TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért mindenesetre én is becsülöm Rétvári államtitkár urat, hogy itt tölti velünk az egész napját, az estéjét és az éjszakáját. És ahogy hallgatom a felszólalásait, azt is elhiszem, hogy azok, akik nem kellően felkészültek, nemhogy elhiszik, amit mond, de még lelkesednek is azokért az eredményekért, amiket itt elsorol. (Rétvári Bence: Most fejezd be!  Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.  Az elnök csenget.)

De sokkal fontosabb annál, amit elmond, az, amit nem mond el. Tehát arra érdemes figyelni, hogy Rétvári államtitkár úr miről nem beszél, milyen felvetéseinkre nem válaszol, milyen kérdésekre nem reagál semmilyen módon, illetve melyek azok a témakörök, ahol viszonylag átlátszó, talán a laikus számára is könnyen átlátható, mondjuk úgy, csúsztatásokkal operál.

Az utolsó kérdésem, amit nem először tettem fel több formulázásban, és ami a dolog leglényegét érinti, jelesül, hogy eltörlike a 13. §-t ebből a salátatörvényből, arra nem adott egyértelmű választ. Még egy közös módosító indítványt is felvetettem, de láthatólag nem fűlik hozzá államtitkár úr foga, miközben azt állítja, hogy ennek a néhány sornak, ami a szociális törvényünk 2. §-át írja át teljes mértékben, és forgatja ki eredeti értelméből vagy akár a józan ész talapzatáról is, hogy ennek semmilyen következménye nem lesz egyébként, és mégsem tudja azt mondani, hogy jó, akkor engedjük el, akkor ne legyen benne, ha ez ilyen aggályokat szül, ezt sokan megfogalmazták, hogy nemcsak általában nincs bizalom a kormánnyal szemben, de ebben a konkrét ügyben pedig különösen nem. Ha nincs vele szándékuk, akkor nyugodtan engedjék el, tényleg ezt szeretném kérni, de nem adott erre sem választ. És általában végiggondoltam, hogy mi mindenről nem beszélt, amiket pedig ellenzéki képviselők az őt érintő témakörökben felvetettek, és mi az, amiről pedig beszélt, csak egészen máshogy kontextualizálta, máshogy keretezte, más értelmezést adott nekik.

Ugye, amire rettentően büszkék, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, és nagyon örültek, amikor néhány mutató kapcsán az ellenzékiek is elismerték, hogy vannak ilyen tendenciák is, miközben a szegénység más mutatói pedig romlást mutatnak, de tegyük azt hozzá  és ez meglehetősen fontos , hogy ez nem az önök nagyszerűsége, nagylelkűsége, kiváló szakpolitikai munkássága eredményeként állt elő, hanem annak köszönhetően, hogy a világgazdaság egyébként már 2010-től, a magyar gazdaság az önök analfabéta gazdaságpolitikai kormányzásának köszönhetően csak 2012-13-tól, de utána sok éven keresztül  (Nacsa Lőrinc közbeszól.) igen, amit majdnem elintéztek önök (Az elnök csenget.), sok éven keresztül , egészen a járványig egy folyamatos növekedésben volt.

Egy ilyen konjunkturális időszakban a hét bő esztendőben az a felelőssége a kormánynak, hogy hogy tud élni azokkal a lehetőségekkel, a bővülő jövedelmeket hogyan osztja szét, hogyan osztja újra, és amikor minden gazdaság Európában növekedni tud, amikor minden országban bővül a fogyasztás, akkor Magyarország e tekintetben hogyan teljesít más hasonló helyzetben lévő, térségbeli, régióbeli országokhoz képest.

Azt láttuk, hogy Magyarország folyamatosan leszakadt a visegrádi országoktól, ami egy viszonylag jó mutatószám. Tehát amíg 2010-ben  nem mondva ezzel, hogy akkor tökéletes lett volna a gazdaságpolitika, sőt, de amíg 2010-ben  ennek az országcsoportnak az éllovasa voltunk, 2022-re a sereghajtóivá váltunk a legtöbb mutató tekintetében. És való igaz, hogy abszolút értelemben még ezzel együtt is javult a legtöbb társadalmi csoport helyzete, és valóban javult a foglalkoztatottság és még néhány fontos gazdasági-társadalmi mutató, de ez nem az önök érdeme. Épp ellenkezőleg! Hogyha tehetségesebbek lettek volna, hogyha jobb szakpolitikákat valósítanak meg, akkor sokkal nagyobb lehetett volna ez a javulás.

Nézzük a szegénységnek azokat az aspektusait, amik viszont biztos, hogy romlottak, egyrészt amiről Kanász-Nagy Máté képviselőtársam beszélt, a szegénység mélyülése egy olyan tény, ami jól mérhető, jól kimutatható, és amivel Rétvári államtitkár úr sem vitatkozott. Tehát a mélyülő szegénységről nagyon szívesen hallanánk államtitkár úrnak a korábbiakhoz hasonlóan meggyőző szavait és számait. És nagyon érdekes az is, amit például az idősotthonokkal, illetve az idősellátással kapcsolatban mond, illetve nem mond. Itt is azt hallhattuk, hogy a nappali intézményekben hogy bővültek a férőhelyek.

Érdekes módon a bentlakásos intézményekről nem szólt. És ráadásul ezt megint csak nem abszolút értelemben, hanem az igényekhez képest egy elöregedő, egy egyre inkább gondozási válságba sodródó társadalom igényeihez képest kell nézni. A legjobb mérőszám az, hogy milyen várólisták vannak arra, hogy valaki bejuthasson egy bentlakásos idősotthonba. Ezeket a számokat sokáig vagy régóta titkolják. Az azt megelőző időszakban pedig azt láttuk, hogy trendszerűen nő a várakozók száma, egyre nyúlnak ezek a várólisták. Tehát biztos, hogy az idősellátás, illetőleg a gondozási válság kezelése ezen a területen nem mutatott pozitív tendenciákat.

(22.00)

Aztán amiről megint csak kevesebbet beszél  és hogy is mondjam, talán itt képviselőtársunk is elismerte, hogy ezen a téren van tennivaló , a nem a gyermekükkel otthonápolóként otthon lenni kényszerülő, a háztartáson belül munkát végző, ezt az ápolási-gondozási munkát elvégző polgártársaink anyagi megbecsülése terén, addig néhány óvatlan elejtett szóval eljutottak oda, hogy elismerik, hogy itt méltatlanul, méltánytalanul alacsony társadalmi jövedelmet tudnak biztosítani ezeknek a sokkal többet érdemlő embereknek. Jó lenne hallani ezzel kapcsolatban is a sikerpropagandát, mert az azt jelentené, hogy ha nem is oldották meg ezt a válságot, ezt a problémát, de legalábbis közelebb kerülnek vagy kerültünk hozzá.

A következő, nagyon masszívan a megélhetési válságot, a lakhatási szegénységet, a létbizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot mérő indikátor, ha úgy tetszik, és önmagában is egy drámai mutatószám, a kihűléses halálesetek száma. Ezzel mi, párbeszédesek elég sokat foglalkoztunk az elmúlt években. Itt is az a helyzet, hogy annyira nem büszkék az eredményre, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségeiket sem teljesítik, tehát úgy kell kikérni vagy adott esetben akár kiperelni az adatokat. Egymásnak ellentmondó adatok jönnek a különböző állami szervektől, de például most sikerült a rendőrségből kipréselni a 2021-22-es télre, tehát az utolsó télre vonatkozó számokat. Tegyük hozzá, hogy két megyét még nem sikerült ebbe belevenni. Nem mintha felhívták volna erre a figyelmet, tehát ezt is az adatok böngészése során kellett észlelni. És még ezzel együtt is, hogy a 19-ből csak 17 megye adatait tudtuk összesíteni, 20 százalékos növekedés volt egyik évről a másikra a rendőrségi számokban, tehát amikor azt nézzük, hogy a kihűlés miatti halálesetek száma hogyan változik, akkor, attól tartok, hogy itt is egy nagyon csúnya, felfelé mutató tendenciával állunk szemben, ráadásul a rendőrségi adatközléseknél a KSH számai határozottan feljebb vannak, és egészen bizonyos, hogy a természet jelenségéből fakadóan van még egy látencia is.

Tehát évente több száz honfitársunk veszíti életét, és ezek az áldozatok pont azokból a társadalmi csoportokból kerülnek ki, amelyek egyébként is a legkitettebb, a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Nem csak és nem is nagyobb részben az utcán élő hajléktalan embertársainkról van itt szó; az ő számarányuk a kihűléses halálesetekben csak nagyjából az egynegyedet, egyharmadot teszi ki évről évre változóan. És ha azt nézzük, hogy hol történnek ezek a kihűléses halálesetek, összességében véve a közterületi esetek is kisebbségben vannak, tehát a többség magánterületen, házban, lakásban fagy halálra, szenved kihűléses halált, hogyha ez kevésbé drámai, ami azt jelenti, hogy nem tudta megfelelő módon felfűteni az otthonát, és nem volt olyan segítség elérhető közelségben és megfelelő minőségben, ami garantálta volna azt, hogy egyszerűen túlélje a telet.

Ez volt az eddigi úgymond békeidőkben, és ez volt egy gazdasági sikerszéria éveiben. És most, amikor energiaválság van, amikor rezsiválság van, amikor megélhetési válság van, és amikor a Párbeszéd benyújtja a kihűléses halálok megelőzéséről szóló javaslatcsomagját, akkor önök a megszokott cinizmussal ezt nemcsak hogy még tárgysorozatba se veszik, de el se jönnek arra a bizottsági ülésre, amin dönteni lehetne arról, hogy tárgysorozatba vegyék, de örülök, hogyha ezen a hozzáállásukon változtatnak, mert itt emberi tragédiák százairól van szó minden évben, és hogyha így folytatjuk, vagy így folytatják önök, akkor ez a szám megtöbbszöröződhet.

Konkrét esetekről van szó. Az egyik ismerősöm mesélte, Borsodban él, egy kistelepülésen, és észrevették, hogy a szomszédban Kati néni házának a kéménye már egy-két napja mintha nem füstölne. Átmentek, megnézték, hogy hogy van, tudnake valamit segíteni, és akkor már kihűlve és holtan találtak rá. És amikor kijöttek a hatósági emberek és elvégezték a vizsgálatokat, átnézték a házat, nem tudom, mi ilyenkor a procedúra, akkor találták meg azt a borítékot, amiben 300 ezer forint volt félretéve. Kati néni a saját temetésére tett félre pénzt, mert úgy látszik, ő már megfogadta az önök tanácsát, hogy a saját szociális biztonságáról neki kell gondoskodnia. Nem akart abban a szégyenben maradni, hogy a szegények temetését juttassák csak neki.

És az a büszkeség és az a kiszolgáltatottság, az a tisztes szegénység és ennek a kultúrája, ami meghatározza ezeknek a jellemzően idős, szegény, kiszolgáltatottságban élő, jellemzően kistelepülési nőknek az életét, szerintem az arra való érzékenység teljes mértékben hiányzik ebből a törvényjavaslatból, a szociális törvénynek az olyan értelemben való átírásából, ami nemhogy arról szólna, hogy hogyan lehet az ilyen tragédiákat, az ilyen haláleseteket megelőzni, hogyan lehet jobban odafordulni azok felé, akik nem tudnak magukról gondoskodni, de nem is olyan könnyű segíteni nekik feltétlenül, hanem épp ellenkezőleg: azt nézi, hogy hogyan rúghatja le magáról az állam ezt a felelősséget.

És amikor belegondolnak az ilyen esetekbe  és abban teljesen igaza van mindenkinek, aki ehhez ért, és elmondja, hogy ezek nem egymást kizáró és nem prioritásba rendezendő felelősségek, hanem ezek egymást kiegészítő és egymást megtámogató felelősségek , persze, ha közelebb van az önkormányzat, ha több rálátása van, hogy ha jobb eszközei vannak a segítségnyújtásra, akkor igen, biztos, hogy ők azok, akik elsőként ezt észlelni tudják, Tegyük hozzá, hogy a lakásfenntartási támogatás kivezetésre került, a települési támogatás, a pénzbeli segítségnyújtásra szánt keretek teljesen devalválódtak, és folyamatosan egy forráshiányos helyzetbe hajszolják bele az önkormányzatokat, közben meg törvényileg felelősséget telepítenek rájuk  ez így nyilvánvalóan nem fog működni.

Tehát azt szeretném kérni, hogy ha itt tényleg nem rossz szándék vezérli a kormányt, akkor ezt a koncepciót, ami állítólag tényleg csak ez az öt kis bekezdés, ez az öt kis mondat, tegye félre, fogalmazza meg úgy, hogy annak értelme legyen, hogy el tudják mondani, hogy mi az, amit valójában el szeretnének érni vele, mert ettől tényleg csak a szociális szektorban dolgozó és a felelősen gondolkodó állampolgárok hátán áll fel a szőr, de hogy ennek ezen túl milyen következménye lenne, az továbbra sem világos. Hogyan oldják meg például azokat a helyzeteket, amikor idős, elesett, beteg, alacsony jövedelmű kistelepülési asszonyok megfagynak a saját fűtetlen otthonukban? Erről beszéljenek, és hogy ahhoz hogyan segíthet hozzá a szociális törvény módosítása.

Hogyha ezt levezeti, és Rétvári államtitkár úr egyébként egy felkészült szakpolitikus, tehát hogyha éppen nem gyurcsányozásban éli ki magát, akkor egészen komoly szakmai teljesítményekre is képes lehet vagy lenne, úgyhogy kíváncsian várom akkor, hogyha ezt nem tudják megérvelni, és ha elismerik, hogy ez nem vezet eredményre az ilyen típusú válsághelyzetek megelőzésében és kezelésében, akkor mi lenne az a szociálpolitikai átalakítás, ami viszont hasznára válna ennek az országnak, hasznára válna ennek a társadalomnak, ennek a nemzetnek, és azon belül is elsősorban és leginkább a legkiszolgáltatottabb, leggyengébb, leginkább védendő, segítendő, támogatandó csoportoknak és egyéneknek. Köszönöm szépen.