KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úrra és Nacsa képviselő úrra szerettem volna, illetve szeretnék reagálni. Ha a különböző statisztikákból és számokból indulunk ki, Rétvári államtitkár úrral van egy vitánk, lecsapott arra a számra, hogy „bőven nő az ellátottak száma 2010 óta”. A 2010-es 88 228-hoz képest a 89 904 fő pontosan 1,9 százalékos növekedés. Nyilván, ha az infláció lenne 1,9 százalék, annak nagyon örülnénk. Hogy az ellátottak száma csupán 1,9 százalékkal nő, bentlakásos intézményekben élőkről, ellátottakról beszélek, azt gondolom, nagyon-nagyon csekély, hiszen valóban, ahogy Ungár Péter is beszélt róla, az igények, a szükségletek sajnos rendkívüli mértékben megnőttek, és már a 2010-es ellátotti szám is bőven alacsonyabb volt annál, mint ahányan egyébként tényleg rászorulnának, tényleg igényelnének intézményi férőhelyi ellátást. Tehát ez az 1,9 százalék…  hivatkoznak gazdasági növekedésre, fejlődésre. Ennyit sikerült magából kisajtolnia mindemellett a magyar szociális rendszernek, ennyit tudtak belőle kisajtolni, mint fejlődés vagy növekedés. Én azt gondolom, hogy ez tényleg elég csekély.

Egyébként, ha férőhelyekről beszélünk, tényleg nagyon szeretem a KSH adatait böngészni, mert mindenre van válasz ezzel kapcsolatban, akkor vannak olyan ellátási típusok, ahol konkrétan csökkent a férőhelyszám. Érdekes, hogy ezt államtitkár úr nem szokta előhozni. Ilyen például az idősek nappali ellátása, ami 2010-ben még 46 212 fővel  itt férőhelyet mondok, nem ellátotti számot, férőhelyet  működött, 2021-ben, ez a legfrissebb adat, 38 859 főre, illetve férőhelyre csökkent. De ennél is arányában jobban csökkent a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban részesülők, illetve részesülhetők száma, hiszen férőhelyről beszélünk. A 2010-es 25 242-ről 18 703-ra csökkent a KSH adatai szerint a jelzőrendszeres hsny férőhelye. Kimondottan egy olyan ellátástípusról beszélünk, amely idős, rászoruló emberek segítségét adja meg, a háztartás körül, bevásárlás, takarítás, apró-cseprő dolgok, de mégis olyan dolgok, hogy hogyan lehet önállóan megtartani idős embereket, idős párokat az otthonaikban, elkerülni egyébként a tartós intézményi elhelyezést.

Tehát valóban vegyes a kép, mint ahogy nem tudom, Nacsa képviselő úr itt vane a teremben, de áttérnék a szegénységi adatokra. (Közbeszólások: Itt van!) Köszönöm. Tehát a szegénységi adatok kapcsán is az való igaz, amit az Eurostat-adatokkal kapcsolatban állít képviselő úr, hogy ha a szegénységnek, illetve a társadalmi kirekesztettségnek kitett népesség arányáról beszélünk, ott van egy dinamikus javulás, az tagadhatatlan, csakhogy akik 2010 óta beleragadtak a szegénységbe, na ott van az igazán nagyon komoly probléma. Itt bő 1 millió emberről beszélünk, akik beleragadtak a szegénységbe vagy a társadalmi kirekesztettségbe.

Nézze meg, az Eurostat adatai alapján Nacsa képviselő úr bemutatja, ugye, itt 30 százalék fölötti arányszámról beszéltünk 2010-ben, ez valóban lecsökkent, mondjuk, 16-18 százalékra. De ez azt jelenti, hogy a magyar társadalom nyolcada nagyon-nagyon-nagyon komoly helyzetben él. Tehát ezt is tegye hozzá, amikor engem idézni fog, hogy a magyar társadalom nyolcada, több mint tizede nagyon komoly helyzetben él, nagyon komolyan rossz helyzetben él. Ha megnézzük a szegénységi résre vonatkozó Eurostat-adatot, ez 2010-ben 0,199 volt, ez megnőtt 0,343-re.

A szegénységi rés tulajdonképpen a szegénységben élők átlagjövedelmét viszonyítja a szegénységi küszöbhöz. Tehát ez azt jelenti, hogy ha nő a szegénységi rés a szegénységi küszöbhöz képest, jelentősen alacsonyabb a szegénységben élők átlagjövedelme, tehát itt egy zuhanás van. Ez azt jelenti, hogy ők nagyon-nagyon távolodnak abból a helyzetből, amit a szegénységből való kitörésnek lehet nevezni. Ez is Eurostat-adat, mások is megerősítik, hogy Magyarországon hét generációra van ahhoz szükség, nyilván ez egy hipotetikus szám, és egy jövőbe vetített szám, de hét generációra lenne ahhoz szükség, hogy aki most szegénységben él, az kitörhessen a szegénységből és a társadalmi kirekesztettségből. Tehát amilyen helyzetben most hagynak embereket, most nem tudom hirtelen kiszámolni, de valamikor a következő évszázadban tudnak belőle kiszabadulni, nyilván már az ő unokáik, dédunokáik, s a többi.

Egyébként a társadalmi helyzetre vonatkozik a Gini-együttható, a Gini-együttható is romlott egyébként, vagy ha megnézzük a jövedelmi kvintilisek vagy kvartilisek távolságát egymáshoz képest, a társadalmi egyenlőtlenségi mutatók közül ez a legklasszikusabb mutató, akkor ezen jövedelmi kvartilisek távolsága is egyébként növekszik. Tehát a legjobb helyzetben lévők egyre távolabb kerülnek a legrosszabb helyzetben lévőktől, a társadalmi egyenlőtlenségek nőnek. Amikor egy társadalmi képről és összképről beszélünk, akkor mindenképpen ezt hozzá kell tenni.

Fónagy államtitkár úrnak én maximális tiszteletemet szeretném tényleg őszintén kifejezni. Ez a hozzászólása nagyon-nagyon személyes volt, és tényleg illusztrálta, hogy egy nagyon komoly helyzetről beszélünk. Annyiban szeretnék ehhez kapcsolódni, hogy amikor munkaerőpiacról, munkaerőpiaci adatok javulásáról beszélnek, a társadalmi mutatók egy része tehát, látjuk, javul, egy másik része stagnál, vagy éppen romlik, vegyes a kép, akkor azt is hozzá kell azért tenni, hogy milyen alapjai vannak az esetleges javulásoknak és jövedelmi vagy munkaerőpiaci javulásoknak, nekünk a fő kritikánk, pláne zöldszempontból egyébként maximálisan itt van.

Tehát a kritikák fókusza itt van. Hiszen olyan gazdasági-társadalmi rendszerre alapoznak, 2010 óta pláne  nyilván a ’10 előtti rendszerrel is megvan a kritikánk , ami fenntarthatatlan, és pláne ez az energiaválság, klímaválság időszaka mutatja meg, hogy fenntarthatatlan, mert ennek a gazdasági rendszernek mégiscsak az alapja az olcsó orosz gáz, amiről kiderült, hogy már nem is olcsó, egyébként valószínűleg régebben sem volt az. Ennek a rendszernek az alapja a centrumországokból, elsősorban Németországból érkező tőke. Ez is egy nagyon bizonytalan dolog, hogy ez a tőke meddig érkezik, meddig marad itt. Nyilván próbálják itt tartani, csak ez, ugye, szociális költséggel és környezetvédelmi költséggel jár. Ezt le kell írni, hogy ezeket a német cégeket itt lehessen tartani.

(19.30)

Egyébként amire még alapoznak, azok a brüsszeli pénzek. Látjuk, hogy ezekben az időszakokban ez is rendkívül bizonytalan. Nem lehet egy gazdasági-társadalmi rendszert ilyen külső tényezőkre alapítani, nem lehet ilyen külső tényezőkre hagyatkozni szerintünk, mert ez tényleg a kiszolgáltatottságot jelenti. Tehát az energiaellátásban, az élelmiszer-termelésben, de a humán tőke fejlesztésében is erre áldozni kell, saját erőforrásokat belerakni ebbe a történetbe. Csak így lehet fenntartható és biztonságos a rendszer. Biztonságpolitikai kérdéseket, szuverenitási kérdéseket, akár Moszkvától, akár Brüsszeltől, akár a nyugati világtól vagy a keleti világtól való függéseknek a rendszerét mind-mind érinti ez a kérdés.

Ha picit továbbmegyünk, akkor még arról szeretnék beszélni, hogy tényleg olyan alapvető kérdéseket érintünk ebben a vitában, amire bőven megéri most már ezt a 11 órát  talán 10,5 órája vitázunk  rászánni, mert ezek a legalapvetőbb kérdések a társadalmi együttélés kérdésében. Tulajdonképpen megelőzzük az alapkérdést eggyel, kicsit ugortunk, és az egész vitában ugrunk egyet. Arról beszélünk, hogy milyen felelőssége van egyénnek, családnak, közösségnek, egyháznak, civil szervezetnek, államnak a szociális szükségletek kielégítésében. De az alapkérdés mégiscsak az, hogy egyáltalán milyen szükségletet akarunk kielégíteni, mik azok a szociális szükségletek, amiket ki akarunk elégíteni. A reggeli órákban tartottam egy rövidebb történeti fölvezetést, hogy általánosságban a szociális gondoskodás története arról szól, hogy a szükségletek egyre szélesebb körét fedjük le, és a szükségletek egyre szélesebb köréről gondoskodunk.

Egyébként alapvető kérdés a szociális törvényben  szerintem sokkal inkább ezzel kellett volna foglalkozniuk , hogy mi a szociális szükséglet, mi a szociális biztonság, mi a szociális rászorultság. Mert az a faramuci helyzet áll fenn Magyarországon, hogy hiába a szociális törvény lassan 30 éves történetének több száz módosítása  de lehet, hogy több ezer szövegváltozat, módosítás futott át rajta , mind a mai napig nincs meghatározva, hogy mit jelent a szociális rászorultság. Mert jelent egy élethelyzetbeli állapotot, jelent jövedelmi kategóriát, de ezek folyamatosan változnak, és nincs egy egyértelmű meghatározása, amihez az egész rendszert lehet viszonyítani. Ha megvan az, hogy mit akarunk lefedni, mit akarunk szociális szükségletként kielégíteni, akkor lehet arról beszélni, hogy hogyan akarjuk ezt kielégíteni, s kinek a felelőssége és szerepe ezt kielégíteni.

Nagyon messze jutunk vissza, ha ilyen történetfilozófiai okfejtésbe kezdünk. Nekem Polányi Károlyig sikerült visszajutnom, aki az alábbi szükségletkielégítési módokról beszél: van az önellátás, öngondoskodás, amit ez a javaslat sugall, hogy ezt kell erősíteni; van a reciprocitás mint olyan, ezek olyan kölcsönös viszonyok, hogy én segítek neked, te segítesz nekem, a szocializmus időszakában klasszikusan ilyen volt a kaláka rendszere, különböző állami és piaci ellátási hiányokat tudott pótolni, és közben nagyon jó emberi kapcsolatok születtek; ilyen a redisztribúció, az állam szerepe, és ilyen a piac.

Ha megfogalmazzuk, hogy mit jelent a szociálpolitika  s itt megint Ferge Zsuzsához jutunk vissza , az tulajdonképpen egy történelmileg kialakult intézményrendszer, ami a piacon nem kielégíthető szükségletek körét fedi le állami eszközökkel. Ez azért nagyon fontos, mert mik azok a szükségletek, amik a piacon nem elégíthetők ki. Ezek azért nem elégíthetők ki, mert nincs rájuk piaci megoldás, vagy azért, mert lehet, hogy van rájuk piaci megoldás, csak ez bizonyos személyek, családok, egyének, közösségek számára elérhetetlen, mert drága.

A helyzet az, hogy ebből az egész megfogalmazásból és az egész kiindulásomból következik  ezt próbáltam levezetni , hogy az egész kérdéskör az állam és az állampolgár közötti viszonyt érinti. Ez az egész felelősségi kérdés az állam és az állampolgár közötti viszonyt érinti. Azt gondolom, lehet arról érvelni, hogy itt az egyénnek vane nagyobb felelőssége, a közösségnek vane nagyobb felelőssége, lehet azzal érvelni, hogy az államnak kisebb felelőssége van, mert látunk liberális, konzervatív, szociáldemokrata rendszereket, amelyek különböző szintekre helyezik a hangsúlyt. Én azt szeretném ebben a felszólalásban hangsúlyozni, hogy ez annyira, de annyira mélyreható kérdés. Ennek a változtatása, fejlesztése, akár pozitív, akár negatív irányba való visszafejlesztése annyira mélyreható kérdés, hogy ezt tényleg nem lehet egy salátatörvényben szabályozni, kifejezni. Erről nemhogy nemzeti konzultációt kéne tartani  a reggeli órákban még így fogalmaztam , hanem egyenesen népszavazást. Tehát ez egy új alkotmányozást jelent tulajdonképpen. Lehet, hogy egy új alkotmányozási folyamatot kéne erről meghirdetni, de lehet, hogy egy nemzetgyűlést összehívni. Azért fogalmazok így, mert egy nagyon-nagyon-nagyon komoly dologról van szó, amit nem lehet nemhogy törvényekkel, pláne salátatörvényekkel ide-oda csúsztatni.

Még egy dologra hivatkoznék, ha már Polányi Károly az eszembe jutott. Érvelek a munkaerőpiaccal. A Fidesz társadalompolitikája tulajdonképpen megáll ott, hogy adunk munkát. Ha munka van, akkor minden van, munkaalapú társadalom. De hogy ennek a munkának milyen a minősége, milyen a jövedelmezősége, azt tegyük zárójelbe. Igen ám, csak ha állam és állampolgár közötti viszonyról beszélünk, arról beszélünk, hogy egy társadalom milyen igényeket és szükségleteket elégít ki, akkor ennél azért van egy bővebb rendszer is. Polányi Károly megfogalmazásában az önök társadalomképe egy formális gazdasági kép. Formális viszonyokról van szó, jövedelem, profit, tőke, munkaerőpiaci helyzet, valahol helyezkedjek el a munkaerőpiacon, legyen jövedelmem, akkor integrálva vagyok a munkaerőpiacba.

De mi olyan integrációról beszélünk, hogy mi az egész társadalomba, a társadalmi rendszerünkbe akarunk integrálva lenni  most csúnyán fejeztem ki magam , és ez már a szubsztantív gazdasági-társadalmi rendszernek a lényege Polányi Károly megfogalmazásában. A szubsztantív rendszer azt jelenti, hogy olyan igényeket és szükségleteket akarunk kielégíteni, amik messze túlmutatnak a munkaerőpiaci igényeken, mert az emberek általánosabb vagy szélesebb szükségleteire kíván reagálni, ami túlmutat a munkaerőpiacon és túlmutat jövedelmi kérdéseken.

S máris Polányi Károlytól egy klasszikus zöldgondolathoz érkeztünk el: a jólét és a jóllét különbségéhez. Mert a jóllét nem csupán jövedelmi, gazdasági, vagyoni viszonyokat jelent, hanem sokkal szélesebb körben vannak eszközök, intézkedések, hatások, társadalmi helyzetek, amik az én jóllétemet meghatározzák, és ez a gondoskodás többek között. De ilyen a kreativitás, ilyen a jó, az élhető környezet. De a gondoskodás, a gondoskodva levés, a biztonságban levés mindenképpen alapvető meghatározója a jóllétemnek, márpedig ha így van, akkor ezt a jóllétet és ennek a gondoskodási, társadalmi védettség részét minden eszközzel, állításom szerint minden eszközzel segíteni kell. Nem szabad az állam szerepét ebben visszaszorítani, hanem igenis minden szereplőnek részt kell ebben venni. Az államot nemhogy visszafejleszteni, hanem pontosan növelni kéne, hogy mindenki jóllétét tudjuk szolgálni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)