UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Én szeretném elmondani az örömömet, hogy végre lesz lehetőség Fülöp Attilával ebben a formátumban is beszélni és nem csak az írásbeliség formátumát alkalmazzuk, ami szintén jó a kommunikációra, de néha az élő beszéd is tud jó lenni ilyen fontos ügyek megtárgyalására.
Értelemszerűen többek között az ön szellemi termékéről beszélünk ennél a törvényjavaslatnál, hiszen az ön államtitkársága lett átnevezve, hasonlóképpen, ahogyan utána a törvényben végig lett vezetve. Illetve ön volt az, aki a közösségi oldalán, most nem minősítem, egyfajta eszmetörténeti fejtegetéssel is megágyazott ennek a módosításnak. Ha ez így van, akkor szerintem két úton tudunk elindulni: vagy azt állítják, hogy ennek az egésznek semmi értelme nincs valójában, ez egyfajta ideológiai ilyen bokréta volt, amit felkötöttünk a szociális törvényre, nem lesz jelentősége az egyház, az állam meg a többi fenntartó közötti balanszban, ennek nem lesz jelentősége a tekintetben, hogyan fog maga a szociális segélyezés, a fogyatékosellátás, idősellátás, amit mondott, a nagy állami ellátórendszereknél érvényesülni. Ez az egyik út. A másik út pedig az, hogy ennek komoly következményei vannak.
Na most, ha az első a válasz, akkor nem pontosan értem, hogy miért adták be egyáltalán ezt a törvényjavaslatot, mert így is rengeteg módon ki tudják fejezni a különböző eszmetörténeti, politikai, ideológiai gondolataikat, és közben pedig nem kellene, hogy a gyakorlatban ez látszódjon. De amit én valójában inkább gondolok, az a kettőnek egyfajta aranymetszete. Itt 2010 óta, és különösen azóta, amióta a már említett Czibere Károly helyett mások vannak ezen a szociális szektort vezető államtitkárságon, elindult egy olyan jellegű folyamat, ami az állam mint szociálpolitikai szerepvállaló kiüresítését és háttérbe szorítását jelenti más fenntartókkal szemben. Ezt igazolják az úgynevezett tények vagy számok, vagy most már eltűnt képviselőtársunk, aki nagyon szeretett a statisztika és Winston Churchill viszonyáról beszélni az elmúlt időszakban, de amit ezek igazolnak.
Az a probléma véleményem szerint, hogy az állam valójában egy megmásíthatatlan és kikezdhetetlen primer szerepet kell hogy vállaljon a szociális ellátórendszerben.
(1.30)
Hiszen mindenhol, ahol a szociális ellátórendszer valójában jól működik, annak az állam adja az alapját. Korábban, amikor Rétvári Bence volt itt, és még nem hallottunk Fidesz-közleményeket felolvasva, hanem egy szakmai vita volt, ami akár a gyod részletszabályaira is vonatkozott, ő mondta azt, hogy de hát én miért választom külön, hogy hány férőhely létesült az állami meg az egyházi között, hiszen az egyház is állami pénzt kap azért, hogy férőhelyet hozzon létre, tehát az is tulajdonképpen tágabban az állami szerepvállalás része.
Csak ha az állami szerepvállalás része, akkor miért van az, hogy magasabb normatívát kapnak az egyházi fenntartók, miért van az, hogy többet tudnak fizetni a munkavállalóknak? Miért van egy ilyen egyenlőtlenség például az idősgondozásban vagy a fogyatékosgondozásban, és miért támogatja ezt a fajta egyenlőtlenséget az államtitkár úr? Mondom ezt úgy, hogy korábban a vitának azon szakaszán, amikor még pont nem volt itt, akkor szó volt arról is, hogy maguk az egyházi különböző szeretetszolgálati fenntartók is panaszkodnak arról, hogy bár sokszor a feladatot megkapják, nem kapják meg hozzá azokat az infrastrukturális támogatásokat, amelyekre szükségük van. De alapvetően ez a kérdés, hogy miért változtatták meg ebben a salátatörvényben ezeket a fontos ideológiai állításokat, hogy ha önök szerint ennek konkrétan a szociális ellátórendszerben nem lesz következménye.
Ha már államtitkár úr itt van, itt egy nagyon érdekes szófordulatot mondott Rétvári Bence, amit amúgy többször már írásban olvashattunk, hogy az volt a családpolitika célja a Fidesznél, hogy ne jelentsen jövedelmi csökkenést vagy jövedelmi kárt, hogyha valakinek gyermeke születik. Azt hiszem, ez egy mondatban a gazdasági családtámogatások lényege. Csak én azt a kérdést tenném fel, hogy miért nem törekednek arra, hogy mérsékeljék legalább a jövedelmi kárt akkor, amikor valaki olyan élethelyzetbe kerül, hogy az anyósát, a testvérét vagy a nagybátyját kell otthon gondoznia mondjuk a demencia miatt.
Tehát miért van az, hogy ezt a fajta jövedelmi kárt, amit a gondoskodás okoz a gyermek szempontjából, egyértelmű dolog, és ezzel egyetértek mint cél, hogy ilyenkor ne okozzon ez a gyermek születése kárt? De ezt felfelé, a család másik irányába, egy felfelé lévő irányba miért nem támogatják? Ugyanúgy miért nem célja ennek a fajta szociálpolitikának, hogy az idősgondozás is jövedelmi szempontból ne jelentsen annyira kárt. Ez azért is nagyon fontos, mert mindig a demográfiáról egy irányba beszélnek, ez pedig a születésszám, a fertilitási ráta növelése. Ebben cselekednek. Ha jól tudom, ez egy olyanfajta dolog, ez a demográfia, amit majd 50-100 év múlva fogunk tudni megítélni, hogy sikeres volte vagy nem. Ez nem egy rövid távú vállalkozás ilyen szempontból, de vannak egyéb típusú demográfiai tendenciák, amikkel önök nem foglalkoznak kellően, ez pedig az, hogy az életünk tovább tart, idősödünk, egyre több időt szorulunk gondoskodásra, és ez a gondoskodás a családban egyre kevésbé tudja megtalálni a helyét demográfiai okok miatt. Ezért van szükség a kibővített állami ellátórendszerre.
Illetve ha már beszélünk arról, hogy mi magának a gondoskodáspolitikának a feladata, azért itt az elmúlt tíz évben arról is beszélni kell, hogy a hajléktalanellátás tekintetében nagyon sokszor, mint korábban a korábbi főpolgármester esetében, egyéb települési vezetőknél is, amúgy ebben voltak az úgynevezett baloldali szövetségbe tartozó pártok is, mielőtt elmondja majd válaszul, hogy mit csinált Tóth József, én már ezt előre elmondtam, tehát hogy a hajléktalanokat nagyon sokszor hibáztatva, nagyon sokszor olyan rendelkezéseket hozva, amelyek utána problémát okoztak, úgy, hogy valójában a hajléktanellátáson látszik igazából talán a legjobban az, hogy mennyire átadták a terepet az állam helyett egyéb szolgáltatóknak, egyéb fenntartóknak, de ezt amúgy el lehet ugyanúgy mondani az ön által említett, és én még eddig nem hoztam be, és nagyon köszönöm, hogy ön említette, a szenvedélybeteg-ellátásban hasonlóképpen drámaian megnőtt a nem állami fenntartók aránya.
Az is egy érdekes kérdés, hogy milyen módon változik meg a szociálpolitika. Volt ez, amiről szintén Rétvári államtitkár úrral beszéltünk, és ott volt egy számomra pontatlan dolog, amit sikerült kiegyenesítenünk az okosóra kapcsán, hogy ott a másik oldalon is egy ember van, nem egy robot, ezt sikerült megbeszélnünk. Ez egy fontos dolog, és jók tudnak lenni ezek a technológiai fejlesztések, de azért alapvetően az elmagányosodás, az, hogy valaki egyedül van egy lakásban, hogy nagyon fél attól, hogy mikor lesz nem önellátó, ezeket az ilyen jellegű technológiai megoldások csak akkor tudják segíteni, hogy ha van emberi akarat is mellette, ami a szociális szektor bérhelyzete miatt nem lehetséges.
És akkor itt rátérnék a lényegi kérdésre. Abban az esetben, hogy ha az állam kivonul a szociális ellátórendszerből, akkor felmerül az a kérdés, hogy önök szerint az egy jó állapot, hogy jelenleg folyamatosan nő a munkaerőhiány a szociális szektorban. Akkor önök szerint az rendben van, hogy ahogy már korábban ebben a vitában, bár nem a mai nap, ez is még a tegnapi napon hangzott el, a bértábla 94 százaléka a szociális szektorban a garantált bérminimum, hogy nyugdíjközeli, egyre idősödő az a szakemberbázis, amely végrehajtja a szociális szektor munkáit. Az, hogy nem adták meg az egyszeri 500 ezer forintos bérkiegészítést, amit amúgy a Covid miatt, és ezt szerintem ön is pontosan tudja, hogy így van, megérdemeltek volna a szociális szektorban dolgozók is. Mielőtt elmondja majd a 20 százalékos béremelést, amit az idén kaptak, ön is pontosan tudja, hogy ha az idei évet nézi, reálbércsökkenés volt a szociális szektorban, kevesebbet tudnak vásárolni a fizetésükkel, mint tudtak volna korábban.
Összességében tehát, ahogy Hollik képviselőtársam mondta, ez egy gyakorlati műfaj. A gyakorlati műfaj az, hogy ha megnézzük a bérpapírjait azoknak, akik az állami szektorban dolgoznak, siralmas. Ha megnézzük azoknak a bérpapírjait, akik a szociális szektor egyházi fenntartású intézményeiben dolgoznak, az siralmas plusz 10 százalék, és az önkormányzati intézményekben pedig attól függ, hogy az önkormányzat éppen milyen helyzetben van.
Ha még erre van lehetőségem, arra nem igazán kaptam választ egy írásbeli kérdésemre, hogy fognake valamit tenni amiatt, hogy az önkormányzatok, mivel rossz anyagi helyzetben vannak, a nappali ellátásra vonatkozó intézményeiket bezárják, idősklubok zárnak be, a fogyatékosok nappali ellátását, amit az önkormányzatnak kell fenntartani, olyan részét sokszor be kell zárni, hogy milyen módon tudják majd pótolni ezeket a kieső dolgokat. Nem érdemes vitát nyitni, hogy miért van ez szerintem, inkább az a feladat, hogy ezt valahogy sikerüljön megoldanunk.
Ha már beszélünk a szociális ellátórendszerről, még egy dolgot feltétlenül szeretnék megkérdezni. Próbáltam másik államtitkár úrtól erre választ kapni, még nem kaptam. Ugye azt a pert, ami az SZGYF-felülvizsgálati per, amit a Schilling Magdolna-féle beadvánnyal szemben indítottak, azt azért tényleg vonják már vissza. Itt olyan emberekről van szó, akik egy olyan kérést fogalmaztak meg, hogy tudja látogatni a fogyatékos gyermekét akkor, amikor már nyugdíjaskorú, amikor már idős, amikor már egyszerűen nem tudja ellátni a fogyatékos gyermekét, és ezért Budapest közigazgatási határain belül kell neki adni ilyen lehetőséget. Ez azért nem egy annyira túlzó kérés. Tehát ez nem az állami ellátórendszer összeomlásához vezető, túlzó kérés, és az, hogy egy ilyen esetben, amikor első fokon nyertek ezek a szülők, akkor még az SZGYF fellebbez, nem a Slachta Margit-i szemléletet jelenti finoman szólva. Én nem gondolom, hogy ez egy bármilyen szinten megindokolható dolog lett volna. Legalább keressék meg ezeket az embereket, arra kérem önöket, beszéljenek velük, valamilyen módon mutassák meg, hogy az állam törődik velük, hiszen mégiscsak ők azok, akik egy nagyon nehéz helyzetben vannak, és mellette fizettek adót, meg dolgoztak, meg végezték ezt a nagyon nehéz ápolási munkát.
Tehát összességében arra kérem, államtitkár úr, hogy ha az az álláspontja, hogy minden marad a régiben, ami már nem tud maradni, mert már ön alatt, meg az ön elődje alatt sok minden megváltozott, véleményem szerint jelentős része nem pozitív irányba, akkor mi ennek a törvényjavaslatnak a célja. Ön mit gondol, hogy miért adta be ezt a törvényjavaslatot, és milyen gyakorlati következménye lesz annak, hogy ön ezt beadta. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)