TORDAI BENCE (Párbeszéd): Természetesen. Szerintem egyébként Nacsa Lőrinc képviselő pontosan érti, hogy miről van szó, úgyhogy, ha meg akarunk spórolni egy kis időt egymásnak, akkor ne tettessük ostobának magunkat.

Nyilvánvalóan az a szociális biztonság, az a társadalombiztosítási logika, amit most önök éppen lerombolni próbálnak, az nem új keletű találmány  és akármennyire is látjuk azt, hogy amikor elfogynak az érveik, akkor gyorsan elkezdenek kommunistázni , de még csak nem is a kommunista rendszerek találmánya. A baloldali elhajlással nehezen vádolható Otto von Bismarck kancellár, a vaskancellár, aki szerintem önöknek biztosan büszkén felvállalt szellemi elődje… Az? (Rétvári Bence: Folytasd, folytasd!) Nem? Egy bólintás? Tehát egy ilyen ókonzervatív, az „olajcsepp” szociálpolitikát kifejlesztő politikus, talán közel áll az önök szívéhez, még ő is azt mondta, amikor Németországban gyakorlatilag létrehozta a társadalombiztosítás intézményrendszerét, és ezen keresztül megteremtette a szociális biztonságot, hogy az állami gépezetet egy csepp szocialista olajjal kell megkenni, így fogalmazott. Tehát akkor ez még nem volt kommunista elhajlás, éppen ellenkezőleg, a politikai ellenféltől is megfogadták azokat az alapvető igazságokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy ha valaki kiszolgáltatott helyzetbe, lehetetlen élethelyzetbe kerül, akkor az egész közösség feladata gondoskodni róla.

Ugye, azért voltak ennek már korábbi történelmi korszakokra visszanyúló előzményei, és itt nem is csak feltétlen az ilyen klasszikus, karitatív segítségnyújtásra, ami valóban sokszor és sok helyütt az egyházaknak volt a feladatköre vagy az önként vállalt missziója, nemcsak erre kell gondolni, hanem azokra az önsegélyező szerveződésekre, amelyek legkorábban már a korai középkorban a veszélyes szakmák művelőinél alakultak ki, akik nagyon gyakran váltak baleset áldozatává, estek ki a munkából időlegesen, rokkantak meg hosszú távra, vagy éppen életüket veszítették. És igen, ezekben a veszélyes munkakörökben az ott dolgozók elkezdték belátni azt, hogy egyedül nem viselhetők ezek a nagyon magas kockázatok, és olyan biztosítási formákat teremtettek, amelyek a későbbi tb-nek az alapkoncepcióját már megjelenítették.

Szóval, Bismarck óta szerintem a keresztény-konzervatív világnézetnek sem lehet vitája azzal, hogy társadalombiztosításra szükség van, szociális biztonságra szükség van, és ezt az állam feladata garantálni. Önöknek volt valamelyik zseniális államtitkára, aki egy történelmi fejtegetésében úgy fogalmazott, hogy míg a XX. század első felében ezt a feladatot Magyarországon az egyházak végezték elsősorban, ami ilyenformán nyilvánvalóan nem igaz, de a szocializmus időszakában lett ez állami feladat. Ez tételesen butaság, és egyértelmű, hogy nem kommunista örökség, hogy a szociális problémák megoldását, a szociális biztonság megteremtését az államnak kellene magára vállalnia. Éppen ellenkezőleg, ez tényleg csak egy önleleplező retorikai alakzat, amit önök alkalmaznak, amikor tényleg kifogynak minden érvből, akkor jön a komcsizás. Nyilván vannak, akik egyébként ezt jó szívvel vállalnák, de az biztos, hogy az eddigi szociálpolitikai rendszer, amit önök is életben tartottak, az nem a szocialista vagy kommunista örökség részeként értelmezhető, hanem az eddig az önök által valami furcsa oknál fogva kereszténydemokráciának hívott rezsim keretében is létezhetett. Most pedig megtudtuk, hogy a szociálpolitika mint olyan, az már ab ovo valamilyen komcsi dolog, és helyette gondoskodási politikát fognak mostantól folytatni, bármit jelentsen is ez.

Az a probléma, hogy önmagukkal is vitában vannak. Megint csak az önök főnökéhez fogok visszanyúlni egy 2012-es, tehát már a NER-ben keletkezett idézetért, amikor is Orbán Viktor azt mondta, hogy „Közép-Európában azonban ilyen jóléti állam nem született. Szerettük volna, de nem jött létre, helyette 40 év szocializmus és 20 év zavaros, bukdácsoló év jutott osztályrészül.”  szó szerinti idézet, tehát a nyelvi pongyolaságokért ne engem vádoljanak. Tehát ki kéne találni, hogy most a jóléti állam és az állam által garantált szociális biztonság, az valami kívánatos dolog, ami miatt sajnálkoznak, hogy nem jött létre abban az átkos 40 meg a másik átkos 20 évben, vagy éppen egy eltörlendő kommunista hagyomány. Tehát amíg ezt az alapvető dilemmát nem oldják fel, addig önökkel biztos, hogy egészen nehéz vitatkozni ebben a kérdéskörben. Itt filozófiát az önök gyakorlati politikájában nagyon nehéz felfedezni. Sokkal inkább látjuk most is azt, mint általában, hogy kapkodnak, ad hoc megoldásokkal próbálnak politikai túlélésre játszani, vagy akár megnyerni az adott napot, tehát minden napot meg kell nyerni, és ehhez a propagandagépezet teljes kapacitása áll a rendelkezésükre, de sajnos az intellektuális és morális kapacitások sokkal kevésbé látszanak biztosítottnak.

Na, most szívesen megvárom, hogy akkor ezt az ellentmondást államtitkár úr majd feloldja, de addig is elmondom, hogy a Párbeszéd mit látna szívesen egy ilyen szociálistörvény-módosításban. Mi azt gondoljuk, hogy a szociális biztonsághoz való jog az állampolgárság okán, annál fogva jár minden magyar embernek, és ennek nemcsak az Alaptörvényben vagy az alkotmányban kéne rögzítve lennie, nemcsak a szociális törvényben kellene rögzítve lennie, hanem ennek a konkrét gyakorlati megvalósulásáról is gondoskodnia kellene a kormányzatnak.

Mi ezt a magunk részéről az alapjövedelem intézményének megteremtésével javasoljuk megoldani, ami arra apellál, hogy mindenki, aki egy adott politikai közösség tagja, akit ennélfogva már önmagában méltónak ismerünk el a létbiztonságra, a szociális támogatásra, a közösség által garantált szociális biztonságra, annak ezt a végső soron társadalmi járandóságot meg kell adni. Annál is inkább, merthogy önök beszélhetnek a munkához, a munkahelyhez, a munkavállaláshoz kötött szociális jogokról, de akkor Magyarország nagyobbik feléről egyszerűen lemondanak, hiszen a közel tízmillió polgárunkból négy egész akárhány tized millió  bármilyen csaló statisztikát is használnak, de annál több nem jön ki  áll alkalmazásban vagy foglalkoztatott valamilyen formában, tehát a magyar társadalom többsége nem dolgozó. Az megint csak a szocialista rezsimben volt szokásban, hogy gyakorlatilag a szociális jogok többségét a dolgozói státuszon keresztül biztosították  hát, állampolgárt nem mondanék  a lakosság számára.

Most önök sokkal inkább ehhez a rendszerhez nyúlnak vissza, miközben a jogfejlődés, az emancipáció, a progresszió éppen abba az irányba mutatna, hogy mindenkinek alanyi jogon, állampolgári jogon adjuk meg ezt a biztonságot, és adjuk meg azt a társadalmi termelésből, a társadalmi jövedelemből származó járandóságot, ami biztosítja az ő megélhetését.

(17.00)

Ezt annál is inkább jogos követelni, hiszen közgazdasági számításokból, modellekből tudjuk, hogy az előállított értéknek, a hozzáadott értéknek a 70 százaléka nem ott és akkor keletkezik, ahol ez aztán realizálódik jövedelem vagy profit formájában, hanem olyan, már korábban meglévő civilizációs vívmányokból, kulturális tudásokból, intézményekből, technológiai, technikai vívmányokból, találmányokból, társadalmi-gazdasági rendszerekből áll elő, ezek felhasználásával, ezeknek köszönhetően jön létre, amelyek nem az adott értékteremtő folyamat tulajdonosa vagy az azt kontrolláló jogi vagy természetes személynek köszönhetően léteznek. Tehát az előállított érték 70 százaléka részben az előttünk járó generációknak, részben az éppen aktuálisan létező, fennálló társadalomnak a közös terméke.

Tehát a többsége a nemzeti jövedelemnek valójában mindenkit illet, mindenkit egyaránt illet, és nincsenek olyan logikák, amelyek megmutatnák, hogy ki az, aki érdemesebb és ki az, aki kevésbé érdemes arra, hogy ebből a társadalmi jövedelemből részesüljön. Tehát igazából egy méltányos, egy igazságos, egy fair társadalomban az összes megtermelt jövedelemnek a 70 százalékát körülbelül egyenlően kellene felosztani, ez volna az ideális és igazságos állapot, a Párbeszéd szerint ez volna az a társadalmi vízió, az a kitűzhető cél, amely egyszerre szolgálja az igazságosságot, a társadalmi és a környezeti fenntarthatóságot is. Egy efelé tett lépés, ennek a víziónak a megvalósításához, megvalósulásához vinne közelebb az alapjövedelem bevezetése.

Mi azt gondoljuk, hogy egy szociális rendszer ilyen alapokon kell hogy nyugodjon. Ehhez képest pedig önök éppen az ellenkező irányt veszik fel. Tehát ha lehet inkább, még inkább és leginkább opponálni ezt a javaslatot, akkor én a leghatározottabb ellenzésre voksolnék, és a Párbeszéd-frakció a maga részéről biztos, hogy nem tudja nemcsak ezt, de az ehhez kapcsolódó, ehhez a filozófiához, az önök hamisan érvelő, demagóg retorikájához kapcsolódó hasonló javaslatok esetében sem tudja a támogatását biztosítani.

És az a jó hírem, hogy a magyar társadalom több mint négyötöde ebben velünk ért egyet. (Rétvári Bence: A Párbeszéddel?) A friss értékkutatások során 82 százalék mondta azt, hogy túlságosan nagyok a jövedelmi különbségek. Tehát az a perverz elosztási és újraelosztási politika, amit önök folytatnak, jelesül, hogy a magas jövedelműeknek és a nagy vagyonúaknak sokkal többet adnak, és minél szegényebb és minél rosszabbul él valaki, annál kevésbé számíthat az állami támogatásra, társadalmi jövedelmekre, juttatásokra, az szembemegy a magyar társadalom értékvilágával, értékrendjével, hiszen azt szeretnék a magyarok 82 százalékos többségben, hogy csökkenjenek a társadalmi különbségek. Tehát ha önök tényleg a magyar nép szolgálatára esküdtek volna fel, akkor ezt a törekvését, ezt a vágyát az embereknek megpróbálnák kiszolgálni, teljesíteni, megvalósítani, és olyan politikákat hoznának ide az Országgyűlés elé kormányzati törvényjavaslatként, amik a társadalmi különbség csökkentését, nem pedig növelését célozzák, a szociális biztonság erősítését, nem pedig leépítését eredményezik.

Úgyhogy ennek megfelelően javaslom, hogy fontolják meg a mai vitában elhangzottakat, és vagy módosítsák maguk a törvényjavaslatukat, vagy fogadják be az ezzel kapcsolatos ellenzéki módosító indítványokat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)