CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én a késői időpontra fogom, de félreértett valamit még egy körülbelül két órával ezelőtt tett hozzászólásában, de elnézését kérem, most kaptam szót azóta. Ön azt vetette a szememre, hogy mást mondok a társasági adó kapcsán, mint Szabó Szabolcs képviselőtársam. (Rétvári Bence: Igen.) Azt szeretném leszögezni, hogy mi két különböző pártban ülünk (Nacsa Lőrinc: Voltatok egyben is!), és ugyanakkor szerintem a lényegi különbség, és ezt Nacsa képviselő úrnak is mondom, akinek hálás vagyok a kiemelt érdeklődéséért, tehát míg én a multinacionális, nagy nyereséget felmutató cégekről beszéltem, addig Szabó Szabolcs képviselőtársam pedig kifejezetten a kis- és középvállalkozásokról beszélt, és azt gondolom, hogy a kettő nem ugyanaz.
És ha már itt tartunk, akkor tudjae képviselő úr, hogy melyik magyar cég a legnagyobb nyertese a szankcióknak. Szabad a gazda! A MOL. A MOL ezermilliárdos nagyságrendben zsebel be extraprofitot. És amikor ön azt mondta, hogy az önök multiellenes harca abban nyilvánul meg, hogy a különadókkal sújtják ezeket a cégeket, akkor szeretném megjegyezni, hogy nem a MOL-t sújtották különadóval (Nacsa Lőrinc: Extraprofitadó!), aminél egyébként extraprofit jelentkezik, hanem én már nem is tudom, melyik légitársaságot, ami meg veszteséges volt. És én nem akarom védeni a légitársaságokat, félre ne értsen engem képviselő úr… (Nacsa Lőrinc: MOL extraprofitadó! Rétvári Bence: A MOL is fizet! Közbeszólás a Fidesz soraiból: A MOL fizet, mint a katonatiszt! Rétvári Bence: Plusz a benzinársapkát is benyeli.) Úgyhogy én azt gondolom, hogy a különadó, ami nem veszi figyelembe egyébként, hogy nyereség vagy veszteség, hanem azt fizetni kell, ha kell, ha nem, bármilyen körülmények között, azt gondolom, hogy annak vannak bizonyos következményei a gazdaságban.
Ugyanez a helyzet az ársapkákkal kapcsolatban is. Lehet, hogy a csirkemellet ők nem adhatják drágábban, de az elvesztett nyereséghányadot az összes többi terméken keresztül egyébként be fogják hajtani a társadalmon. De ezt csak ilyen margóra szánt megjegyzésként mondtam el.
Nacsa képviselőtársam hosszasan elmélkedett felelősség, jogok és kötelezettségek háromszögében, és alapvetően még egyet is tudok képviselőtársammal érteni, mert igenis figyelembe kell venni jogokat és kötelességeket egyaránt. Az egyik nem létezhet a másik nélkül, és én nagyon örülök, mert ez olyan közös pont, ahonnan el lehet rugaszkodni. (Rétvári Bence: Igen, ez jó.) És amikor eljutunk ide, akkor azt gondolom, hogy egyből fel kell tenni a kérdést, hogy az államnak kötelességee, hogy első helyen szálljon be a szegénység elleni küzdelembe, hogy első helyen legyen megnevezve sorrendet is keletkeztetve a szociális ellátások finanszírozásában. És én azt gondolom, hogy igen. Szerintem az egy életszerűtlen és igazságtalan rendszer, ahol az államot megelőzi az egyén, a civil szervezet vagy egyház, megelőzi mindenki, és a végén majd, ha nagyon nem tud senki segíteni, akkor majd beszállok. Én azt gondolom, hogy az állami felelősségvállalás egy kiemelt feladata, ezen keresztül felelőssége az államnak.
Értem én azt a hosszú gondolatsort, amit Nacsa képviselőtársam a statisztikával bűvészkedve megpróbált nekünk előadni. Én megmondom őszintén, hogy a statisztikáknak én korlátozottan vagyok a híve. Nézzen rám képviselőtársam, ennek van jelentősége, nincs benne semmi rossz. (Nacsa Lőrinc: Tudom, haj.) Így van, így van! A mi családunkban átlagosan vállig érő haja van a családnak. És ha megnézik, kopasz vagyok, mint a tök. Ugyanez a helyzet az önök átlagszámítási módszerével, mert nem mindegy az, hogy kiket számítanak bele, hogyan számítanak bele. Nem is tudom, melyik nagy politikus mondta azt, hogy azt a statisztikát hiszi el, amit ő hamisított. (Nacsa Lőrinc: Churchill.) Én azt gondolom, hogy a statisztikák kapcsán az a gyakorlati tapasztalat, hogy játék a számokkal. Én azt gondolom, főleg egy olyan esetben, amiről ez a törvény szól, szociális ellátás esetei, az egyénnek és nem általában az embereknek, az egyénre szabottan kell nekünk megoldást találni, és biztos vagyok benne, hogy egy egyénre szabott megoldást csak úgy lehet hatékonyan elvégezni, ha az állam az első helyen mondja azt, hogy ilyen és ilyen segítséget nyújtok, ilyen és ilyen segítő kezet nyújtok neked.
Ha már statisztika, akkor ezzel kapcsolatban talán államtitkár úr mondta azt, hogy ígérni mindenki tud. Az a baj, hogy ez az „ígérni mindenki tud” markáns része a Fidesz politikájának. És hogy ezt igazoljam is, akkor a kedvenc közös témánkat, a pedagógusbér-emelést hoznám. Jelen pillanatban a helyzet mégiscsak az, hogy a pedagógusok mindenki által elismert, önök által is elismert módon rendkívül és méltatlanul alulfizetettek. Mindenki pontosan tudja, hogy az a 2014-es minimálbérhez kötött vetítési alap, amiből egyébként a pedagógusbéreket számítják, az igazságtalan, és rendkívül sokat veszített az értékéből.
(23.30)
Hiszen ha belegondolunk a ’14 óta eltelt nyolc év kumulált inflációjába, akkor nagyjából azt fogjuk látni, hogy az akkori bérrendezés ma azt jelenti, hogy annak a bérnek az értéke körülbelül a felét jelenti, mint amit a bevezetéskor jelentett.
Nekem meggyőződésem, hogy ha már ígérgetés, önöknek nem ígérgetni kell vagy kellett volna, hanem egy nagyon gyors és határozott döntést hozni ígéretek helyett, és nem január 1-jétől és nyolc lépcsőben, és majd 2027-re, hanem azt kellett volna mondaniuk, hogy ha nem ígérgetésekről beszélgetünk, hanem valós, érdemi lépésekről, hogy visszamenőleges hatállyal adott esetben, de január 1-jéig minden körülmények között megemeljük a pedagógusbéreket oly módon, hogy a vetítési alapot a mindenkori bérminimumhoz kötjük. Ez nagyjából 400-500 milliárd forintos tételt jelentene a költségvetésben, és ha ezt megvizsgáljuk, akkor ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag ennek a forrása meg is található a költségvetésben.
Hadd folytassam, ha már az államtitkár úr szóba hozta a kilakoltatásokat. Én is ott voltam ennél a belvárosi kilakoltatásnál, és én azt gondolom, azt kell megnézni e törvény kapcsán, hogy ez a pedagógus hölgy, aki az életét arra tette fel, hogy kódexekkel dolgozott, tudományos munkát végzett, tanított, kihez tudott fordulni az ő nehézségében. Nem biztos, hogy mindenki olvasta az ezzel kapcsolatos cikkeket, de szeretném a Házat is tájékoztatni arról, hogy ennek az idős hölgynek a nyugdíja 48 ezer forint volt, 47 ezer valahányszáz, de úgy emlékszem, 48 ezer forint volt. Az, hogy ő ebbe a helyzetbe került, ott megjelenik minden probléma, ami a magyar szociális ellátórendszerről elmondható. Pontosan látjuk, hogy sem civilek, sem az egyház és sajnos az állam sem tudott megfelelő módon segítséget nyújtani annak érdekében, hogy ez a hölgy elkerülhesse ezt a nagyon szomorú élethelyzetet. Én azt gondolom, abban az esetben még ez a helyzet is tovább tud romlani, hogyha ebben a felsorolásban az állam az utolsó helyre kerül.
Egyértelműen látni kell, hogy egy olyan értelmiségi, dolgos, tudással és szorgalommal rendelkező hölgyről van szó, akinek az élete az önhibáján kívül került abba a helyzetbe, ami eredményezte az adósság felhalmozását. Azt gondolom, erről kéne elgondolkodnunk közösen, hogy hogyan tudunk egy olyan szociális rendszert létrehozni, hogy az ilyen helyzeteket megelőzhessük.
Gyorsan előreszaladok a feltételezett válaszára, tisztelt képviselő úr, én folyamatosan tárgyalok a kerületekkel, hogy elkerüljük a kilakoltatásokat. Most utoljára a IV. kerületben voltam, egyébként sikerült megakadályozni, tehát sikerült elérni, hogy a kilakoltatás ne történjen meg. Azt gondolom, hogy kilakoltatás és kilakoltatás között érdemes különbséget tenni. Pontosan tudjuk, hogy ez nem egy homogén ügy. Szegénység miatt felhalmozott tartozás miatt szerintem nem jó, és nem helyes a kilakoltatáshoz és a végrehajtáshoz nyúlni, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy biztos van a belvárosban is, amikor valaki szerződést szeg. Mondok egy példát. Például kibérel valaki szociális alapon egy ingatlant, és aztán gyakorlatilag kereskedelmi tevékenységként üzemelteti a helyiséget, vagy kiadja albérletbe, amire nincs jogosítványa. Tehát azt gondolom, különbséget kell tenni a szerződésszegés és a szegénység által generált helyzetek között. Mindent összefoglalva azt szeretném, hogy ha mi ebben a Házban arra keresnénk egy közös választ, hogy hogyan tud a magyar állam, a magyar kormány hatékonyabb segítséget nyújtani a rászorulóknak.
Ha Rétvári államtitkár úrnak hosszú távon is igaza lesz, és igaza van abban, hogy a szegénység csökken, és olyan mértékben csökken, ahogy azt államtitkár úr elmondta, akkor ettől nem kell félni, hiszen mindig kevesebbe fog kerülni ennek a rendszernek a fenntartása a szegénység csökkenése miatt. De mégiscsak, ha azt akarjuk, hogy a rendszer működjön, a szociális ellátórendszer működjön, akkor az elsődleges felelősség és a legnagyobb feladat az államon van. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)