CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy Fónagy államtitkár szavaira reagáljak első mondataimmal, mert nagyon nehéz elmondani azt a tiszteletet, amit érzek, az iránt, amit államtitkár úr a családjával kapcsolatos gondoskodással tesz, és amit arról elmondott. Én ezt a végletekig, a végletekig tisztelem, államtitkár úr.
És a helyzet az, hogy ugyanakkor és Isten látja lelkem, nem rosszindulatból mondom, amit mondok nézzük meg, hogy egy képviselői, államtitkári tiszteletdíjból könnyebbe megvalósítani az otthongondoskodást a szeretteinkről, akik hozzánk nőnek, mint ha sziámi ikrek lennénk, vagy képzeljük el ugyanezt a helyzetet és hangsúlyozom, nem gúnyolódom, félre ne értse , gondoljuk el ugyanezt az élethelyzetet egy pedagógusfizetésből.
(20.00)
Azt gondolom, mindenki számára egyértelművé kell hogy váljék, hogy igenis nem mindegy, hogy egyébként az otthonápolást, egy átvállalt feladatot milyen mértékben és hogyan fizeti meg a magyar állam. És én azt gondolom, hogy erre van forrás, és nemcsak azért, mert Ungár képviselőtársam az előbb elmondta, hogy nem egészen 50 milliárd forint volna szükséges ahhoz, hogy a minimálbért megkapják, de pontosan látjuk, hogy ott vannak a források a költségvetésben, a gazdaságpolitikában, és azt gondolom, hogyha forrásokról kezdünk el beszélni, akkor igen, fel kell hozni olyan, szerintem szükségtelen, mások szerint felháborító pénzkiadásokat, mint például mobiltelefon-társaság megvételét. Elszórunk rá 350 milliárd forintot, miközben nincs 50 milliárd forintunk az otthonápolók számára. Elszórunk rá 350 milliárd forintot, miközben a szociális szférában dolgozók nem kapták meg az egyszeri 500 ezer forintot, és legyünk őszinték, ebben a Házban nagyon sokszor és nagyon helyesen hangzott el, hogy végletekig milyen hálásak vagyunk a szociális dolgozóknak, hogy a járvány alatt kitartottak és elvégezték a munkájukat, de ebből nem lehet kenyeret venni, ahogy annak idején az édesapám mondta.
De hogyha azt gondoljuk, hogy a Vodafone felvásárlása vagy részben való felvásárlása csak egy egyszeri tétel, és az összehasonlítás gazdaságilag nem állja meg a helyét, akkor szeretném elmondani, államtitkár úr, hogy máshol is van forrás, és ez megint adótörvény és gazdaságpolitika kérdése. Sokszor vitatkoztunk arról, hogy a hazai multinacionális cégek, tehát a nagy nyereséghányaddal bíró cégek milyen mértékben vesznek részt a közteherviselésben. Én akkor bemutattam azt, hogy Magyarország három legnagyobb vállalata, a MOL, az Audi Zrt. és a Richter Gedeon hány százalékot fizet be a költségvetésbe nyereségadón keresztül.
Államtitkár úr, az a nagyon csúnya igazság ebben a kérdésben, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a társaságinyereségadó-kulcs, és ehhez a 9 százalékhoz képest gyakorlatilag 1 százalék alatti, 1 százalék körüli, de átlagban, és akkor már nem csak erről a három szereplőről beszélek, a multinacionális, nagy nyereséggel dolgozó cégek átlagos nyereségadó-fizetési aránya 3,5-4 százalék között van. És azt gondolom, hogy ezt próbáljuk meg számonkérni a mindenkori kormányon illetve mindenkor kormányon vannak azóta, amióta én politizálok , tehát önökön azt próbáljuk számonkérni (Derültség. Nacsa Lőrinc: Abba ne hagyja! Rétvári Bence: Folytasd!), és próbálok nem támadó hangvételben fogalmazni, hogy önök miért a multinacionális tőkét hozzák nyerő helyzetbe. És most az, hogy én mennyire értek egyet a 9 százalékos nyereségadó-mértékkel, az most egy másik kérdés, mert rólam valószínűleg mindenki tudja, hogy nem értek vele egyet.
De a helyzet mégiscsak az, hogy a multinacionális cégek nyereségadó-fizetése kevesebb mint a fele a társasági nyereségadó mértékének, és én azt gondolom, hogy ez nincs rendben. És azt is gondolom ugyanakkor, hogy ezek olyan, évről évre be nem folyó jövedelmek az államháztartás szempontjából, amit lehetne arra fordítani, hogy a szociális dolgozókat, az otthonápolókat vagy adott esetben a pedagógusokat megfizessük.
De egy közbevetésem hadd legyen: államtitkár úr az egyén felelősségéről beszélt, és én azt gondolom, hogy ebben államtitkár úrnak igaza van. Csak ne felejtsük el, hogy ha egyéni felelősségről beszélünk, akkor beszélünk egyéni versenyképességről, és az egyéni versenyképesség feltétele a magas színvonalú oktatás. A magas színvonalú oktatás feltétele, hogy megbecsült, megfizetett és jó infrastrukturális körülmények között dolgozó pedagógusaink legyenek. Na, a magyar oktatási rendszerből ez a három pont hiányzik! Nem utolsósorban azt gondolom, hogyha mi valóban azt gondoljuk, amit egyébként sugall ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, hogy az egyén felelőssége mindenekfeletti, akkor a szükséges készségeket, a szükséges tudást meg kell tanítani a következő generációknak, de ez jelen pillanatban nem történik meg és igen, most jön az a vita, amit hetek óta folytatok Rétvári államtitkár úrral , merthogy jelen pillanatban nincsenek, csak ígéretek. És én értem azt, hogy jövőre be van ígérve a 10 meg a 20, vagy a 20,8 százalékos fizetésemelés, de a helyzet az, hogy ez reálbérben nulla forintot vagy mínuszt jelent.
És mégiscsak az van, hogyha a pedagógusbéreknél a vetítési alapot a 2014-es minimálbér helyett a mindenkori bérminimumhoz, tehát a szakmunkás-bérminimumhoz kötnénk, akkor jelen pillanatban ezt a költséget tökéletesen tudná fedezni, hogyha a társasági nyereségadó 9 százalékos hányada teljes egészében befolyna a költségvetésbe. (Nacsa Lőrinc: Az a jövő héten van…) És én azt gondolom, hogy ugyanez a helyzet az oktatással, a szociális szférával, és önök mondhatják azt, képviselőtársaim, hogy majd a jövő héten, de azért a valóság mégiscsak az, hogy ami előttünk fekszik törvényjavaslat, abban egy olyan kötelezvényt tesznek az emberek számára a szociális feladataik révén, ahol elfelejtették mögé tenni a szükséges és elvárható oktatást, a szükséges és elvárható finanszírozást. És ennek a finanszírozásnak a forrása egyébként rendelkezésre áll a mindenkori költségvetésben; az ideiben is ott volt, a tavalyiban is ott volt, és a jövő éviben is ott van. Ezt akarni kéne, ez egyszerűen csak politikai döntés kérdése.
Beszélt államtitkár úr áfacsökkentésről meg ársapkáról. Egyszerűen nem bírom magamban tartani azt, hogy valóban nem szavaztuk meg azokat a láthatóan ágazati lobbiérdekből, pontszerűen benyújtott áfacsökkentési javaslatokat. Ugye, ennek a lobbiérdeknek lett az eredménye az, hogy első körben a félsertésnek 5 százalék volt az áfája, de magának a sertéscombnak, amikor továbbdarabolta a hentes, akkor már 27. Aztán persze egységesítették ezt az áfakulcsot, de a helyzet mégiscsak az, hogy ha megnézzük egy átlagos magyar ember bevásárlókosarát, akkor az alapvető élelmiszerek azok nagyon nagy mértékben, sokkal nagyobb mértékben vannak benne jelen, mint azt bármelyik KSH-statisztika kimutatja.
Én azt gondolom, hogy ennek rendkívül egyszerű az ellenőrzési protokollja: menjenek el vásárolni, és amikor kijönnek az áruházból, egy pillanatra álljanak meg a kasszák mögött, és nézzék meg, hogy mit vásárolnak az emberek. Látni fogják, hogy kenyeret szeretnének venni, aminek egy év alatt 60 százalékkal ment föl az ára. És igen, az is egy gazdaságpolitikai kérdés, hogy milyen árucsoportokat milyen áfakörbe sorolunk. És igenis, ezt vagy egységesen, és akkor van hatása, vagy külön-külön pontszerűen tesszük, és akkor a lobbiérdekek kiszolgálását célozza, mert mégiscsak úgy van, hogy nem véletlen az, hogy a Braille-tábla meg a Braille-írógép, a gyengénlátók vagy látássérültek írását és olvasását segítő eszközök a kedvezményes, 5 százalékos kulcsban vannak.
(20.10)
Tehát az adótörvényekben meg lehet jeleníteni ezeket a szempontokat, csak akarni kell. Azt gondolom, hogy igenis, ennek az Országgyűlésnek az a felelőssége, hogy az alapvető élelmiszerek esetében, amelyek mindenki asztalán ott kell hogy legyenek a felső tízezertől a legrászorulóbb családig, ne akarjon 27 meg 18 százalékot pluszban még rápakolni az állam, mert pluszbevételt remél tőle.
Nem véletlen van az, hogy az áfa mértéke, amikor tárgyaltuk a jövő évi költségvetést, 7000 milliárd forint fölötti eredményt mutatott. Nem véletlen volt a növekmény olyan hihetetlenül magas. Ez mind-mind az inflációból eredő többletbevétele az államnak. Ebből kellene gyakorlatilag a szociális szférára, a pedagógusok számára visszacsöppenteni egy-egy darabot.
Van még bő két percem, ezért Nacsa Lőrincet szeretném megkérdezni, hogy tényleg meg akarja kérdőjelezni, ahogy ezt megtette az előző hozzászólásában, hogy a víziközművek ügye nem pártpolitikai kérdés. Tényleg azt gondolja (Nacsa Lőrinc: Nem erről beszéltem!), hogy erről… De, erről beszélt, képviselő úr, hallgassa vissza vagy nézze meg a jegyzőkönyvet! Keresztes László képviselőtársam arról és csak arról beszélt… Úgy fogalmazott Nacsa képviselő úr, nem kicsit csúsztatva, hogy képviselőtársam szerint erről nem kell… (Nacsa Lőrinc: Nem lehet vita tárgya!) Nem lehet vita tárgya. Hát, szerintem az, hogy az emberekhez eljute az ivóvíz, az valóban nem lehet vita tárgya. Szeretném megerősíteni ezt az állítását képviselőtársamnak, Nacsa képviselőtársamnak pedig a figyelmébe ajánlani, hogy nekünk felelősségünk van abban, hogy milyen jóllétet, milyen életszínvonalat és körülményeket biztosítunk honfitársainknak.
Azt gondolom, hogy a víziközművek állapota, az ivóvízelérés minősége és mértéke, az igenis minden vitán felül kell hogy álljon, arról nem lehet vitatkozni, hogy lehete olyan terület ma Magyarországon, ahol nincs vagy adott esetben hosszú távon nem lesz ivóvízellátás. Köszönöm szépen.