TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Azt beszéltük itt a kollégákkal, hogy nem hittük volna, hogy visszasírjuk Rétvári Bencét, de ez után a felszólalás után az a helyzet, hogy államtitkár úr kiemelkedő szakmaisága tényleg világítótoronyként ékeskedik ebben a sötét éjszakában, ami most ránk borult. A fideszes kollegina hozzászólását nem is kommentálnám. Az elemi matematika szabályait ajánlanám elsőként a figyelmébe, de nem megyek bele ebbe az utcába, mert azt hiszem, hogy semmi relevánsat nem mondott ezzel kapcsolatban.

Azért is sajnálom, hogy Rétvári államtitkár pihenőre tért, mert itt volt egy nagyon masszív félreértése, és azért ő ennél egy kicsit kifinomultabb szokott lenni. Úgy tenni, mint aki nem érti meg, hogy mi a különbség az elkezdett kilakoltatási eljárás és a befejezett lakáskiürítési cselekmény között  az egyik csak egy kis jogászkodás, a másik meg az, hogy hajléktalanná tesznek valakit, s azért ez nagyon nem mindegy. (Nacsa Lőrinc: Kis jogászkodás!  Derültség a kormánypárti oldalon.) A különbség a kettő között az, hogy elvesztie valaki a lakhatását vagy sem. Az szerintem már a végromlás jele, amikor egy ilyen spin-diktatúra képviselője elhiszi a saját propagandáját.

Értem én, hogy önöknek nagyon kellemetlen, hogy ennyire pőre valóságában mutatkozik meg a maguk önkormányzati vezetőinek az embertelensége és az a hazugság, amivel az előző héten leadott szavazatukat cáfolják meg a gyakorlatban, mint ahogy az V. kerületi polgármesterük, Szentgyörgyvölgyi Péter tette annál a kilakoltatásnál, amelynek során az ujjamat is sikerült eltörniük a Belügyminisztérium alá tartozó rendőr kollégáknak. Értem, hogy ez tényleg nagyon kínos volt és kellett valamit a propagandában tolni, hogy miért is nem gond az, hogy ennyire embertelenül és ennyire nemcsak igazságtalanul, de egyben törvénytelen módon is utcára raknak arra semmilyen módon rá nem szolgáló idős, kiszolgáltatott polgárokat a Belvárosban, hogy tovább nyerészkedhessenek az ottani, még önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokon. Egyébként addig mentek ebben, hogy még a kilakoltatott idős hölgy ellen is egy olyan lejárató kampányt indítottak a propagandasajtójukban, amit eddig csak ellenzéki politikusok és hasonló kellemetlen figurák kaptak meg, és mindezt négy-öt nappal azután, hogy hajléktalanná tették. Ez egészen bravúros volt.

Ezek után született meg az a táblázat, ami ezt a valóságról semmit el nem mondó összehasonlítást próbálta elvégezni. S igen, az a különbség a baloldali és a fideszes vezetésű kerületek között, hogy a baloldali kerületekben tárgyalásos úton meg lehet akadályozni, meg lehet oldani ezeket a helyzeteket, nem teszik utcára és különösen nem elhelyezés nélkül az arra rá nem szolgáló lakókat. Mi pedig nem használunk kettős mércét, ugyanúgy elmegyünk Újpestre is, mint ahogy elmegyünk a Belvárosba is, ha éppen egy igazságtalan kilakoltatás esete forog fenn.

Annak viszont örülök, hogy megjött Fülöp Attila államtitkár úr, mert sokat emlegettük távollétében is. Kiváló kommunistázós nyilatkozatokat tett. S már a pozíciójának az elnevezése  ha jól idézem, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára  fényében különösen kíváncsi lennék, hogy hogyan reagál arra az eszmefuttatásra, amit tartalmában én is osztok, és amit Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselőtársunk vezetett elő, hogy mi a különbség a szociálpolitika és a gondoskodáspolitika között, mert úgy látszik, hogy ebben az új kormányzati szerkezetben, ebben a nem tudom, ki tudja, hányadik Orbán-kormányban nemcsak az a különlegesség, hogy a rendőr-minisztérium alá tették be az oktatással meg az egészségüggyel együtt a szociálpolitikát is, hanem az is, hogy már nem is szociálpolitikaként, hanem gondoskodáspolitikaként hivatkoznak rá. Nagyon kíváncsiak lennénk arra a különbségre, arra a tartalmi, konceptuális váltásra, ami ebben a megnevezési különbségben rejlik vagy emögött van.

Most nem akarok hosszú lenni, kivételesen nem fogom kibeszélni a 15 percet, inkább nemsokára nekifutok egy nagyobb lélegzetvételű és nagyon tanulságos gondolatmenetnek, egy fontos tanulmánynak, amit szerintem önöknek meg kellene ismerniük annak érdekében, hogy tudják, mit csinálnak, mi az alkotmányos kerete annak a módosításnak, ami most előttünk van. De előtte még egy kis játékra invitálnám ezen a kései órán kedves képviselőtársaimat, és kíváncsi vagyok, hogy felfedezike az analógiát azzal a törvényjavaslattal, amit a Ház elé hoztak, azon belül is a 13. §-sal.

Az idézet így szól: „A lónak négy lába van, mégis megbotlik, így a legjobb lovast is érheti baleset az ugratásnál. Én is majdnem rajtavesztettem egyszer. Egy mocsarat akartam átugratni. Első pillanatra nem is tűnt túl szélesnek. Sajnos valójában sokkal szélesebb volt, ezért a mocsár közepe táján a levegőben visszafordítottam a lovamat, így tértem vissza oda, ahonnét elindultam. Másodszor már nagyobb lendülettel ugrottam. De sajnos ez az ugrás sem sikerült, a túlsó part közelében nyakig elmerültem a mocsárban. Bizony az lett volna az utolsó órám, ha hirtelen ötlettel nem bízom magam a karom erejére. Gyorsan és nagy erővel megragadtam a varkocsomat, ugyanakkor térdem közé szorítottam a lovamat, s könyörtelen keménységgel szépen kirántottam magam paripástul a feneketlen sárból. Nem tagadom, forró percek voltak, de végül is szerencsésen megmenekültem.” Talán ismerős a történet, Münchhausen báró csodálatos tengeri és szárazföldi utazásai, csatái és hőstettei, ahogyan azokat baráti körben poharazgatás közben elmesélte, azon belül is a török elleni hadjárat című történet.

Nem tudom, sikerülte felfedezni valami hasonlóságot azzal, amit önök idehoztak elénk ebben a kis 160 oldalas csodában, miszerint az egyén a szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős. Javaslom elgondolkodni ezen a párhuzamon. Köszönöm szépen.