UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Azzal szeretném kezdeni, hogy reagálok államtitkár úr szavaira, ami arról szólt, hogy milyen szocialista örökség van a szociális ellátórendszerben, illetve a nagy ellátórendszerekben. Itt több példát is mondott, és ezek kapcsolódnak ahhoz, ami szintén a vitának egy korábbi, szerintem egy olyan 4-5 órával ezelőtti szakaszában már felmerült Rétvári államtitkár úrral, ez pedig, hogy a kitagolás mennyire sikeres és mennyire realisztikus dolog a magyar szociális ellátórendszerben.
Azért azt lehet látni, hogy a kitagolás akkor tud megvalósulni, vagy bármilyen olyan nagy intézmény szétszedése akkor is, ha ezt nem hívjuk kitagolásnak, mert egy EU-s irányelv előtti időből származóan is voltak már ilyen akaratok a szociálpolitikában. Ez akkor működik, amikor van hozzá kellő számú szakmai segítség, van hozzá kellő számú szakember, mert egy ilyen nagy intézmény részben azért jött létre abban az időben és amúgy nemcsak a keleti blokkban volt ez akkor az általános szociálpolitikai konszenzus, hanem Nyugat-Európában is mondjuk, az ötvenes években még alapvetően ez volt a gondolat , mert így volt a nagy számok hatékonysága a szakemberekkel kiszolgálható, ha a nagyon sok ellátott egy helyen van.
Ezt alapvetően csak akkor tudjuk megváltoztatni, és itt arra akarok reflektálni, hogy államtitkár úr nem beszélt a lényegi dologról szerintem, hogy ez is a bérhelyzetből adódik, ezt is csak a bérhelyzet megoldását követően lehet megoldani. Ameddig ilyen rossz a bérhelyzet, addig ilyen nagy lesz a munkaerőhiány, és ameddig ilyen nagy a munkaerőhiány, addig nagyon nehéz lesz az, hogy ezekből a nagy intézményekből kis intézményeket csináljanak.
Amúgy ezt már a vita korábbi szakaszában is megemlítettük, jelenleg is egyszerűen vannak olyan intézmények most nem akarom így, de államtitkár úrnak majd személyesen szívesen elmondom , ahol megépítették a kitagolásra szánt külön lakóotthont például, átadták, és másnap bezárták, mert nem tudtak fölvenni kellő számú személyzetet ahhoz, hogy ki lehessen tagolni, mondjuk, a bentlakókat. Ez amúgy egy fogyatékosintézményben volt. Ez az egyik, amit el akartam mondani, hogy értelemszerűen van egy ilyen örökség, és ennek az örökségnek egy jelentős részével le kell számolni, de ez a leszámolás nem jelenti azt, hogy önmagában ettől minden jobb lesz, vagy önmagában ettől a szociális ellátórendszer meg fog változni. És amúgy ebből a szempontból az is fontos, hogy nem minden állapot olyan, hogy a kitagolásra vagy a lakóotthonba való áthelyezésre alkalmassá teszi a bentlakót. Tehát ez nem minden esetben van így. Szerintem a gyermekvédelem ebből egy speciális kérdés, amihez kevésbé értek, és amit szerintem kevésbé lehet ilyen egyszerűen elmondani, meg ez egy nagyon komplex dolog, de például a fogyatékosintézményekben egyszerűen van egy olyan szintű fogyatékosság, ami fölött már nem lehet érdemben kitagolni, és ez sajnos szintén egy realitása a szociális ellátórendszernek. Értelemszerűen, ahol lehet, ott az embereknek minél inkább meg kell hagyni a lehetőséget arra, hogy saját maguk irányítsák az életüket, de azért ez egy olyan dolog, ami minden egyes bentlakótól külön függ.
Az idősellátás pedig szintén egy másik kérdés, tehát jelenleg azért az idősellátásban ön is pontosan tudja, hogy az a realitás, hogy tulajdonképpen már kórházi szakápolási szintű problémákkal, krónikus problémákkal kerülnek be az idősek az idősellátásba. Ezt minden intézményvezető úgy szokta mondani, hogy míg a nyolcvanas években kártyáztak meg kertészkedtek az idősek, meg programoztak, addig most sokkal súlyosabb állapotban kerülnek már be az idősellátásba az idősek, a bentlakásosba is. Ez azért van, mert egyszerűen mivel kevesebb a férőhely, főleg az ellátottra jutó férőhelyek száma, ezért aki bekerül, az már sokkal rosszabb állapotba kerül be, és ez szintén elindít egy olyan jellegű problémát, hogy ez a fajta kisintézményi rendszer már nem alkalmas olyan fázisban, amikor valaki nagyon súlyosan demens vagy egyéb több krónikus problémája is van.
Még egy másik dologra mindenképpen felhívnám a figyelmet, hogy most már szerintem lassan nem fogjuk tudni egymást meggyőzni ebből már úgy látszik, ugyanazokból a számokból mást olvasunk ki , hogy itt az egyház szerepe megnőtte az állam rovására vagy nem. Az egyházi férőhelyek száma az idősgondozásban 2010-19 között arányait tekintve megduplázódott a KSH adatai szerint. Tehát nem tudom, hogy ezt hogy máshogy lehet értékelni.
Én értem, hogy a vatikáni szerződés miatt van az 1,8-szoros normatíva, de azért a realitás az, hogy ha megnézzük, mondjuk, egy átlag egyházi fenntartású idősotthont meg egy átlag állami fenntartású idősotthont, az egyházi fenntartású idősotthon effektív több pénzből gazdálkodik. És az a pénz, amiből ő gazdálkodik, nagyon kevés részt jön a hívőktől, nagyon nagy részt jön az államtól, és ebből adódóan azért van itt egy egyenlőtlenség.
Ami még érdekes, és ki kell térni rá, és ez egy nagyon forró krumpli bizonyos szempontból, az az egész magántőke beengedése, főleg az idősellátásba, illetve a magán idősotthonok kérdése. Értelemszerűen létrejönnek magán idősotthonok, ezek voltak az Orbán-kormány előtt is, meg lesznek az Orbán-kormány után is, ez egy ilyen dolog, ami van a világon. Az a kérdés, hogy mennyiben kell őket szabályozni, és mennyiben van az államnak szabályozási feladata abban, hogy egy magán idősotthonban mennyi pénzt kérhetnek el, milyen hozzájárulást kérhetnek el, ahhoz milyen szolgáltatást kell nyújtaniuk, tehát vane olyan jellegű szabályozó szerepe, ami mondjuk, más ágazatban vagy más típusú tevékenységben kevésbé merül fel. Ugyanis mégiscsak az van, hogy itt olyan emberekről van szó, akik sokszor vagy kizáró, vagy csak korlátolt gyámság alatt vannak, akik nem tudnak feltétlenül a saját vagyonukról gondoskodni, és ha bekerülnek egy magánintézménybe, azért ennek tudnak különböző negatív konzekvenciái lenni.
Arról is érdemes beszélni szerintem, hogy az egész szenvedélybeteg-, pszichiátriai ellátás kapcsán van egy nagyon nagy hiányosság a magyar ellátórendszerben, amiről szintén leveleztünk akkor még EMMI, meg néha most már Belügyminisztérium parlamenti osztályával, ami arról szól, hogy például a szenvedélybetegeknél a fiatalkorúak, tehát a gyermek meg a felnőtt közötti átmenet, ami nagyon specifikus problémákat jelent, főleg a kábítószer-használatnál, arra nagyon kevés specifikus jellegű intézmény van. Tudok mondani egy jót, Csongrád megyében van például jó, ami külön erre specializálódik, de alapvetően ez egy nagyon ritka ellátási forma egy olyan problémánál, ami egyre gyakoribb Magyarországon. Tehát erre külön valamilyen módon kell reflektálni. Ha már itt tartunk, akkor az is egy érdekes kérdés, hogy nem tudom, szerintem félreértettük egymást, amikor én a hajléktalanellátásról beszéltem, onnan is lehetett gondolni, hogy én az önkormányzati szereplőkre gondoltam, mert éppen Tarlós István főpolgármester urat említettem, mint aki a hajléktalanokkal szemben alkalmazott egy politikát, ami véleményem szerint nem volt helyes, tehát innen lehet tudni. De a hajléktalanellátást azért jelentős részben egyházi szereplők végzik, nekik lettek ezek átadva, és jelenleg a praktikumban azért nagyon nagy részt vannak egyházi kézben hajléktalanellátást végző intézmények. Ez nem feltétlenül egy probléma, ez csak szintén egy tényállítás volt, hogy nagyon sok van az egyháznak átadva ebben.
És akkor még egy utolsó gondolat, ez a házi segítségnyújtás, okosóra-kérdéskör.
(4.40)
Itt nem az a probléma, hogy technológiai fejlesztés van; ez nemhogy nem probléma, ez a pozitívum része. Itt csupán annyi volt, amit szerintem én is elmondtam, meg Kanász-Nagy Máté képviselőtársam is megjegyzett, hogy a technológiai fejlesztés nem tudja kiváltani azt, hogy egy valós ember legyen az, aki ennek az embernek segít, tehát akármilyen technológiai megoldás van, amikor az az idős ember valamilyen módon segítséget kér, akkor a másik oldalon egy valós, humán típusú ember legyen az, aki reagál erre. Rétvári államtitkár úr erre nagyon sokszor bólogatott, majd verbális bólogatással is jelezte, hogy ez minden alkalommal így lesz. Szerintem itt ez volt maga a kérdéskör, ami felmerült.
Összességében tehát továbbra is várjuk azt, hogy megtudjuk, konkrétan milyen változásokat fog okozni ez a törvénymódosítás, ugye, mégiscsak szemléletváltásról beszélt. Például kérdésként felmerül, hogy ez a szemléletváltás, amit ez a törvénymódosítás jelent, mondjuk, a szociális szektorban dolgozók bérezésében is jelente szemléletváltást, hogy mondjuk, nem a nemzetgazdaság legrosszabb dolgozói lesznek, mert véleményem szerint, amíg ez a problematika nincs megoldva, addig minden más csak másodlagos tud lenni. Remélhetőleg majd ezekre is kapunk választ. Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)