JÁMBOR ANDRÁS IMRE (Párbeszéd): Kilencedik órája vagyunk itt. Nekünk az az egyszerű kérésünk, hogy arra a két kérdésre válaszoljon a kormánypárt vagy a kormány bármely képviselője, hogy mi szükség van erre a szociális törvényt módosító javaslatra, amely hierarchiába rendezi a különböző felelősségeket a bajbajutottak segítésében; illetve arra, hogy miért van szükség az öregséginyugdíj-minimum, illetve a szociális vetítési alap szétválasztására, és hogy ez azt jelentie, hogy nőni fog az öregséginyugdíj-minimum, vagy azt jelenti, hogy a szociális vetítési alapot olyan mértékben fogják megállapítani, amitől az a 18 ellátás, ami hozzá van kötve, szintén nőni fog. Sajnos, 30 perc alatt nem tudott Rétvári államtitkár úr erre válaszolni, pedig lezárhattuk volna ezt a vitát.

Ellenben Rétvári úr elmondta, hogy a teremben ülők milyen dolgokat csináltak a 2010 előtti kormányzásuk idején. Most már kicsit kevesebben vagyunk mi, ellenzéki képviselők, de az a szomorú hírem, hogy egyikünk sem volt nemhogy kormánytag, de még egyetlen párt tagja sem 2010 előtt. Talán lehet, hogy Ander Balázs már volt a Jobbik tagja (Ander Balázs: Voltam, igen!), de a 2010 előtti Jobbik talán nem tekinthető a 2010 előtti kormánypártnak. Úgyhogy szerintem kicsit fura, hogy ezeket a kérdéseket Rétvári Bence számonkéri rajtunk.

Persze lehet nyomni ezt a „2010 előtt mi volt” dolgot, de igazából a kérdés az lenne, hogy mi történik most ebben a törvényjavaslatban, ebben a módosításban. Nagyon örültem, hogy Ferge Zsuzsa neve feljött, mert én is mindjárt idézni fogok tőle. Az én baloldaliságom egyébként oda is köthető, hogy 2008 környékén mit mondott az „Út a munkába” programról Ferge Zsuzsanna és Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságban. Ezt biztos most is megtennék, ha lenne még Népszabadság, és önök nem zárták volna azt be. (Nacsa Lőrinc: Azt is mi zártuk be?) De sajnos ezt ott nem lehet megtenni.

Térjünk át Ferge Zsuzsára! Szerintem nagyon tetszeni fognak az idézetek, amelyeket hoztam, hiszen ezek mind a 2010 előtti kormányzást érintik. Mégiscsak szociális törvénykezésről beszélünk, arról, hogy a rendszerváltás óta hogyan változott ez a dolog, ez az, ami megalapozza talán ezt a vitát. Úgyhogy a „Szociális törvénykezés a rendszerváltás óta” című Ferge Zsuzsa-tanulmányból gondoltam, hogy releváns részeket idehozok, hogy megalapozzuk ezt a vitát. „A rendszerváltás idejére már világszerte felerősödtek a neoliberális és neokonzervatív tendenciák.” Egyébként nagyon szép ez az egyszerre neoliberális és neokonzervatív. Szerintem kicsit hibásan hívjuk a Fidesz politikáját neoliberálisnak, a neokonzervatív ennél sokkal jobban leíró. Az, hogy az állam szerepe hogyan alakul ebben a rendszerben, ez az, ami ezt megkülönbözteti alapvetően.

„A globalizálódó tőkés gazdaság régi-új értékeket és ideológiát kényszerít gyakorlatilag az egész világra. E győzelmet sokan ünneplik, egyre többen félelmesnek látják. Az új paradigma maximálisra tágítja a piac és csökkenteni igyekszik az állam szerepét.” Hopp! „Liberalizmusa voltaképp nemcsak az egyénnek, hanem a civil társadalom szabadságának is kedvezne. Ám a polgárok lehetőségei korlátozottak a nemzetközi piaci erőkkel szemben, s ezért sokan elég pesszimistán ítélik meg a többség jövőbeni esélyeit. Magyarországon az új ideológia több okból könnyebben hódított teret, mint azokban a nyugat-európai országokban, amelyeknek jó tapasztalataik voltak a ’régi’ szocialista vagy szociáldemokrata politikákkal. Magyarország az eladósodottsága és a szegénysége okán kiszolgáltatottabb volt a nemzetközi gazdasági szervezeteknek amazoknál. A szociálpolitika rendszerváltás utáni reformjának szükségessége éppoly evidens volt, mint a politikáé és a gazdaságé. Ugyanakkor  amint ezt már sokszor leírtam  az alapjait tekintve sokkal közelebb volt a nyugati modellekhez, mint a gazdaság vagy a politika. Legalábbis nem azok teljes tagadása jellemezte, s volt némi történelmi és politikai legitimitása. Éppen ezért egy kevéssé pusztító reform is elégséges lett volna ahhoz, hogy összhangba kerüljön az új, demokratikus politikai rendszerrel és a piacgazdasággal. Mellesleg: szándékosan nem használom a ma rituálisan alkalmazott fordulatot arról, hogy a szociálpolitikának ’piackonformnak’ kell lennie. A szociálpolitikának a demokrácia szabályai szerint, de a saját logikáját és racionalitását követve együtt kell működnie a piaccal, olykor kiegészítve, olykor helyettesítve, olykor korlátozva azt.” Ezt azért elég erőteljesen lehet az individuummal egyeztetni, tehát azzal, hogy az öngondoskodás milyen mértékben kell hogy áthassa a szociálpolitika működését. Tehát ahogy itt Ferge Zsuzsa a piacról beszél, szerintem az egyenértékű alapvetően az individuum/közösség vonalon elfoglalt mai kérdéseinkkel.

„Ám piackonformitáson gyakorta azt értik, hogy a piac szabályainak a szociálpolitikai rendszereken belül kell érvényesülniük. Ez azonban számomra belső ellentmondásnak tűnik, illetve megszünteti a szociálpolitika létjogosultságát.” Ez is szerintem egy elég erős üzenet a mai törvénytervezethez. „Egyben azt a paradoxont is jelzi, hogy mennyire ’illiberális’ lehet a neoliberalizmus, amikor ugyanis nem tolerál a piacétól eltérő racionalitásokat.” Ez pedig szerintem egy nagyon jó kép a munka versus nem munka kérdéshez, a munkaalapú társadalom kérdéséhez. „A szociálpolitika reformja valóban vontatottan kezdődött. Tudatosan vagy sem, de az első kormány nem merte vállalni a rendszerváltás egyéb megterhelései mellett az állam szociális kötelezettségvállalásának radikális megkurtítását. A második kormány azonban 1995 után vállalta e feladatot  itt tessék figyelni , annak ellenére, hogy ennek ellentmondó programmal vagy inkább képzetekkel nyerte el a választók szavazatait. 1995-ben az ’államháztartási reform’ mezében indult el a szociálpolitikai ellátórendszerek radikális átalakítása. A változások egy része  azok, amelyek elsőrenden a politikai szabadsághoz és bizonyos európai értékek megjelenéséhez kapcsolódnak  kedvező fordulatot jelentenek. Az én megítélésem szerint az inkább kedvező tendenciák közé tartozik az igazgatás decentralizálása és demokratizálása; a szociálpolitika szereplőinek pluralizálódása, a civil, nonprofit szerveződések szaporodása; az emberi, kisebbségi, gyermeki jogok erősödése vagy legalábbis tematizálódása; néhány ’ellenhatalom’ vagy hatalmi kontroll megjelenése ebben a mezőben is  ombudsman, civil érdekvédelmi szerveződések; a szociális szolgálatok bővülése, szakszerűbb és egyben humánusabb jellege.” Tehát itt látjuk, hogy a pluralizmus nem azt jelenti, hogy az állam kivonul, hanem azt, hogy az állam működése mellett jönnek be egyéb szereplők.

„Sokkal több a fenntartásom azokkal a strukturális átalakításokkal szemben, amelyek inkább a gazdasági átrendeződésekhez, az állam újraleosztó szerepének szándékolt korlátozásához kapcsolódnak.” Ez elég pontos itt. „Ezeket a változásokat kifejezetten a ’kisebb állam’ eszméje irányítja. A probléma az, hogy ez az eszme nem végiggondolt. Újabban Magyarországon is egyre többeket foglalkoztat az a kérdés, hogy mi is egy civilizált piacgazdaságban az állam dolga. Magam ezt a kérdést történelmileg igyekeztem vizsgálni, s azt a következtetést vontam le, hogy azok az okok, amelyek a 19. századtól Európában kikényszerítettek állami beavatkozásokat, mint a társadalom sűrűsödése, vagy a szegénység veszélyeztető jellege, nem változtak, sőt erősödtek. A körülmények előbb az állam katonai, rendőri és igazgatási funkcióit növelték. Utóbb  150 év, de főleg a második világháború óta  mind nagyobb súlyt kaptak a ’civilizáló’ és a jóléti funkciók. Ezek a ’normális’ társadalmi együttélést, a piaci tranzakciók biztonságát, a társadalmi leszakadás és kizárás korlátozását igyekeztek szolgálni. Úgy tűnik, hogy az állam ma főként e két utóbbi feladatkörből, a társadalmat összetartó civilizatorikus és jóléti funkciókból igyekszik kivonulni.

Az utóbbi tézis vagy inkább hipotézis vizsgálatára e tanulmány következő részében térek vissza. Az alábbiakban  ami tehát egy hosszabb tanulmány első része  csak leírom néhány szociálpolitikai szabályozás történetét, motivációit, vélhető vagy látható következményeit. Az áttekintés elsősorban a jövedelmi programokra szorítkozik. Nem érintem a fontos keretfeltételeket, amilyenek a tulajdonviszonyok, az infláció és a munkaerőpiaci változások hatása, az ártámogatások leépítése, az adórendszer többszörös módosulása, a vállalati szociálpolitika radikális leépülése, majd átalakulása. Az egészségüggyel, oktatással, lakáspolitikával a szükségesnél kevésbé foglalkozom, mert számos ilyen témájú magas színvonalú újabb elemzés rendelkezésre áll.”

(18.20)

Azóta már talán kevésbé állnak ilyenek rendelkezésre. A kérdések egy részére az itt bekövetkezett változások hatására a tanulmány második részében fog majd visszatérni Ferge Zsuzsa, de ezt a részt most kihagynám, mert annyira nem kapcsolódik ide.

„A jövedelemprogramokra vonatkozó intézkedéseknek is csak…”  igen, ez még mindig az, hogy mit nem érint. Egy pillanat, és lapozok. Tehát: „A pénzbeli jóléti ellátások strukturális átalakítása. Az univerzális ellátásokkal kapcsolatban az egyetlen vezérlő szempont, hogy ezen ellátásokat a minimálisra kell visszaszorítani, s ha lehet, a megszüntetésükre kell törekedni. Az univerzális ellátások elleni alapvető érv ezek magas költsége, az, hogy annak is adnak, aki erre ’nincs rászorulva’. Magyarországon a rendszerváltás előtt a szó szoros értelmében vett, azaz állampolgári jogon, más, külön feltétel nélkül igénybe vehető ellátás csak az egészségügyi ellátás volt. 1975-től, a szó tág értelmében pedig az ártámogatások. A rendszerváltás után ez a kör először bővült: 1990 tavaszán, még az előző kormány döntése nyomán, törvényileg szabályozott állampolgári jog lett a családi pótlék.

Megjegyzendő, hogy ekkor forráscsere történt a költségvetés és a társadalombiztosítási alap között: ezzel indult el a társadalombiztosítás ’profiltisztítása’. 1992-ben a konzervatív kormány natalista törekvése nyomán törvény vezette be az ugyancsak univerzális várandóssági pótlékot.

Az univerzalitás visszavonása is 1992-ben kezdődött. Az egészségügyi ellátás 1992-ben állami szolgálatból kötelező biztosítássá alakult. Az ártámogatások fokozatosan leépültek, mára minimálisra csökkentek. A családi pótlék univerzális jellegét először az első kormány vonta vissza a 25/1994. számú kormányrendelettel, amely a korábban törvényileg meghatározott univerzális emelést jövedelmi szinthez kötött, egyszeri kiegészítéssé tette. A következő lépést a Bokros-csomag jelentette, amely a három- és többgyermekesek kivételével az ellátást jövedelmi és vagyoni határhoz kötötte. A május 30-án elfogadott törvény július l-jétől lépett volna hatályba. Részben a szokatlanul rövid átállási idő, részben egyéb alkotmányossági kifogások miatt a törvény számos rendelkezését az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte.”

Ez sajnos ma nem történhet meg, hiszen az az Alkotmánybíróság, aminek vizsgálnia kéne ezeket a törvényeket, nem fogja megtenni, és látjuk azt az elmúlt egy évben is, de az elmúlt 12-ben is, hogy a szűkös határidő, illetve a társadalmi egyeztetés hiánya kevéssé vezet ahhoz, hogy mondjuk, egy törvényt az Alkotmánybíróság elkaszáljon, vagy a törvényhozó azt gondolja, hogy esetleg társadalmi egyeztetésre lenne szükség, vagy arra, hogy ne szűkös határidővel hozzuk ezeket a törvényeket.

„Az univerzális szociális ellátások köre ezzel minimálisra szorult vissza. Fennmaradt elemei a három- és többgyermekesek családi pótléka, a vakok járadéka és az anyasági támogatás volt. Az egészségügyi ellátásban azon elemek maradtak meg univerzálisként, amelyek a terhesgondozásra, a gyermekek ellátására és bizonyos, a közösség egészét veszélyeztető problémákra  például védőoltás, járványügy  vonatkoznak.”

Mi volt a társadalombiztosítási ellátásokkal? „A társadalombiztosítási ellátásoknál a következő főbb tendenciák érvényesültek. Egyrészt lépések a rendszer demokratizálásának irányába a rendszerváltás után; új szükségletre válaszoló ellátás bevezetése; a biztosítási rendszer profiltisztítása, ami költségvetési finanszírozásúvá teszi a biztosítástól idegennek tekintett ellátásokat  minthogy ezek nem válhatnak állampolgári joggá, a segélyezési rendszerbe kerülnek át vagy kikerülnek az állami felelősség köréből -; az ellátások színvonalának csökkentése, hozzájutási feltételek módosítása, többnyire szigorítása; a társadalombiztosítás strukturális gyengítése a magánbiztosítás erőteljes ösztönzésével. A társadalombiztosítási rendszer demokratizálását szolgálta az 1992-es Nyugdíjbiztosítási és Egészségbiztosítási Alapról szóló törvényben, ennek szétválasztásával, valamint a két önkormányzat létrehozásával…”  itt van egy kis hiány a szövegben.

De mindjárt véget is ér a 15 perc, úgyhogy inkább összefoglalnám azt, amit ebből tanulságként levonhatunk. Nyilvánvalóan a rendszerváltás utáni magyar politikában is voltak olyan pillanatok, amikor szűkült az állami támogatások rendszere. Itt nem is az a probléma, hogy egy ideológiai vitánk van azért alapvetően, hogy mi lenne az állam feladata. Az a probléma, hogy ez az ideológiai vita és az önök döntése egy olyan pillanatban születik meg, amikor  ahogy azt már korábban elmondtuk a vitában  egymillió háztartás van veszélyeztetve. Egy olyan pillanatban, amikor egy világgazdasági válság közepén vagyunk. Ebben a pillanatban olyan döntéseket hozni, ami az állami szerepvállalást csökkenti, és ami az emberekre terheli egyébként a válság költségeit azzal, hogy azt mondja, hogy ők fizessék meg ebben a helyzetben lényegében a saját megmentésüket, vagy a közösség más tagjainak megmentését, mondjuk, a karitatív szervezeteken keresztül, az nyilvánvalóan egy hibás gondolat.

Nyilvánvalóan egy ilyen helyzetben nem ebbe az irányba kéne menni, és ez nem baloldaliság vagy jobboldaliság kérdése, nem liberalizmus vagy konzervativizmus kérdése, nem zöldpolitika kérdése, hanem az egyszerű józan paraszti ész kérdése. Köszönöm szépen.