BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én a mai vitát nagy örömmel hallgatom. Kezdő képviselőként azt gondolom, hogy így lehet a legtöbbet tanulni, hogy végre részt veszek egy valódi parlamenti ülésen. Örülök minden személyes történetnek, örülök a vizsgamunkáknak, mert amik ma itt elhangzanak, azok mind előrébb viszik az ügyet.

Szeretném elmondani, mi az én problémám azzal, hogy az én értelmezésem és a mi értelmezésünk szerint az állam kivonul a szociális gondoskodásból és magára hagyja az embereket. Én vidéki vagyok, Nógrád megyei, Északkelet-Magyarország az én területem, ott élek. Mi a stadionok országa vagyunk, nagyon sok stadion épült az országban, s van, aki ennek örül és van, aki nem. Én felhoznék itt egy kérdést, azt, hogy Nógrádban nem épült stadion. Mi vagyunk a legkisebb és legszegényebb megye, s mi még ezt a támogatást sem kaptuk meg. Így magára maradt a megye is. Nem azt mondom, hogy kérek egy stadiont Nógrádnak, ez nem így van.

Nagyon sok szó esik itt arról, hogy mennyi változás történt 2010-hez képest. Történt, ezt én is elismerem, vannak jó dolgok. Azt is elismerem, hogy mióta a parlamentben vagyok, volt olyan, amikor tényleg meghallgattak, és vannak olyan ügyek, amelyekben, úgy gondolom, hogy tudunk közösen együttműködni. Viszont szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ez az ötlet nem gerjeszt bizalmat. Próbáltam megérteni, hogy miről van szó. Volt, hogy megköszönték ellenzéki képviselőtársamnak, hogy mindenkori kormánynak nevezte a Fidesz-kormányt. Sajnos, az a helyzet ezzel, ahogy a miniszterelnök úr mondta, hogy még nagyon sokáig szeretne hatalmon maradni. Ezt majd eldöntik a választók.

Viszont innen lehet levonni bizonyos konzekvenciákat arról, ahogy ez a kormány gondolkodik. Nagyon jól látja azt, hogy nemcsak egy gazdasági, hanem egy szociális válság is kialakulóban van, és ha hosszú távra tervez, akkor tisztában van azzal, hogy pár éven vagy egy évtizeden belül milyen költségekkel fog ez járni, és mennyi ember fog olyan helyzetbe kerülni, hogy az államnak gondoskodnia kell róla.

(21.20)

Már ma is nagyon jól látható az, hogy mennyi ember nem tudja kifizetni a gyógyszerét, mennyi ember nem tudja kifizetni a lakhatását, a fűtését és hogy mennyit segítenek a családok. Amennyit bírnak. De viszont ebben az agyonterhelt környezetben, amikor ma Magyarországon behajtási törvény által mennyi embernek vonják mindazokat a jövedelmeket, amelyeket a magyar állam egy szintre felemelt, vagy ez a kormány így megemelte a bevételüket, de viszont emellett azt is látni kell, hogy milyen helyzetnek tette ki őket, és milyen levonásokat és milyen embereket szabadított rájuk, és mennyire hagyja, hogy a jövedelmüket végrehajtók rabolják. És ebből viszont, oké, hogy papíron ennyi meg annyi a jövedelmük, de mi marad?

A másik, ami számomra nagyon fontos, és szeretném, ha erről is egy kicsit beszélnénk, az az, hogy nagyon sok az állam által vezetett, megrendelt, kivitelezett, finanszírozott építkezés. És itt egy kicsit szeretnék beszélni a magyarországi roma közösségről is, mert annak nagyon-nagyon sok tagja dolgozik építkezéseken, és dolgoztak amúgy 2010 előtt is, nem csak 2010 után, tehát azért ez a közösség az ország építésében nagyon-nagyon nagy szerepet vállalt. Az a helyzet, hogy azt mondhatjuk az építkezésen való munkaviszonyokról, hogy az inkább szürke, mint fehér, és ezt nagyon jól tudjuk. És azt is elmondhatjuk, hogy ezek az emberek, akik ott egy évet dolgoznak, megterhelésben az többet jelent, egy év az ilyen két-három évnek is megfelel, tehát azért ott térdelni és dolgozni nagy melegben, nagy hidegben igencsak igénybe veszi a szervezetet. Ennek a következménye az, hogy az nagyon jól látható és statisztikailag is igazolható, hogy a roma közösséget sokkal hamarabb érik el a betegségek, sokkal hamarabb és sokkal nagyobb a halálozási arány úgymond a nyugdíjkor elérése előtt.

Van még itt egy olyan, hogy beszélhetünk a közmunkaprogramról is. Az elmúlt tíz évben nagyon sok ember volt közmunkán. Igen, én voltam az, aki felszólaltam a parlamentben, és kértem a kormányt, hogy tartsa fent továbbra is a közmunkaprogramot, látva azt, hogy vidéken sajnos nem születtek meg, főleg Északkelet-Magyarországon, azok a beruházások, amelyek garantálhatták volna azt, hogy ne közmunkaprogramban kelljen több embernek is eltöltenie akár egy évtizedet is.

De láthatjuk a statisztikákból, hogy megfordult a közmunkaprogramban, 60 százalék környékén van a hölgyek aránya vagy még magasabb. Ez annak is betudható, hogy a vidéki emberek, a férfiak az ország másik felén dolgoznak, építkezéseken vagy multi cégeknél, mert sajnos Északkelet-Magyarországon nem telepítenek gyárakat, vagy külföldön dolgoznak a férfiak, emiatt például Nógrád megyéből máshová kell járni dolgozni. És otthon maradnak a hölgyek, akiknek viszont el kell látnia a családot.

Tehát eljutottunk egy bizonyos korosztályig, és én azt gondolom, és ez lehet, hogy elismerés önök felé, hogy ez a kormány okos, önök okosak, nagyon jók, tényleg, le a kalappal önök előtt. De viszont én mindig azt is el szoktam mondani, hogy én nagyon örülnék, ha ezt a tudást teljes mértékben a magyar emberek javára fordítanák, mert én azt gondolom, hogy itt igenis lett számolva, és tisztában vannak azzal, hogy mennyi ember fog, tehát akár akik a közmunkaprogramon voltak, nekik milyen jövedelmük lesz majd, milyen nyugdíjuk lesz, ha egyáltalán lesz.

Tehát mi marad? Az állam kivonul, nem gondoskodik, azt mondja, hogy majd a gyerekek gondoskodnak. Igen ám, csak itt megint bejön az a helyzet, hogy a gyerekek vagy az ország másik részén laknak, vagy éppen ott dolgoznak Északkelet-Magyarországon minimálbérért, hát, abból túl sokat azért nem lehet félretenni. Én értékelem a falusi CSOK-ot vagy a CSOK-ot, vagy a Fészekrakót vagy nem tudom, hogyan hívjuk, amiből lakásokat lehet venni. Van, akinek ez jó, de a nagy többségének ez egy röghöz kötés, csak azért, hogy legyen fedél a feje felett, és mondjuk, megveszi egy olyan részén az országnak, ahol nincs munka, de onnan megint csak eljár máshová dolgozni  van ennek jó oldala és van ennek rossz oldala is..

Én a mai nap azt láttam, és ezt vállalom is, hogy ez ki van számolva. Igenis, ki van számolva az, hogy rövid idő alatt vagy akár egy évtizeden belül hány embert fog érinteni az, hogy lesze nyugdíja, nem lesz nyugdíja, tude magáról gondoskodni, nem tud magáról gondoskodni, és az állam ezt a felelősséget nem szeretné magára venni. Én nagyon örülnék, ha kivennék a salátából ezt a javaslatot, és igenis maradna az állam első számú biztonsága a magyar embereknek. Én ennek örülnék a legjobban. Így sem működik tökéletesen a rendszer, de akkor legalább működne, mert így, hogy a sor végére van téve az állam, én még annyi biztonságot, annyi garanciát sem látok.

De a mai nap beszélhetnénk még mindazokról a kisnyugdíjasokról, rokkantnyugdíjasokról, akik úgy érzik, hogy velük senki nem foglalkozik, velük senki nem törődik. És én tényleg nagyon örülnék, ha olyan anyagi bázist tudna a következő generáció felépíteni, amelynek tényleg az alapja lenne az, hogy a szülőkről való gondoskodás ebbe beleférne. Én örülnék ennek a legjobban, ha ez így lenne, de én nem látom ezt a jövőképet még ma Magyarországon, én nem látom még azt, hogy a következő generáció el tud érni egy olyan szintet, hogy nemcsak önmagáról, mert már az is egy nagy dolog, ha eléri azt a szintet, hogy önmagáról tud gondoskodni, de hogy azt a szintet eléri, hogy szülőről tud gondoskodni. Ezt én még nem igazán látom.

De itt vannak a szervezetek, itt vannak az egyházi szervezetek, nem nagyon ismerem az ő helyzetüket, azt látom, hogy a szerepük benne van, de azt azért nem tudom elképzelni, hogy mindenkiről ők gondoskodnak, akár civil, akár egyházi szervezetek. Valamennyit most is levesznek az állam válláról, valamennyit most is levesznek a családok válláról, de hogy ez az ő feladatuk lenne, ezt nem gondolnám.

Szabó Szabolcs képviselőtársam jól fogalmazta meg, hogy azért fizetünk. Mindannyian fizetünk tb-t, mindannyiunktól vonják az adót, és azt gondolom, hogy azért fizetünk valamit, mert ezért a pénzért jár valami, különben minek fizetünk. Tehát valahol tényleg el kellene dönteni, mert egy kicsit azt is érzem, hogy nagyon afelé mennek, hogy szeretnék megszüntetni ezt a tb-rendszert, ezt az állami gondoskodást, lehet, hogy nem rövid távon, de hosszú távon efelé mennének, de akkor csökkenteni kellene a járulékot, a terheket is, akkor nagyobb lehetőségeket is kellene biztosítani, tehát többféleképpen lehet gondolkozni. Én még nem látom azt, hogy ebben az opcióban hol van garantálva a biztonsága az állampolgároknak. Én azt látom, hogy ez a törvény megint kétségeket szül, ez a törvény nincs megmagyarázva, és nem látom a garanciát arra, hogy a magyar embereknek ettől jobb lesz, vagy ettől biztonságban lesznek. Én ezt nagyon hiányolom. Úgyhogy én nagyon örülök a pró és a kontra válaszoknak is, a beszélgetéseknek, nagyon sok mindent megtudtam mindenkiről, megtudtam a hátterekről.

És még egyszer: én nagyon örülök, hogy azt mondták, hogy majd nem lesz gyurcsányozás, de ezt úgy lehetne, ha igazából, főleg nekem is…  én még fiatal vagyok ahhoz, hogy végig azt hallgassam, ezt már egyszer elmondtam, hogy mi volt 2010-ben, meg mit szavaztak meg az előttem lévők meg mit nem. Szóval, nem, köszönöm szépen, nincs hozzá közöm, nincs benne felelősségem, és nem is kívánom ezt magamra venni. Még a saját képviselőtársaim döntéseit sem kívánom magamra venni vagy úgymond a pártomét, hogy mire szavaztak az előző ciklusban, én nem voltam ott. Én azt kívánom magamra venni, hogy ebben a ciklusban mi történik.

Én a szűzbeszédben is elmondtam, hogy felajánlom minden olyan ügyben az együttműködésemet, amelyben a jó célért közösen tudunk dolgozni. Én az egyik olyan képviselő vagyok, aki nem az ellenségeskedést keresem, hanem az együttműködést, szerintem ezt már többször is bebizonyítottam. Én most is ezt keresem, az együttműködést. Elmondtam az aggodalmaimat, szerintem ma ezért vagyunk itt. Meg igazából szerettem volna kihasználni azt, hogy beszélhetek 15 percet (Derültség.), hogy sikerüle nekem is; 10 fölött vagyok. Én szerettem volna elmondani a gondolatokat, és tényleg megemlíteni a megyémet, megemlíteni a roma közösséget, megemlíteni Északkelet-Magyarországot, mert ők ugyanúgy ennek az országnak a részei; és azt gondolom, hogy az én feladatom az ő érdekeiket képviselni, az ő hangjuk lenni a parlamentben, és abból vannak viszont visszajelzéseim ténylegesen, ezért az emberek aggódnak.

Úgyhogy, kedves képviselőtársak, kedves államtitkár úr, tényleg fejtsék már ki ezt bővebben, hogy mit jelent. Kérem önöket, mondják már el olyan érthetően, olyan részletesen, hogy mi, vidékiek is megértsük.

(21.30)

Mert egyelőre nem értjük, nem látjuk, hogy mire megy ki a játék. Jó érzéseink nincsenek, és ezért elnézést kérek, de a bizalom olyan, hogy vagy van, vagy nincs. Ez most egyelőre ebben az ügyben egyáltalán nincs. Amúgy az önök kormánya felé is kétséges a bizalom. Én próbálom felépíteni az együttműködést. Én azt mondom, hogy minden kapcsolat olyan, amilyenné tesszük. Én jobban örülnék, hogyha ellenzéki kormány lenne, de nem az van, vagyis akkor mi lennénk kormányon, akkor nem ellenzék lennénk.

A lényeg a lényeg, köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és kérem önöket még egyszer, fejtsék ki olyan érthetően, hogy mi is megértsük, hogy miről van szó, és akkor végre lezárhatjuk ezt az ügyet. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)