hogy jelen pillanatban a szociális ágazat egy az egyben partvonalra van téve. Egyértelműen ki lehet mondani, hogy az ágazati adminisztratív adatok szerint napi szinten 700 ezer kliens ellátása történik 85 ezer szociális dolgozó által, rendkívül túlhajtottak, túlfeszítettek, és a dolgozók 83 százalékát érte már valamilyen atrocitás klienstől. Jelen pillanatban ehhez képest érteni vélem, hogy miért nem akar ezekkel a típusú problémákkal is többek között szembenézni a kormány.

Egyértelműen ki kell mondani, hogy ez az államnak egy kötelező feladata, nem szabadon választott. Egyszerűen csak nézzünk körül, és pontosan fogjuk látni, hogy az a politika, amely partvonalra szorította a teljes szociálpolitikát, annak az eredményei a mindennapi életünkben jól érzékelhetőek és érezhetőek. Tömegével vannak olyan kétségbeesett családok, akik egyszerűen már nem képesek, nagyon szeretnék, de nem képesek ellátni idős hozzátartozóikat.

(15.00)

Nem kapnak segítséget az államtól, pedig azt gondolom, hogy lehetne gyakorlatilag, de jól látható, hogy hosszú távon ezt a problémahalmazt a kormány szemszögéből megpróbálja eltávolítani.

A finanszírozás jelenlegi rendszere is rendkívül érdekes képet mutat, mert ha megnézzük, akkor folyamatosan növekszik a finanszírozás az egyházi ellátású szociális rendszereknél, és szerintem ez helyes, és hálás vagyok a Magyarországon működő egyházaknak, hogy ezt a munkát elvégzik, csak a helyzet mégiscsak az, hogy az állam helyett végzik el, és az végtelenül igazságtalan, hogy nagyobb és több támogatást kapnak az egyház által működtetett intézmények, mint például egy önkormányzat vagy egyéb szervezet által működtett intézmény.

A szociális szolgáltatásokban dolgozók bérhelyzetéről egyébként rendkívül nehéz kialakítani egy egységes képet. A munkabér alapján a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti illetménytábla határozza meg, amely évről évre nagyobb arányban gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bérminimumot keresik. Tehát hiába határoz meg a bértábla nekik egy bizonyos bérösszeget, az nem éri el a bérminimum összegét, tehát a segédmunkás bérével azonosítják, és értékelik a szociális szférában dolgozó munkatársak nagyobb részét. Szerintem ez sértés az ágazat irányában. 2011-ben a bértábla 22 százalékát fedte le a bérminimum, ’22-re már a teljes bértábla 94 százalékát a bérminimum fedi le. Azt gondolom, hogy ez a kép tökéletesen megmutatja, hogy önök milyen hihetetlen módon finanszírozzák alul, illetve nem fizetik meg a szociális szférában dolgozókat.

Értelemszerűen nagyon-nagyon buzog bennem a vágy, hogy szót ejtsek egy ide nem illő, ehhez a törvényhez nem passzoló részről, a pedagógusbérekről. (Nacsa Lőrinc: Ajjaj!) Érdemes megnézni, hogy a miniszteri bérek, a képviselői bérek  azért mondom így, nehogy azt gondolja államtitkár úr, hogy személyeskedni akarok bárkivel is  milyen mértékben emelkedtek 2010 óta. És nézzük meg, hogy ezek a bérek hogyan változtak a pedagógusok kapcsán, és még csúnyább a kép, ha megnézzük a szociális szféra dolgozóinak a bérfejlesztését 2010 óta. Jelen pillanatban a mindennapi megélhetésük sem biztosított megnyugtatóan, és én azt gondolom, hogy minthogy a családok egy jelentős része hasonló problémákkal küzd ebben az országban, ennek az az eredménye, hogy a családi segítség, a civil szféra által működtetett szociális rendszer által nyújtott segítség sem tud kellő támogatást nyújtani a családoknak.

Én azt gondolom, hogy a legnagyobb szégyen mégiscsak az, hogy itt ülünk a 2022. év vége tájékán a parlamentben, és képviselőknek órákon keresztül arról kell győzködni a kormány tagjait, a kormánypárti képviselőket, hogy ez egy olyan állami feladat, amit nem távolíthat el magától sem felelősség, sem finanszírozás, sem bármilyen más tekintetben. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)